Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Intézmények, technikák


A Malév csődje speciális szabályok szerint

A Wizzair által benyújtott panasz nyomán az Európai Bizottság 2012. január 9-én adta ki azt a határozatot, amely a Malévnak 2007–2010 között nyújtott állami támogatásokat jogtalannak minősítette. Ezt a dokumentumot a kormány hosszú ideig elhallgatta. Január 30-án jelent meg az a kormányrendelet, amely a Malévot stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette. A rendelet alapján a Malév vonatkozásában így a csődtörvény 65–67. §-át, illetve a 68–70. §-át kellett alkalmazni a csődeljárás általános szabályainak 2011 végén történt módosítása szerint (4.9.). Az új szabályok alapján ilyen szervezetek esetében vagyonfelügyelőként, illetve felszámolóként a kormány által rendeletben kijelölt állami felszámoló jár el. A törvény értelmében a kormányrendelet kihirdetésétől kezdve a gazdálkodó szervezet ellen a hitelezők csődeljárást nem kezdeményezhetnek, a kérelmet a bíróság soron kívül elutasítja. Továbbá rendkívüli moratórium illeti meg a kiemelt fontosságú céget a vele szembeni követelések teljesítésében. Az első hírek szerint a kormány azért volt kénytelen ehhez a megoldáshoz folyamodni, mert a Malévnek új kérője akadt a spanyol Iberia fapados leányvállalata, a Vueling személyében. Az is lehetséges, hogy a speciális csődeljárás meghirdetésével a magyar kormány csak időt akart nyerni.

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 101 6

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-2//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave