Szokatlan módon a kormánynak Matáv-ügyben külön tanácsadója is volt (N. M. Rothschild & Sons Ltd.). Természetesen a tranzakció lebonyolításában az illetékes minisztérium, a KHVM is részt vett. Ezt részben a részvények és a koncessziós jog egyidejű értékesítése indokolta, de ágazatpolitikai, sőt közvetlen politikai jelentősége volt az LTO-k megjelenése miatt felerősödő megyei érdeklődésnek is. Ez is magyarázza, hogy addig kevés előrehaladás történt, amíg a KHVM-ben – államtitkári pozícióban – meg nem jelent az erőtlen Siklós Csabát háttérbe szorító, majd őt 1993 februárjában a tárca élén felváltó Schamschula György.

Maga a társaság 1993-ban feszítő pénzügyi helyzetben várta a privatizációt. Miközben a tarifaemelés elmaradt az infláció ütemétől, a társaság és a kormányzat gyors ütemű fejlesztéseket tervezett. A forrásszűkét az is bizonyította, hogy 1992 elején a Matáv 35%-os garantált kamat mellett lakossági kötvénykibocsátást is szervezett, ezért került sor közel 400 millió USD hitel felvételére különféle nemzetközi pénzintézetektől, sőt ezenfelül egyéb külföldi és hazai bankoktól is.

Ezzel együtt a Matáv vezetői nem voltak lelkesek a gyors ütemű privatizációért. Úgy ítélték meg, hogy a társaság fejlesztése hitelből is finanszírozható, és miután a rendszerváltás nyomán megszűnt a nyugati technológiától való évtizedes elzártság (COCOM) is, stratégiai partner bevonása sem látszott annyira fontosnak számukra. Balszerencséjükre azonban a KHVM-nek – vagyis az új szakminiszternek – nagyon is sietős volt a privatizáció, és természetesen szomjúhozta a sikert az újonnan felállított ÁV Rt. vezetése is. És végül – de nem utolsósorban – a közvélemény és a politikusok a döntéseket azért sürgették, hogy minél előbb megszűnjön a telefonhiány.

Az 1993 áprilisában kiírt kétfordulós pályázaton komoly verseny alakult ki. Az első, előminősítő forduló után 13 befektető maradt talpon, a második – november 5-i – határidőre négy érvényes, de nem kötelező ajánlat érkezett:

1993. december 14-én már csak az első három konzorcium adott be ajánlatot, s közben az elsőből is kiszállt a Cable & Wireless.1 Az ÁV Rt. és a KHVM három nappal később közösen hozta meg a döntést: a MagyarCom elnevezésű német–amerikai konzorcium szerezte meg a Matáv megemelt alaptőkéjének 30,14%-át, valamint a jogszabály alapján a Matávra kötelezően átruházott országos telefonkoncessziót. Jogi értelemben egyébként ez a konzorcium valójában a Kajmán-szigeteken bejegyzett offshore vállalkozás volt. Ez a döntés pillanatában némileg aggasztotta az ÁV Rt. vezetőit – de végül is ebből nem lett sem igazi, sem a közvélemény által generált művi botrány, mert senki nem akart semmit sem eltitkolni (9.1.4.).

A 875 M USD vételár2 tehát csak részben gyarapította az ÁV Rt. számláját: 400 M USD tőkeemelés formájában azonnal visszakerült a társaságba, 133,25 M USD pedig a koncessziós díjért került kifizetésre, így a KHVM-é lett.3 Az ÁV Rt. saját maga számára – pontosabban a magyar állam számára – 1 db ún. „B” típusú részvényt (aranyrészvényt) is kikötött. A Matáv eladásának első etapja egyedülálló volt a magyar privatizáció történetében. Sem előtte, sem utána nem volt példa arra, hogy egy nemzetgazdasági szinten is számottevő privatizációs bevétel ekkora részét – jelen esetben közel a felét – az eladó tőkejuttatás formájában az eladás napján visszajuttatta volna a társasághoz. Az is igaz viszont, hogy a bevétel fele mégis közvetlenül a központi költségvetés bevételi oldalát erősítette – s így sikerült a deficitet a tervhez közeli szinten tartani –, amire később már soha többet nem volt mód.4 Unikális volt a tranzakció abból a szempontból is, hogy a szakmai befektető már 30%-os részesedéshez is megszerezte a társaság irányításához szükséges menedzsmentjogok többségét. Ebben a kérdésben az ÁPV Rt. vezetője – Szekeres Szabolcs – élesen ütközött Schamschula Györggyel, és meg is nyerte a csatát.5 (Igaz, a következőt elveszítette.)

Mivel a szerződések már készen voltak, az aláírásokra december 22-én került sor, s még az adott naptári évben befolyt a bevétel is. Mint a magyar privatizáció történetében oly gyakran, most is szorította a feleket az idő. A befektetők ugyanis azzal számoltak, hogy a vegyes tulajdonú cég 5 éven át adómentességet fog élvezni. Ennek viszont az volt a feltétele, hogy a tranzakció december 31-ig lezáruljon.

A stratégiai befektetőkkel közel egy időben a Matávban 0,99%-os részesedést szerzett az IFC – a Világbank befektetési leányvállalata –, valamint a londoni EBRD (1,97%). A két nemzetközi intézmény tulajdoni aránya tehát együttesen is csak 3%. A részvények további 2,04%-a egyéb kisbefektetők (önkormányzatok6 és alkalmazottak7) tulajdonába került.