Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Intézmények, technikák


A tulajdonosi jogosítványok megoszlása az állam és az önkormányzatok között

Az állam és a települési önkormányzatok tulajdonmegosztásának egyik sajátos következménye volt, hogy feladatokat ellátó cégek kerülhettek akár állami, akár önkormányzati tulajdonba. Ennek megfelelően privatizációjuk időben szét is válhatott, így a regulációs technikák is különbözhettek. A 6 területi gázszolgáltató esetében az ÁPV Rt. és a fővárosi önkormányzat közel egy időben bonyolította le a pályáztatást, így a reguláció szempontjából nem alakult ki számottevő eltérés. Az 5 regionális vízmű esetében azonban a főváros a saját útját járta anélkül, hogy bevárta volna az állami tulajdon – egyébként is változó – letéteményesét, az állami vagyonkezelő szervezetet, illetve az illetékes ágazati minisztériumot. Megint más volt a helyzet a csatornázás területén – itt ugyanis minden vállalat a települési önkormányzatokhoz került. Tárgyunk szempontjából ez annyiban érdekes, hogy amikor a főváros belekezdett a Fővárosi Vízművek, majd a Fővárosi Csatornázási Művek értékesítésébe, magának kellett kidolgoznia a két ágazat speciális feltételeinek megfelelő regulációs eljárást.

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 101 6

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-2//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave