Világszinten a pénz- és az egyéb pénzügyi eszközök piacának liberalizációja már 1970-es évek közepén elkezdődött; az egykori posztszocialista országok ebbe a folyamatba kapcsolódtak be. A kapcsolódás fő csatornája a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való együttműködés volt, és a következő hét területet fogta át:

 

Különösen fontos lépés volt a nemzeti valuták szabad átválthatóságának megteremtése (konvertibilitás). E tekintetben az egykori kelet-európai szocialista országok nagyjában-egészében egy ütemben haladtak. 1996 elejére de facto a forint, a zloty, a korona, a rubel stb. szabadon átválthatóvá vált a lakosság és a vállalatok számára. Négy ország – köztük Magyarország is1 – törvénybe iktatta az IMF alapító szerződésének VIII. paragrafusában körülírt konvertibilitási feltételeket is, vagyis nemzetközi jogi érvényű garanciát vállalt arra, hogy a folyó fizetési mérlegben szereplő tranzakciók számára fenntartja a valuta szabad vásárlásának és eladásának lehetőségét.

 

 

Összegzés. Három évtized távolságából visszatekintve el kell ismerni, hogy részben a verseny, részben a szabályozás gyöngéi folytán az energetikai cégeknél és a bankoknál is keletkeztek olyan nagy nyereségek, amelyek extraprofitnak is nevezhetők voltak. Másfelől viszont azt is hangsúlyozni kell, hogy ennek nagy részét a tulajdonosok a vállalatokban hagyták, és itt került újrabefektetésre.2 Ennek a szempontnak a jelentősége inkább 2010 után nőtt meg, amikor a 2. Orbán-kormány adóátrendezési és árhatósági működése visszariasztotta a külföldi cégeket a hazai befektetésektől. Emellett a morális problémákat a populista propaganda torzított formában jelentette meg, amennyiben a jövedelemelosztási, -újraelosztási ügyekben „az embereket” vállalatokkal – ráadásul különösen külföldi vállalatokkal, bankokkal – állították szembe. Valójában semmiféle vállalatnak nincs jövedelme – jövedelmük mindig csak tulajdonosaiknak és alkalmazottaiknak van. Tehát ha „az emberek” helyett a bankokat adóztatják meg, az ténylegesen főképp külföldi tulajdonosaik – nagyrészt nyugdíjalapjaikon keresztüli „kisrészvényeseik”, tehát ugyancsak emberek – megadóztatását jelenti. Éspedig olyanokét, akiknek otthoni adójuk egy része is Magyarországon landolt, az Európai Uniótól kapott támogatások formájában.