Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Intézmények, technikák

6.5.4. A privatizáció első kísérlete

A privatizáció előkészítése 1993 nyarán meglehetősen tisztázatlan elvek és célok alapján kezdődött. Pontosabb, ha úgy fogalmazunk, hogy a villamosenergia-ipar privatizációjára az Antall–Boross-kormányok semmiféle felhatalmazással nem rendelkeztek. Igaz, ezt nem is erőltették. Az Országgyűlésben 1992 őszétől 1993 tavaszáig folyt az energiapolitikáról szóló tájékoztató és határozat vitája, de ez a dokumentum egy szóval sem tett említést arról, hogy a kormány a villamosenergia-ipar teljes és gyors privatizációjára készül.

3: Az energiapolitika és a privatizáció kapcsolata

„Az energiapolitika kitűzött céljainak megvalósításához szükséges eszközök sorában meg kell említeni az energetikai társaságok részleges privatizációját mint a külföldi tőkebevonás egyik lehetőségének a megteremtését. E téren az állami vállalatok gazdasági társaságokká történő átalakításával az első lépések már megtörténtek, a privatizáció további feltételeinek a kialakítása ezen társaságok speciális tulajdonságaitól függően hosszabb időt vesz igénybe” – mondta a záró vitanapon Latorcai János ipari és kereskedelmi miniszter, óvatos formában utalva a privatizáció távlati lehetőségére. Az elfogadott 7 pontos országgyűlési határozat viszont már egyetlen szóval sem említi a privatizációt. Épp ellenkezőleg: az MVM-mel foglalkozó 5. pont a szénbányák beintegrálását írta elő, amiről tudni lehetett, hogy éppenséggel nem fogja könnyíteni a magánosítást.1

Érdemes felfigyelni arra, hogy a vita alapdokumentuma, az 1992. július 1-i keltezésű, a mellékletek nélkül 46 oldalnyi terjedelmű előterjesztés még a prioritások között említi, hogy 1992 végéig koncepciót kell készíteni „az energetikai társaságok privatizálhatóságát biztosító feltételrendszerről”, a „privatizáció mértékéről és üteméről”. Az előző miniszter, Szabó Iván aláírását viselő dokumentumban tehát ez még szerepelt, az 1993 tavaszán elfogadott határozatból azonban ez már kimaradt. A mából visszatekintve arra is érdemes utalni, hogy az Országgyűlés jegyzőkönyvének tanúsága szerint a villamosenergia-ipar privatizációjának ügyét a hosszú hónapokon keresztül folyó vitában egyetlen képviselő sem említette. Ezt a témát láthatólag kerülték mind a kormány, mind az ellenzék oldalán ülő honatyák.

1993 tavaszán tehát a közel 600 milliárdos villamosenergia-vagyon sorsa három szereplő kezében volt. Ezek mindegyike mást és mást akart, s egyik sem takarékoskodott bírálattal és gáncsvetéssel, ha erre módja és mersze volt. Az ágazati vagyon 48%-ával rendelkező ÁVÜ a minél gyorsabb értékesítést preferálta elsősorban azért, mert hajtotta a költségvetési befizetés kényszere. Számára a leggyorsabban eredményt hozó megoldásnak az tűnt, ha az ÁSZ-ok részvénypakettjéből 15-15%-os mennyiséget értékesít „átmeneti” tulajdonosok számára, amelyek azután tőkeemeléssel kerülhetnek majd többségi pozícióba. Hogy ezek az átmeneti tulajdonosok pénzügyi vagy szakmai befektetők lesznek, azt az ÁVÜ nem kívánta előre meghatározni.2

Az ÁV Rt., az ágazat másik 50%-át tulajdonló MVM Rt. közel 100%-os tulajdonosa viszont arra törekedett, hogy saját kezében egyesítse az MVM tulajdonában lévő leányvállalati részesedéseket és az ÁVÜ-nél lévő vagyont. „Cserébe felajánlottuk, hogy minden villamosművi részvényeladásból származó bevétel felét átadjuk az ÁVÜ-nek – nyilatkozta ekkor Szekeres Szabolcs ÁV Rt. vezérigazgató –, de a Csepi Lajos ügyvezető igazgatóval megbeszélt megoldást az ÁVÜ Igazgatótanácsa elutasította.” 3 Az ÁVÜ a nézeteltérés áthidalására felajánlotta, hogy mindenképpen szakmai befektetőt igyekszik találni – ez az eredeti terv szerint nem lett volna alapfeltétel –, s annak kötelezően előírja a tőkeemelést.

Ez utóbbi javaslat a harmadik főszereplő, az MVM számára is tetszetősnek tűnt. Ők ugyanis az IKM-mel és a szakszervezetekkel egyetértésben azt preferálták, hogy a privatizáció tisztán tőkeemelés útján valósuljon meg. Érvként friss, 1992-es számításokra hivatkoztak, melyek szerint a magyar villamosenergia-rendszernek 2010-ig nagyjából ugyanakkora új befektetésre van szüksége, mint amekkora a privatizáció előtti alaptőke. Számukra közömbös volt, hogy a privatizációból keletkezik-e bevétel – a fontos, hogy az iparágba többlettőke kerüljön. A javaslat kidolgozói láthatóan egy pillanatra sem gondoltak arra, hogy – adott árszint mellett – milyen katasztrofálisan alacsony jövedelmezősége lenne a 600 Mrd Ft-ról 1200 Mrd Ft-ra feltőkésített villamosenergia-iparnak.

Így tehát 1993 közepén kaotikus légkörben kezdődött a privatizáció. Indításként az ÁVÜ kárpótlási jegy ellenében piacra dobta két ÁSZ részvényeit. A felajánlott 5%-nyi tulajdonrészhez képest mindössze 0,5 M Ft értékben sikerült Édász- és Démász-részvényeket eladni. (Szerencsére – mondhatjuk annyi év távlatából.) Eközben az ÁV Rt. – titokban – tanácsadót keresett az MVM és az egész iparág privatizációjának lebonyolítására. Az ÁV Rt.-ben a döntés szeptember 5-én született: az IKM, az ÁV Rt. és az MVM képviselői – külső szakértők bevonásával – az angol J. Henry Schroder & Co. Limited (továbbiakban: Schroders) bankházat választották ki pénzügyi tanácsadónak. Tíz hónappal később, szeptember 15-én az ÁVÜ is kiválasztotta saját tanácsadóit,4 majd október 6-án döntött arról, hogy 35 napos (!) határidővel meghirdeti a nála lévő ÁSZ-részvények 15-15%-át.

Mint az várható is volt, az áramszolgáltatói tender az ÁVÜ–ÁV Rt. ellentét miatt eredménytelen lett. A csatát az ÁV Rt. már az eredményhirdetés előtt megnyerte. Sikerült olyan kormánydöntést kicsikarnia, hogy az ÁVÜ-től megkapja az ÁSZ-részvényeket. Így az év utolsó heteiben már az ÁV Rt. értékelte a beadott pályázatokat. El is utasították mindet. Formálisan a hivatkozási alap az volt, hogy az árajánlatok a névérték 6–60%-a között szóródtak – tehát elfogadhatatlanul alacsonyak voltak.

1994 első felében már nem történt előrehaladás. Egyrészt azért, mert közeledtek a választások, másrészt meg azért, mert a privatizációt erőltető Szekeres Szabolcs, az ÁV Rt. erős embere – részben a villamosenergia-ágazat körül folyó csatározások miatt – kiesett a kormányzó párt, az MDF kegyeiből, így lemondásra kényszerült.

1	21/1993 (IV. 9.) Ogy. határozat a magyar energiapolitikáról.
2	Ezekből a tranzakciókból az ÁVÜ 30 Mrd Ft árbevételre számított (Privinfo-évkönyv, 1993: 838).
3	HVG, 1993. aug. 14.
4	A tanácsadók listája a következő: Elmű: Price Waterehouse; Édász: CIB; Dédász: CIB–Société Général konzorcium; Émász: Argenta Top Bróker–ABN Amro konzorcium; Titász: Knight Wendling Consulting; Démász: Gauff Budapest Kft.