Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Intézmények, technikák

6.1.3. Többségi vagy kisebbségi csomagot adjon el a magyar állam?

Ez a vita alapvetően mindvégig politikai-ideológiai töltetű volt. Logikai megfontolások alapján ugyanis a kérdésre hamar kész a válasz: a részvények többsége nem maradhat állami tulajdonban. Tény azonban, hogy Magyarországon a legnagyobb privatizációs tranzakciók idején – 1994–95-ben – a koalíciós pártok a parlamenti polémiában magukra maradtak a véleményükkel. A négy ellenzéki párt és a két parlamenten kívüli párt (MIÉP és a Munkáspárt) egyaránt amellett érvelt, hogy a „stratégiai” szektorokban fenn kell tartani a többségi állami tulajdont. Ez persze képtelenség. Ha egyszer abban döntés születik, hogy a nagy cégekhez szakmai befektetőt keresünk, akkor ezzel a többség vagy kisebbség vitája is eldőlt. Szakmai befektető csak akkor adja pénzét és nevét egy vállalkozáshoz, ha számára biztosítjuk a cég irányításának lehetőségét.1 Ha ezt az ún. menedzsmentkontrollt a magyar állam egyszer kiadja a kezéből, akkor annak nincs sok jelentősége, hogy a kézben maradt részvénycsomag darabszám szerint 51 vagy 49 százalékot jelent. Tucatnyi technika létezik ugyanis arra, hogy miként lehet a kisebbségi tulajdonos számára biztosítani a menedzsmentkontrollt, ha ez az elérendő cél.

Az egyik lehetőség, hogy a menedzsmentkontroll az IG összetételén keresztül érvényesül. Például úgy, hogy 5 helyből 3-at kap a kisebbségi tulajdonos. De az is lehetséges, hogy az IG 6 fős, és csak 3 tagot delegál a kisebbségi tulajdonos, de ezek közül egyik az elnök, akinek a szava szavazategyenlőség esetén döntő.2 Egy másik lehetőség, hogy az alapszabály az IG és az FB mellett olyan további társasági szerveket hoz létre, ahol a kisebbségi tulajdonos a Gt. szabályaitól eltérő módon is érvényesítheti akaratát. Ilyen szervezet volt az ún. koordinációs bizottság, melyet a Matávban állítottak fel, s amelyben a 33%-kal rendelkező külföldi tulajdonosok kezdettől fogva szavazattöbbséggel rendelkeztek.

Akik a vita hevében a 49 és az 51 százalék bűvöletébe kerültek, nem gondoltak arra sem, hogy más a súlya az egy kézben lévő 49%-nak, mint a több tulajdonos – pl. ÁPV Rt., önkormányzat, dolgozók – között megoszló 51 százaléknak. Ha ugyanis a közgyűlésen szavazásra kerül a sor, kiderülhet, hogy az egy kézben lévő 49% mindent el tud dönteni, mert az 51%-ot alkotó tulajdonosok egy része rendszerint távol marad a szavazásoktól. Ha viszont a 49%-os tulajdonos van távol – vagy valamiért nem szavaz – akkor rendszerint nem is lehet határozatot hozni.

Arra is volt példa – igaz, nem az állami privatizációs szervezetek, hanem a főváros gyakorlatában –, hogy a külföldi befektető csak 25%-os tulajdoni hányadhoz jutott. Ilyen módon került privatizálásra a 90-es évek végén a Fővárosi Vízművek, illetve a Fővárosi Csatornázási Művek. E két cég esetében a magyar fél mindvégig képes volt arra, hogy kezében tartsa a vezetői posztokra történő kinevezés jogát, viszont – cserébe – kénytelen volt elfogadni az osztalékmegosztás számára egyértelműen hátrányos szabályait, sőt még azt is, hogy a külföldi befektető, menedzsmentdíj címén, egy megváltoztathatatlan képlet szerint aránytalanul nagy mértékben részesüljön a hatékonyságjavulás, illetve az áremelések nyomán keletkező profitból (6.9.).

Voltak azonban praktikus megfontolások is. Így például az, hogy a versenytörvény logikáját betű szerint követve a Gazdasági Versenyhivatal nem tartotta magát illetékesnek olyan privatizációs döntések vizsgálatára, ahol a magánbefektető nem ért el „meghatározó” befolyást. Ilyen eset volt – például – a Malév első privatizációja, amikor az olasz Alitalia csak a részvények 35%-át szerezte meg.3

1	Arrow és Phelps (1993) is már a kezdet kezdetén hangsúlyozta, egy külföldi szakmai befektető mindenképpen ragaszkodik a többségi tulajdonhoz – máskülönben nem is jön. Ezt Stiglitz (1993) is elfogadta, de amellett érvelt, hogy az állam tartson meg egy jelentős arányú kisebbségi csomagot.
2	Ezt a megoldást alkalmazta – például – a Mol is, amikor 2008 októberében 25%-ról 47,2%-ra növelte részesedését a horvát INA-ban.
3	Bodócsi (2025: 37).