A 90-es évek közepén – akárcsak az aranyrészvény ügye – ez a kérdés is érdeménél sokkal nagyobb figyelmet kapott a politikai csatározások közepette. A vitákban részt vevő politikai alkucsoportok ugyanis rendre azért szálltak harcba, hogy a bevétel egy része közvetlenül az általuk preferált cél finanszírozására fordítódjék (pl. környezetvédelem, munkahelyteremtés, infrastruktúra-fejlesztés, általános gazdaságélénkítés). Sajnos, a politika nem volt képes nyíltan szembeszállni ezekkel a követelésekkel, ehelyett rendre kompromisszumos ígéretekkel próbált ellenállni a nyomásnak. Holott az egyetlen közgazdaságilag hiteles válasz az lett volna, ha a kormány, a privatizációs miniszter vagy a pénzügyminiszter elmagyarázza, hogy a „pénz nem címkézhető”. A költségvetés bevételein belül nem lehet megkülönböztetni a privatizációs bevételt az adóbevételtől, éppen úgy, ahogyan – mondjuk – az áfabevételek sem különböztethetők meg az szja-bevételektől. Természetesen az az álláspont mindig képviselhető, hogy egy adott célra több pénzt kell fordítani, de ilyenkor ez a többletkiadás – mint lehetőség – szemben áll a költségvetés összes egyéb kiadásával, és mérlegelendő, hogy a többi kiadási tételhez képest az adott cél javára indokolt-e az átcsoportosítás.