A földgáz importja elvileg szintén többféle módon történhet, gyakorlatilag azonban az 1990-es években, amikor a magyar gázszektor privatizációjára sor került, a csővezetékes szállításnak nem volt alternatívája. A csővezetékhez képest minden más módszer drága és veszélyes volt. Ez a helyzet azonban a 2000-es évek elejére megváltozott. Egyre nagyobb szerepe lett a világkereskedelemben a cseppfolyósított földgáz (LNG) elterjedésének. Gyors ütemben nőttek a határkeresztező, hagyományos gázvezeték-hálózatok és a tárolókapacitások is. A gázfelhasználás nagyobb része a világon mindenütt a fűtéssel kapcsolatos – így a fogyasztás mindenütt szezonálisan ingadozik. Az ebből fakadó költséghátrányok kiegyenlítése indokolja a tárolás szükségességét. Mindezen technológiai változásnak köszönhetően a földgáz is gazdaságosan szállíthatóvá vált – akár kontinensek között is. Másképpen fogalmazva: akár csak a kőolaj és a villamos energia, a földgáz is egyre inkább közönséges áruvá vált.1

A magyar földgázpiac helyzetét – mint már több összefüggésben is említettük – alapvetően befolyásolja az a tény, hogy az orosz földgázszállítások egyik ágán Magyarország a végállomás. A rendszerváltást és a Szovjetunió szétesését követően többször is előfordult, hogy a megvásárolt orosz gáz azért nem jutott el a magyar felhasználókhoz, mert – gazdasági vagy időjárási körülményekre hivatkozva – a tranzitáló ukrán vállalat egyszerűen elzárta a gázcsapot. Ezekre a tapasztalatokra hivatkozva 2006-ban országgyűlési döntés született arról, hogy 1,2 milliárd m3-es, 45 napos fogyasztást garantáló, stratégia gáztározót kell építeni. A 33 évre kötött, PPP-konstrukción alapuló versenytárgyalást – az E.ON ellenében – a Mol nyerte meg. 2009 októberében a szőregi tározó lényegében el is készült, és nem sokkal később arról is döntés született, hogy épüljön a tározóhoz egy 210 kilométeres új vezeték. A tározó építési költségét 150 Mrd Ft-ra, a szükséges vezetékek költségét további 69 Mrd Ft-ra, a működtetési költségét 10 Mrd Ft/év-re becsülték a tárgykörben csak név nélkül nyilatkozni hajlandó gázipari szakemberek. A tárolás költsége beépült a gázárba.2 A megépítést követő években – 2009 és 2016 között – erre a gáztározóra egyszer sem volt igazán szükség.

A Szeged melletti Algyő közelében épült szőregi tározón kívül ugyanis még 7 másik tározó segíti a földgázellátás stabilizálását. A pusztaedericsi, a kardoskúti, a hajdúszoboszlói, a zsanai és a Maros-1 nevű tározó 2013-ig az E.ON Hungária Zrt. tulajdona volt, egy már korábban épített kereskedelmi tározó pedig (ugyancsak Szőregen) a Mol és az ágazat legjelentősebb cégeit tömörítő Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ)3 tulajdonában lévő MMBF Biztonsági Földgáztároló Zrt. birtokában volt. Ezen túlmenően Pusztaföldváron is épült egy tározó, ennek gazdája a Mol és az orosz Gazprom Export LLC által alapított és fele-fele arányban tulajdonolt Pusztaföldvár Földgáztároló Zrt. Utóbbi tározó a Déli Áramlat gázvezeték-beruházáshoz kapcsolódott (volna).4 2013 októberében azután a Mol – kormánynyomásra, jogszabályi kötelezettség alapján – az MFB-nek értékesítette a szőregi stratégiai gáztározót (10.5.1.).