Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Bevezetés


A távközlés államosítása

Miután Budapesten a telefonhálózat állami tulajdonba került, az 1888-as távközlési törvény kizárólagos állami joggá nyilvánította ezt a tevékenységet. (Igaz, az államosítást követően Puskás Tivadar cége még 10 éven át bérlőként működtette a volt cégét.) Ennek alapján indultak meg – Baross kezdeményezésére – 1889-ben az államosítások a vidéki városokban is. Az állam 10 év alatt fokozatosan kivásárolta az összes magántulajdonú telefonhálózatot. A hálózat fejlődését egyébként az is elősegítette, hogy a törvény az ingatlantulajdonosokat ellenszolgáltatás nélkül kötelezte a tartószerkezetek befogadására.

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 045 3

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-1//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave