Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Intézmények, technikák

6.1.15.2. A posztszocialista privatizáció orosz modellje

Oroszországban a rendszerváltás hasonlóképpen történt, mint Nyugat-Európában, amikor a feudalizmust felváltotta a kapitalizmus. Akkor a régi rendszer privilegizált elitje, a földesurak próbálták átmenteni magukat azzal, hogy a tőkés életformát választották. Az 1990-es évek elején az orosz átalakulás első szakaszát az jellemezte, hogy a régi politikai elit megpróbálta – közvetve vagy közvetlenül – magának privatizálni a kiemelkedően nagy nyereséget ígérő vállalatokat. A valóban alulról jött milliárdosok közül sokan úgy jutottak vagyonhoz, hogy a Jelcin család pártfogolta őket az első milliárdok megszerzése idején.

A második szakasz jellegzetessége az, hogy a meggazdagodott oligarchák aránytalanul nagy politikai befolyásra tudtak szert tenni. A Nyugat történetében is volt ilyen időszak. Amerikában „rabló báróknak” nevezték azokat az első milliárdosokat, akik gazdagságuknak köszönhetően a törvényhozást is befolyásolni tudták. Oroszországban pedig azok lettek a leghatalmasabbak, akik az energia- és a bankszektor legprofitábilisabb cégeit szerezték meg maguknak. Ez úgy történt, hogy az állam korlátozta a versenyt: a külföldieket jobbára rajthoz állni sem engedte.

Ezt követte az átalakulás harmadik szakasza: a magát többségi választással legitimáló, bár egyre inkább autokrata vezető leszámol az oligarchákkal. A Nagy Péter-i hagyományokat követve Putyin nem kívánt megtűrni maga mellett bojárokat: volt oligarcha, aki szibériai börtönbe került, mások külföldre menekültek. A szemünk előtt zajló, szelektív kriminalizációnak, az újonnan meggazdagodott oligarchák ellen indított állami leszámolásnak ez a logikája. Nem arról van szó, hogy a gazdasági elit tagjai egymással küzdenek, noha minden valószínűség szerint Putyin elnök és Medvegyev miniszterelnök maguk is milliárdosok, még ha vagyonuk nagy részét családtagok és strómanok nevén tartják nyilván. Ennél fontosabb, hogy az önkényuralmi rezsimeknek is szükségük van társadalmi legitimációra, és e funkciót a korrupció elleni harc kiválóan be tudja tölteni.1