Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Intézmények, technikák

6.5.3. A kétszintű társasági rendszer problémái

Az 1994 júliusában hivatalba lépett Horn–Kuncze-kormány a villamosenergia-iparban nehéz örökséget talált, jóllehet a politikai, illetve a szélesebb körű közvélemény akkor nem érzékelte, és nem is érzékelhette az állapotok kritikus jellegét. Tény ugyanis, hogy az energiaellátás problémamentes volt 1990–94 között – vagyis volt áram –, amivel ezekben az években kevés posztszocialista ország büszkélkedhetett.1 Az ellátás biztonságát alapvetően két körülmény teremtette meg:

az energiaigények abszolút mértékben csökkentek;
az alapvető energiahordozók (szénhidrogének) szállítása a volt Szovjetunió térségéből, az időközben végbement politikai és nemzetiségi konfliktusok ellenére is, lényegében stabil maradt;
miután a térségben az igények mindenütt csökkentek, átmeneti túlkínálat keletkezett, így az oroszországi termelőknek nemigen volt módjuk szállításaikat máshová csoportosítani.

Mint láttuk, az iparág átalakulása, szervezeti-működési modellje körüli döntések 1990–91-ben születtek. Valódi vitára nemigen került sor, mert a régi – rendszerváltás előtti – iparági vezetés, illetve az új energetikai kormányzat között elsősorban személyi és pozícióharc folyt. Az alapvető szakmai kérdésekben a vélemények nagyon is közel álltak egymáshoz. Kisebb viták persze így is akadtak, s ebben a felek engedményekre kényszerültek. Így kompromisszum eredménye lett a már bemutatott kétszintű tulajdonosi modell, amellyel tulajdonképpen senki sem volt megelégedve. Tekintsük át e struktúra ellentmondásait!

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1265peam2_3405/#m1265peam2_3405 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1265peam2_3405/#m1265peam2_3405)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1265peam2_3405/#m1265peam2_3405)

BibTeX EndNote Mendeley Zotero

6.5.2. ábra. Az MVM-csoport tulajdonviszonyai 1992 végén

Az átalakulás során lényegében az MVMT tröszti vállalati struktúráját rögzítették, mert ez tűnt a legegyszerűbb megoldásnak, noha ez sem műszakilag, sem üzemgazdasági, sem nemzetgazdasági érvekkel nem volt védhető. Eleve indokolatlan volt egy ilyen kis villamosenergia-rendszert 16 részvénytársaság formájában működtetni. A kétszintű szervezet azt jelentette, hogy a konszernközpont társasági-jogi értelemben nem irányíthatta közvetlenül a leányvállalatokat, nem adhatott nekik közvetlen utasításokat. De facto mégis megvalósult a közvetlen irányítás, annál is inkább, mert az ÁVÜ, majd az ÁV Rt. a saját tulajdonrészét kezelésbe adta az MVM-nek.
A szétdarabolt, műszaki-gazdasági adottságaiban eltérő részvénytársaságok működtetése, a folyó kiadások finanszírozása, nagyobb erőműfejlesztések megvalósítása csak akkor volt lehetséges, ha a 16 társaság között keresztfinanszírozási rendszert működtetnek. Az alacsony ár és a torz tarifarendszer még inkább ebbe az irányba terelte a vezetést. Az MVM viszonylag jelentős volumenű hiteleket vett fel, amelyeket azután tovább osztott a leányvállalatoknak. Ezek a pénzügyi kapcsolatok az állam számára mindvégig áttekinthetetlenek maradtak.
A villamosenergia-iparban a termelők, a szállító-teherelosztó, illetve a szolgáltatók között sokszálú technikai kapcsolat van. A rendszer bonyolultságát az ellátásbiztonság igénye fokozza. Különleges feltételeket szab, hogy a villamos energia nem tárolható. Az együttműködés bonyolult szabályrendszerét korábban MVMT-vezérigazgatói utasítások rögzítették. Ezeket deregulálták, azaz jogilag hatályukat vesztették. Tulajdonképpen 1994 közepéig nem alakult ki ezeket pótló szabályzati és/vagy szerződéses rendszer. Az MVM-csoportban létrejött szerződések e kérdéskörnek csak egész kis töredékét szabályozták. Jogilag valószínűleg bebizonyítható lett volna, hogy az országban nem szabadna égni a villanynak. A rendszer a gyakorlatban egységes (integrált) módon működött, de minden szempontból informális módon vezérelték. Különösebb túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a 90-es évek első felében álrészvénytársaságok, fiktív szerződéses kapcsolatok útján tartották egyben az ország legjelentősebb vállalatcsoportját.
Az amúgy is kusza alá-fölérendeltségi viszonyokat még tovább bonyolította az 1993-as erőmű–bánya integráció2, amely növelte a villamosenergia-ipar veszteségét és kb. 20 ezer fővel duzzasztotta fel létszámát. Az MVM menedzsmentje ezt az akciót kezdeményezően támogatta.3 Ha nem is mindenki, de a vezetők közül elég sokan hamar megérezték, hogy a bányabezárásokkal kapcsolatos politikai nehézségek az egész villamosenergia-ipar privatizációját lassítani fogják. Márpedig az ágazat és a cég vezetői éppen ezt akarták.

Egy társaságon belüli erőmű–bánya integráció – Ausztrália kivételével – szinte sehol sincs. Gyakori viszont a tulajdonosi integráció (pl. Németország, Spanyolország). Nálunk az összevonások előzményei 1991-re nyúltak vissza, amikor egy kiterjedt sztrájk hatására a kormány egyezkedni próbált. Ebbéli szándékát a kormány annyira komolyan vette, hogy 1992 elején Szabó Iván pénzügyminiszter még az MVM átalakulását is felfüggesztette annak érdekében, hogy beerőszakolja a bányákat az erőműbe. Akkor ez nem sikerült, mert a jogszabály nem engedte felszámolás alatt álló cégek apportját.4

1993-ra viszont már megteremtődtek a jogi feltételek. Az erőmű–bánya összevonások miatt a Bakonyi, a Mátrai, a Pécsi és a Vértesi Erőműnél összesen 19,6 Mrd Ft alaptőke-emelésre került sor. A zártkörű részvényjegyzésre kibocsátott erőműrészvényeket a Szénbányászati Szerkezetátalakítási Központ (Szészek) mint felszámolószervezet felügyelete alatt álló helyi szénbányavállalatok szerezték meg, melyek a felszámolások lezárásakor a hitelező kezébe kerülnek. A Szészek tehát négy erőműtársaságnak lett részvényese (Bakonyi Erőmű Rt., Mátrai Erőmű Rt., Pécsi Erőmű Rt., Vértesi Erőmű Rt.). Egyéb tulajdonosok (pl. ÁFI, kisbefektetők) három társaságnál voltak (Mátrai Erőmű Rt., Édász Rt., Démász Rt.), melynek aránya 0,7%. A fentieken túlmenően két új villamos társaság jött létre: a Borsodi és a Tatabányai Energetikai Kft. A Borsodi Energetikai Kft. üzletrészei 67,9%-ban és 7,9 Mrd Ft értékben a Tiszai Erőmű Rt., a Tatabányai Energetikai Kft. üzletrészei 69,6%-ban, 5,5 Mrd Ft értékben a Vértesi Erőmű Rt. tulajdonába kerültek.

Az már az integráció kezdetekor világos volt, hogy a bányász munkahelyek védelmére alapozott érvelés némiképpen sántít. Tudni lehetett, hogy számos magyar bánya valójában munkaerőhiánnyal küzd, ezért Lengyelországból és Romániából kellett „vendégbányászokat” hozatni. Konkrét adatokat erről azonban nemigen lehetett hallani. Csak 2009 elején, a márkushegyi bánya ideiglenes bezárásakor derült ki, hogy a Vértesi Erőműhöz tartozó bánya 2100 magyar dolgozója mellett 240 román bányász is dolgozott. Először tehát őket küldték haza.5

1	A 6.5.3. szakaszban számos gondolatot Bakács (1994) tanulmányából vettem át.
2	Ez az ipari és kereskedelmi miniszter, Szabó Iván ötlete volt (Rádai, 2001: 88).
3	MVM 1992. évi üzleti jelentése.
4	Voszka (1995e: 191–192), HVG, 1992. jan. 16.
5	www.index.hu, 2009. febr. 12.