Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Intézmények, technikák

6.1.10. Vezetőváltás privatizáció közben

Mint erről korábban már esett szó (1.1.5.), az állami cégek túlnyomó többségét a vezérigazgató irányítja és nem a társaság igazgatósága, ahogy ez egy részvénytársaságtól – a törvény szerint – elvárható lenne. Ezért a vezérigazgató-váltás minden cég esetében súlyos következményekkel jár. Leáll a gépezet, senki nem mer dönteni. Ráadásul a vezetőváltásra rendszerint puccsszerű gyorsasággal, a napi pártközi vagy párton belüli csaták nyomán kerül sor, s ez azután hosszan elhúzódó munkaügyi perekhez vezet. Ezek a perek nemcsak sok pénzbe kerülnek, de rossz hírbe is hozzák magát a céget, és komoly menedzsmentenergiákat kötnek le. Nem kétséges, hogy ez az elmúlt 40 év olyan öröksége, amellyel nem számolni több, mint bűn – hiba.

Szabad-e tehát lecserélni privatizáció előtt vagy közben a menedzsmentet, az igazgatóságot, illetve a felügyelőbizottságot? Elvi alapon a válasz természetesen nemleges. A privatizáció amúgy is feszültségekkel teli, zavaros helyzeteket teremtő folyamat, bűn és vétek ezt még személyi változtatásokkal komplikálni. Miközben ezzel az elméleti állásponttal mindenki egyetértett, a valóságban nem sikerült érvényesíteni.

Cégenként más és más közvetlen októl vezérelve 1994/95-ben már mindenütt lecserélődött a vezetés első vonala. Ezek közül különösen nagy belpolitikai vihart kavart az MVM vezérkarának leváltása 1994 második felében, és a Mol élén történt többszöri vezetőcsere, illetve Pál László kinevezése a Mol elnöki székébe. Nem volt sima ügy a Matáv és a Malév vezérigazgatójának cseréje sem, mert 1994/95-ben a már félig privatizált két cég német–amerikai, illetve olasz tulajdonosai nagyon elleneztek minden váltást.

17: Malév: a legrosszabb példa

1990 és 2012 között a Malévnak 18 vezérigazgatója és 14 elnöke volt (6.3.1.). A vezetők közötti belháborúkról először 1998/99 fordulóján hallott a magyar közvélemény. Torgyán József saját menyét, Hingyi Beatrixot választatta be a Malév igazgatóságába. Az ügyből koalíciós botrány lett, Hingyi sürgősen lemondott. 2003 februárjában megint botrány tört ki: a vezérigazgató és az IG elnökének belháborúja oda vezetett, hogy az ÁPV Rt. felett tulajdonosi jogokat gyakorló pénzügyminiszter kezdeményezte az egész IG felmentését. Így bukott meg Váradi József, aki később a WizzAir élén (is) bizonyította, hogy rátermett vezető.1 Érdekes és szokatlan megoldás volt, amikor 2004 májusában László Csaba pénzügyminiszter személyesen kérte fel az IG tagjait a lemondásra annak érdekében, hogy az ÁPV Rt. új vezetést állíthasson a cég élére. Az is ritka esemény volt, hogy 2010-ben a 2. Orbán-kormány, közvetlenül a választások után, Urbán Lászlót állította az IG élére, de Urbán 1 hónap után váratlanul és azonnali hatállyal lemondott. Ugyancsak rövid időt töltött az IG élén a kinevezett utód, Winkler János is.

Az Antenna Hungária privatizációjának sikertelenségében is volt szerepe a vezérigazgató-csere körüli bonyodalmaknak (6.8.). Sok, nehezen tisztázható ellentmondás és félreértés származott abból is, hogy közvetlenül a privatizáció előtt távozott a Budapest Bankból Bokros Lajos. Persze voltak fontos kivételek is. Csányi Sándor 1992-ben került az OTP élére, akkor, amikor a privatizáció még el sem kezdődött (6.9.7.1.), és ő volt a bank elnök-vezérigazgatója 2012-ben is. Az Egis Gyógyszergyár privatizációja 1995-ben úgy zajlott, hogy az 51%-ot megszerző francia szakmai befektető hosszú időre garantálta a korábbi menedzsment pozícióját. Így Orbán István vezérigazgató is a helyén maradt – méghozzá egészen sokáig, önként felajánlott 2006-os nyugdíjba vonulásáig.2 De hasonló helyzetet eredményezett az Állami Biztosító privatizációja 1992-ben: a tulajdonosváltást levezénylő vezérigazgató, Kepecs Gábor még 19 évig ott maradt a cég élén.

Minden kormányváltás alkalmával menetrendszerűek voltak a vezércserék. A nagy cégek közül ez leginkább a Malév és az MVM esetében volt szembetűnő, de ugyanez zajlott az olyan kisebb cégeknél is, mint a Nemzeti Lóverseny Kft. Ez utóbbinál – például – 2005 végéig nem kevesebb, mint hat vezetőgarnitúra váltotta egymást. Nehezen felmérhető, milyen hatással volt a privatizáció eredményére, hogy 1995 folyamán a privatizációs szervezeten belül is személycserék történtek. A hat nagy tranzakciósorozat közül mindössze kettő – a villamos ipar és a gázipar – maradt mindvégig ugyanannak a teamnek a kezében, a többi esetben 1995-ben, az ÁPV Rt. megalakulása után – „forró csákányváltással” – új emberek folytatták az ÁV Rt.-ben 1994-ben megkezdett munkát, majd lényeges változások történtek a Tocsik-botrány (9.5.7.) után, 1996/97 fordulóján is.

6.1.7. táblázat. A nagy állami cégek privatizáció idején történt vezető váltásai, 1990–2017

Társaság neve, a privatizáció időszaka	Vezérigazgatók	IG-elnökök	FB-elnökök	Megjegyzés
Társaság neve, a privatizáció időszaka	száma
Malév, 1990–2012	18	14	n. a.	Eközben 12 közlekedési miniszter irányította a területet.
MÁV, 1990–2017	10	10	n. a.	Eközben 12 közlekedési miniszter irányította a területet.
MVM, 1990–2017	11	14	6
Mol, 1990–2017	4	n. a.	n. a.
Matáv, 1990–1999	4	n. a.	n. a.
Magyar Posta, 1990–2013	9	n. a.	n. a.
Szerencsejáték Zrt., 1990–2015*	9	–	n. a.

Megjegyzés: * A 2002–2010-es időszakot leszámítva az IG-elnök és a vezérigazgató pozíciója nem volt kettéválasztva.

Forrás: Saját gyűjtés.

1	Más értelmezések szerint a 2003 márciusában kirobbant botrány mögött valójában a kormányzó MSZP belső személyi vitái húzódtak meg.
2	HVG, 2006. jan. 7.