Csehszlovákiában a kastélyok egy részét már a két világháború között államosították, tehát a II. világháború végén, illetve után eleve másképp viszonyultak hozzájuk, mintha pusztán a bukott társadalmi osztály rezidenciái lettek volna. Fontos tényező, hogy Csehországot a hadi események nem érintették, de Szlovákián keresztül sem zúdult át olyan méretű hadigépezet, mint Magyarországon. A II. világháború utolsó számottevő német ellenoffenzívája 1944/45 fordulóján éppen az Észak-Dunántúlon, leginkább Fejér megyében zajlott, egyes települések többször cseréltek gazdát – azon a területen, ahol a trianoni Magyarország legjelesebb kastélyai álltak. És jól ismert jelenség, hogy ha egy helyen, egy objektumnál valamilyen rongálás-pusztítás megindul, ez hamar „spontán” folyamattá teljesedik ki főleg akkor, ha a hatósági kontroll is hiányzik. Ehhez képest talán kevésbé kell számonkérni a magyarországi helyi lakosság hozzáállását – ha teljesen felmenteni nem is lehet. Akárhogyan is, a végeredmény az lett, hogy Szlovákiában arányaiban inkább maradtak meg épebben, berendezésükkel együtt az egykori „magyar urak” kastélyai, mint a trianoni Magyarországon. Romániában, illetve Erdélyben a kastélysors alapvetően hasonlóan alakult, mint a szorosan vett Magyarországon azzal a különbséggel, hogy Erdélyben jóval kisebb volt a jelentősebb újkori kastélyok száma, mint a történeti Magyarország középső és nyugati régióiban. Ahol mégis volt építészetében és berendezésében gazdag kastélyépület, nem kerülhette el sorsát – ezt példázza a központi jelentőségű bonchidai Bánffy-kastély, amelyet a visszavonuló németek tettek tönkre. A háború utáni Romániában a kastélyokat nemcsak a társadalmi és ideológiai megfontolások, a szegénység, hanem a többségi lakosság számára idegen kultúrának kijáró közöny és ellenséges érzület is sújtotta. A rendszerváltás utáni restitúció a helyzeten csak kismértékben tudott változtatni.

Magyarországon az 1956 után éledező műemlékvédelem figyelme hamarosan a kastélyok felé fordult. A szóban forgó épületek nagy száma és hasznosításuk mikéntje azonban jóformán megoldhatatlan problémának bizonyult. Az alapvető baj onnan eredt, hogy – a bekövetkezett alapvető társadalmi változások miatt – nem lehetett őket eredeti kastélyfunkciójukban visszaállítani. (A vidéki zsinagógáknál volt még hasonló a helyzet a zsidóság elhurcolása és elpusztítása miatt.) További problémát okozott a berendezésük eltűnése. Nagyobb összefüggésben a környezetük kialakítása és státusza vetett fel kérdéseket. A kastély soha nem önmagában álló épület volt, mindig park és melléképületek övezték. A parkot azután jellemzően a birtok vette körül. Végeredményben a kastélyegyüttes egy szociológiailag és gazdaságilag komplex rendszert alkotott, amelyben a főépület állt a központban és – átvitt, sok esetben konkrét formában – további koncentrikus körökként park, illetve birtok övezte. Az érzékeny rendszer megbontása magának a kastélynak a létét is megkérdőjelezte, ha az egyáltalán fennmaradt. A kastélyparkokat a II. világháború után elhanyagolták, sok esetben részben vagy teljesen felparcellázták, ami később utólagos visszaállításukat gyakorlatilag ellehetetlenítette. A nagybirtokok sorsa a földosztás, majd a téeszesítés lett, amivel az eredeti kastélykomplexum gazdasági alapja rendült meg. Vagyis a kastélyok fenntartása akkor is gondot okozott volna, ha valamilyen csoda folytán az épületek eredeti állapotukban újraélednek. Nem véletlen, hogy Angliában a National Trust csak akkor fogadja el a kastélyokat, ha a hozzájuk tartozó és fenntartásukat biztosító birtokot is megkapja. Végeredményben a kastélyok helyreállítása, felszerelése, funkcióba állítása és üzemeltetése a legnagyobb jóindulat és szakértelem mellett is komoly gazdasági és hasznosítási kérdéseket vetett fel, illetve vet fel mind a mai napig.

A rendszerváltás előtt igazán nagyszabású helyreállításra ritkán került sor. A kivételek közé sorolhatóa nagycenki Széchenyi-kastély restaurálása és múzeummá alakítása. Szirákon, Bükön és Seregélyesen – zömmel vállalati pénzből – kastélyszállók jöttek létre. Későbbi fejlemény volt a fertődi Esterházy-kastély, a gödöllői királyi kastély, az edelényi L’Huiller-kastély, a hatvani Grassalkovich-kastély, a bajnai Sándor-kastély, a dégi Festetics-kastély, valamint a nádasladányi Nádasdy-kastély rekonstrukciója – tisztán állami eszközökből.

A 2. kastélyprogramhoz képest több mint egy évtized múltával, 2004-ben készült a 3. kastélyprogram, amikor Varga Kálmán volt a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, és Bozóki András a kulturális miniszter. Akkor egy szakmailag egyeztetett koncepció került az asztalra arról, hogy mit is kellene kezdeni a megmaradt 89 kastéllyal. Ez a program 27-et jelölt meg eladhatóként, amelyeknek bevételéből az állami kézben maradók felújítását tervezték finanszírozni. A megtartandók és eladhatók listája bekerült volna a módosított örökségvédelmi törvény mellékletébe is. Végül is nem került be, mert politikailag nem lehetett vállalni, hogy az állami vagyon elherdálásának gyanúja merüljön föl. 2009 végéig nem is adtak el egy kastélyt sem.

2009 nyarán – szinte mindenki számára váratlanul – egyszer csak kirobbant a konfliktus a MÁG és az MNV Zrt. között. Történt ugyanis, hogy Tátrai Miklós, az MNV vezérigazgatója június 15-én írt levelében kér e Hiller István kulturális miniszter hozzájárulását

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes – például – a hatvani Grassalkovich-kastélyt szerette volna megszerezni még 2017-ben az Országos Magyar Vadászkamara számára. Mivel éppen nem volt a Fidesznek kétharmada, a tervéhez sikerült szocialista képviselőket is megnyernie. A felháborodás hatására azonban az MSZP képviselői visszavonták aláírásukat a törvénytervezetről, így akkor dugába dőlt a terv. 2011 óta, mivel a törvény nem mondta ki, hogy kötelezően állami tulajdonban kellene tartani a legjelentősebb műemlékeket, a kormány kedvéért sorban kerültek le a listáról12 az értékes épületek. A Magyar Tudományos Akadémia kedvéért is levettek két épületet a listáról: a martonvásári kastélyt és a budavári Erdődy-palotát. 2014–2018 között egy épület került magántulajdonba: a Nemzeti Múzeum melletti Múzeum utcában a MÁV Szimfonikusok egykori székhelyét, az Újpestet alapító Károlyi István palotáját kapta meg a görögkeleti egyház Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusa. Közben, 2016-ban viszont felkerült a listára jó néhány vár és néhány kastély is, alapvetően a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram uniós pályázati pénzekből való finanszírozhatósága érdekében.

2016 nyaráig – kormányhatározattal – 19 kastély került át az MNV-től a Forsterhez, 2018-ig pedig további 16 cserélt gazdát. Kilenc kastély,

2018/19 fordulóján kezdett komolyra fordulni az egykor Fóti Gyermekváros néven ismert Károlyi-kastély privatizálása. A kastély egy részét Károlyi László – afféle kárpótlásként – 99 évre kapta meg, de arról végleges döntés még 2019-ben sem született, hogy az összes gyermek elköltöztetése után pontosan mi fog történni a kastéllyal.14 És sorban születtek a további döntések:

2020 első felében az evangélikusok tulajdonba kapták a devecseri Esterházy-kastélyt, miután már korábban átvették az abban működő szociális otthont. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia pedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem céljaira megkapta a pesti Palotanegyedben a volt Magyar Rádió és környéke épületeit, köztük két palotával, amelyek ugyancsak rajta voltak az állami tulajdonban tartandó épületek listáján. A Károlyi- és az Esterházy-palota ezentúl éppen úgy egyetemi célokat szolgál majd, mint például a Corvinus Egyetem tulajdonába adott, szintén erről a listáról lekerülő Fővámház vagy a mosonmagyaróvári vár, amely a győri Széchenyi István Egyetemé lett, mert ott folyik az agrárkar képzése. Az év második felében a Palotanegyed állami ingatlanai közül ez történt a TIT vagyonkezelésében lévő, Kossuth Klubnak helyet adó Múzeum utcai épülettel és a Bródy Sándor utcai Ádám–Dessewffy-palotával is. A pesthidegkúti Klebelsberg-kastély egy újonnan alapított alapítványé lett, s kikerült a közvagyonból a műemlékvédelem egykori fellegvára, a budavári Hilton szálló mellett álló barokk palota, amely a műemlékvédelmi szervezet szétverése után a Miniszterelnökségé lett.