Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Bevezetés


A könyv felépítése

Könyvem négy részből áll. Az I. rész 1. fejezete elsősorban múltba tekintő, összefoglaló jellegű. Azt mutatja be, hogy miként működtek a szocializmus idején az állami vállalatok, s hogy ebből miért és milyen módon következett sok minden a privatizáció lefolyását illetően. A 2. fejezet a kárpótlással foglalkozik, míg a 3. fejezet a privatizáció során alkalmazott technikákat mutatja be. A II. rész – a könyv leghosszabb egysége – az ún. kemény mag, vagy más elnevezéssel a stratégiai vállalatok privatizációját mutatja be. A 6. fejezet részletes áttekintést nyújt az energiaszektor és a bankszféra privatizációjáról, de itt kerül bemutatásra a légi közlekedés, a gyógyszeripar, a távközlés, a vasút és a vízművek magánosítási története is. Ehhez kapcsolódóan, de ezt megelőzően itt található a privatizáció szervezeti rendszerének bemutatása (4. és 7. fejezet), valamint az a rész, ahol a munkavállalói résztulajdonosi formák és az ún. menedzsment buy-out tranzakciók kerültek összefoglalásra (5. fejezet). A III. rész a privatizáció keresztmetszeti elemzését adja. A 8. fejezet az idevágó elméleti kérdéseket tárgyalja, így például azt, hogy mit tekinthetünk a privatizáció céljának, de itt kerül sor az összetettebb tranzakciók – például a vagyonkezelés – bemutatására is. Ugyancsak ez a fejezet tárgyalja a garanciák kérdését, a tanácsadók szerepét, a nyilvánosság és az ellenőrzés szerepét stb. A 9. fejezet a korrupció problémáját elemzi, a 10. fejezet az Orbán-korszak visszaállamosítási kísérletét mutatja be, míg az utolsó két elemző fejezet (11. és 12. fejezet) a privatizációs folyamat értékelését adja, mind számszerűségi, mind elvi összefüggéseit tekintve.

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 045 3

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-1//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave