Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Intézmények, technikák

6.1.1.2. Szakszervezetek és önkormányzatok

A kemény mag privatizációjával szemben ellenállást tanúsítottak a szakszervezetek is, mert tudták, hogy csak addig van komoly hatalmuk, amíg az állammal szemben kell érdekharcot folytatni – egy magántulajdonossal szemben rosszabbak az esélyeik. Előre látható volt az is, hogy a privatizáció előrehaladtával csökkenni fog a tagok száma.1 A privatizáció ellenzésekor – akár általánosságban, akár egy adott cég jövőjéről volt szó – az érdekvédők leginkább a munkahelyek védelmére hivatkoztak, és ez a közvélemény számára hihetőnek tűnt. Pedig az már a 90-es évek közepén kezdett kirajzolódni, hogy a munkanélküliség és a privatizáció között nagyon áttételes a kapcsolat. Az igazi probléma az, hogy az alacsony iskolázottságú munkavállalók nagy tömegei számára „szükséges” munkahelyek fenntartása a magyarországi bérszint mellett nem kifizetődő. Mi több, az adott bérszínvonal, a munkavállalással járó költségek (pl. utazás) és az alternatív jövedelemszerzési lehetőségek mellett az állásban nem lévők nagy része nem is keres munkát. Más szóval, jelentkező sem igen van az állami támogatással vagy más módon mesterségesen fenntartott – vagy újonnan teremtett – munkahelyekre.

A 90-es években a konfliktus a villamosenergia-iparban éleződött ki a legjobban. Az ágazati szakszervezetek már 1994 őszén sztrájkkal fenyegetőztek. Hosszan elhúzódó tárgyalások után 1995 júniusában a szakszervezetek jelentős engedményeket csikartak ki a Bartha Ferencnél jóval kompromisszumkészebb Suchman Tamástól – például ígéretet arra, hogy az MVM társaságai egyelőre többségi állami tulajdonban maradnak, a szakszervezetek részesednek a privatizációs bevételekből. A villamosipariak sikerein felbuzdulva azután hasonló megállapodásokat harcoltak ki a gáz- és olajipari szakszervezetek is (4.3.1.). Mindkét esetben világos, hogy valójában nem privatizációs elvekről, hanem monopolhelyzetek védelméről volt szó.2 Ez nyilvánvalóan nem magyar vagy szocialista sajátosság. Azokban a tőkés országokban, ahol 1945 után jelentős államosítások voltak (1.1.1.), ennek mellékhatásaként a szakszervezetek is jelentősen megerősödtek, és komoly befolyást tudtak gyakorolni a bérek alakulására, valamint az állam által működtetett szociális és jóléti rendszerekre.

5: Stratégiai cég = monopólium?

A hazai munkaerőpiac legjobb ismerői egyik ökonometriai elemzésükben feltárták, hogy 1989–1993 között az általunk kemény magnak nevezett ágazatok relatív bérszínvonala az ipari átlaghoz képest lényegesen emelkedett. Érdemes megállapításaikat szó szerint is idézni: „A kőolajbányászat, a kőolaj-feldolgozás, az energiatermelés, a vasúti és helyi közlekedés, valamint a posta és a távközlés nem akármilyen csoportozatok, hanem egy-két óriásvállalat által uralt ágazatok, amelyekben a verseny több vonatkozásban is korlátozott. Kevés a szereplő, korlátozott vagy nem is lehetséges az importverseny, az árakat a kormány vagy az önkormányzatok ellenőrzik, a vezetőket állami hivatalok nevezik ki, a termék vagy a szolgáltatás infrastruktúrája egyetlen kézben van stb. Ezek a tényezők ágazatonként eltérő kombinációkban jelennek meg, de az összes felsorolt ágazatban legalább egy tényező jelen van. Erősebb megfogalmazásban is igaz: nem mások, éppen ezek a rendszerváltozás utáni magyar gazdaság legerősebben monopolizált ágazatai.” 3

A fentebb idézett 1995-ös tanulmány következtetéseire egyetlen példa erejéig érdemes még 2009-ben is visszatérni. A rendszerváltás óta eltelt két évtized során a piacai nagy részén ma is monopolhelyzetet élvevő Magyar Posta Rt. (MP Rt.) 36 ezer fős létszámával az ország kiemelkedően legnagyobb foglalkoztatójává vált. (A 2. helyen álló MÁV-nak mindössze 21 ezer alkalmazottja volt.) Minden érdekelt, a posta vezetői is, az ágazati szakszervezeti funkcionáriusok meg az országos politikai irányítói is tudják, hogy ennek a létszámnak a 20%-át bármikor le lehetne építeni. Ez politikai szándék kérdése.4

A 2000-es évtizedben a vasúti ágazatban voltak jelentős sztrájkakciók, de ezek alapvetően bérkövetelésekhez kapcsolódtak. Volt azonban a sztrájksorozatnak egy fontos, éppenséggel a privatizációhoz kapcsolódó vetülete is: 2008-ban az egyik ágazati szakszervezet, a VDSZSZ szeretett volna privatizációs „fájdalomdíjat” kiharcolni az ágazat összes dolgozójának a MÁV Cargo eladásából befolyt vételár terhére. Ez ügyben több napon át is sztrájkoltak, de nem értek el eredményt (5.4.1.2., 6.11.6.). A 2009-es évben megkezdődött Volán-átalakításoknak hasonlóképpen a monopolhelyzetek védelme volt a központi kérdése. Az MNV Zrt. célul tűzte ki, hogy a 20 megyei vállalatot regionális egységekbe szervezi. Ez azonban nagy ellenállást váltott ki az érdekelt cégek vezetőiből, akik ragaszkodtak a megyei szintű területi monopóliumok fenntartásához.

Már a 90-es évek közepétől kezdve nagy elánnal szálltak be a vitákba a települési önkormányzatok is, amelyek az 1990. évi önkormányzati törvény önellentmondásait és pontatlan megfogalmazásait kihasználva abban reménykedtek, hogy még a privatizáció előtt résztulajdonosokká válhatnak, s részvényeiket jó pénzért maguk értékesíthetik (4.1.3.).

1	A rendszerváltás idején a szakszervezetek taglétszáma meghaladt a 3 milliót. 2012-ben az összlétszám – valamennyi szakszervezetet beszámítva – „jóindulatú becslések” szerint is legfeljebb 400 ezer lehetett (NSZ, 2012. ápr. 30.; HVG, 2013. ápr. 27.). Végbement a szakszervezetek felaprózódása is. 2012 őszén – becslések szerint – mintegy 800 szakszervezet működött, többségük nyilván nagyon kicsi taglétszámmal (Figyelő, 2012, 35. szám).
2	Nem véletlen, hogy éppen 1994-ben jött létre a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége (Stratosz) nevű munkaadói szervezet. Bár az alapítóknak erős ambícióik voltak, a gyakorlatban a szervezet nem tudott igazi befolyást gyakorolni a folyamatokra.
3	Kertesi–Köllő (1995: I. kötet, 96).
4	HVG, 2009. júl. 25. 2008 végén az MP Rt. elnöke és vezérigazgatója – a szerzővel folytatott magánbeszélgetés során – 7 ezer főben jelölte azt a létszámot, amit a nemzetközi benchmarkok alapján le kellene és le is lehetne építeni. Ha erre kapnának utasítást a kormánytól…