Az EU-s csatlakozás azonban ezen a piacon is változásokat generált. Már 2004-et megelőzően is sorra léptek érvénybe a hazainál szigorúbb uniós előírások, amelyek tőke- és technológiaigénye beruházásokat tett szükségessé. Így és ezért jelentek meg a 2000-es évek elején osztrák és más tulajdonú vállalkozások ezen a piacon, és az uniós csatlakozásnak volt köszönhető az kb. 100 Mrd Ft-os külső forrás is, amit az ágazat modernizációra használt fel. Az átalakulásnak időkorlátja is volt: Brüsszel 2009-ig adott haladékot a korszerűtlen hulladéklerakó helyek bezárására.1 A rendszerváltás idején az ország 3200 településén 2600 lerakó működött, ebből az EU-direktíváknak megfelelően csak 80 maradt meg. Ez persze a szemétszállítási távolságok – és ennek eredményeképpen a költségek – drasztikus emelkedésével járt. És az is elkerülhetetlen mellékhatása volt a folyamatnak, hogy az egymástól függetlenül működő szemétszállító társaságok költségei széles sávban szóródtak.2

A szektor szabályozása két évtizeden át meglehetősen liberális volt. A 3200 önkormányzat közül több mint 1000 magánvállalkozással szerződött, míg a többség részben vagy teljes mértékben3 köztulajdonban álló céggel végeztette el a munkát. Így összességében a kb. 100 Mrd Ft-os lakossági piac 2012-re 40:60 arányban oszlott meg a magán-, illetve a közszféra vállalatai között. A piac privatizált szegmensén kb. 200 vállalkozás működött, köztük – mint már fentebb említettük – számos multinacionális cég is, mint például a Saubermacher, az A.S.A, az AVE vagy a Remondis. A szabályozás azt sem korlátozta, hogy egy szemétszállító vállalkozás csak a lakossági hulladékot hordta el, vagy ezzel párhuzamosan ipari és szolgáltató cégekkel is szerződéses kapcsolatban állt. Ez lényeges körülmény volt az árak szempontjából is, mivel a két piacon sok magáncég keresztfinanszírozást alkalmazott.

Ezt a helyzetet kívánta alapjaiban megváltoztatni a 2. Orbán-kormány, amikor kikötötte, hogy a szemétszállítást csak többségi köztulajdonban álló cég végezheti, csakis nonprofit alapon és nem lehet egyidejűleg a vállalati, illetve a magánpiacot kiszolgálni. Szigorodott az árszabályozás is. Amit eddig az önkormányzatok döntöttek el, az 2015-től a Magyar Energia Hivatal hatáskörébe tartozott. 2013-ban került bevezetésre a hulladéklerakókba került hulladékok után fizetendő, tonnánként először 3000, majd 6000 Ft-os lerakási járulékot. Később megjelent a hatósági felügyeleti díj (100 Ft/év/lakos), illetve azok a különadók, amelyek minden vállalkozás számára többletköltséget generáltak (elektronikus útdíj, megemelt áfa, tranzakciós adó stb.). Az ún. rezsicsökkentési kampány (10.5.1.) keretében előbb befagyasztották, majd 10%-kal csökkentették a szolgáltatási díjakat az éppen egy évvel korábban – vagyis már a Fidesz-kormány idején – elfogadott hulladéktörvényben közzétett díjszabáshoz képest. Ennek következtében az egész iparág veszteségessé vált, cégek szűntek meg, elmaradtak a fejlesztések, visszafejlődött az Európai Unió által megkövetelt és támogatott szelektív hulladékgyűjtés.4