Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Intézmények, technikák

6.7.6. A privatizációs koncepció változása

A nyári hónapokban folyamatosan változott a Mol privatizációs stratégiája. Úgy tűnt – legalábbis a társaság vezetése ezt az üzenetet kommunikálta az ÁPV Rt. felé –, hogy a nemzetközi olajtársaságok inkább csak a Mol egyes üzletágai iránt érdeklődnek, tulajdoni hányadot a Molban nem kívánnak szerezni. Ezért 1995 nyarán két ízben is módosításra került az 1994. decemberi kormányhatározat.1 A kormány számára májusban készült, Suchman Tamás által jegyzett előterjesztés még úgy fogalmazott, hogy

„az első lépést az év végével bezárólag pénzügyi intézményi (igény esetén szakmai) és magánbefektetők részére, zártkörű elhelyezés formájában valósítja meg az ÁPV Rt”,

s ez – a gázárak rendezése esetén – 50–60 Mrd Ft privatizációs bevételt eredményezhet. Az előterjesztés alapján megszületett júliusi kormányhatározat viszont már egyértelműen leszögezi, hogy csak pénzügyi befektető jöhet szóba.

Szerencsétlen módon a kormányhatározat ehhez még azt is hozzátette, hogy az értékesítésre nyílt pályázaton kerüljön sor. Ez – szakmailag – fából vaskarika lett volna, egyrészt mert ilyen méretű társaság részvényeit pénzügyi befektetőknek zártkörű értékesítés (private placement) 2 során szokták eladni, másrészt azt is lehetett sejteni, hogy a Molból ekkora részvénytömeget egy nekifutásra nem lehet kivinni a nemzetközi pénzpiacra. Ezek után az augusztusi kormányhatározat már lazábban fogalmazott: nem határozta meg az értékesítendő mennyiséget és nyitva hagyta mind a tőzsdei értékesítés, mind a zártkörű elhelyezés lehetőségét. Közben a cég felső vezetésében többször is lényeges változások történtek. Szeptember 15-én az IG elnöke Subai József helyett Pál László volt ipari és kereskedelmi miniszter lett, a vezérigazgatói poszton Szabó György helyét – aki korábban, az elnök-vezérigazgatói poszt szétválasztását követően Subai Józseftől vette át a vezérigazgatói széket – Mándoki Zoltán foglalta el.

Ettől a pillanattól kezdve a Mol menedzsmentje sorra keresztülvitte akaratát minden lényeges kérdésben. Ezek között a legfontosabb a társaság alapszabályának az a módosítása volt, amely 10%-ban maximalizálta az egy tulajdonos kezében lévő, szavazásra feljogosító részvények számát. Vagyis bármely tulajdonos csak 10%-nyi szavazattal rendelkezett, függetlenül a tényleges tulajdoni aránytól – és ezt a szabályt, vagyis magát az alapszabályt csak 75%-os többséggel lehet megváltoztatni! Ez a konstrukció gyakorlatilag leválthatatlanná tette a cég menedzsmentjét.3

* * * * *

A megváltozott privatizációs koncepcióhoz új tanácsadó kellett, hiszen a Lazard cég mandátuma nem tőzsdei értékesítésre szólt (arra ők nem is voltak felkészülve). Mire a Mol–Mineralimpex összevonás, a személyi ügyek és a tanácsadói pályázat lezárult,4 1995 utolsó negyedéve lett. A magyar gazdaság iránt érdeklődő külföldi befektetők elsősorban a villamosenergia- és a gázipar privatizációjára figyeltek, az ország megítélését ettől tették függővé. A Mol bevezetése a budapesti és a luxemburgi tőzsdére viszonylag kevés figyelmet kapott. Külön balszerencse, hogy a nemzetközi olajcégek piacán ebben a negyedévben több jelentős tranzakció is utolsó fázisába érkezett, s így azok a Mol-papírok konkurenciájaként jelentek meg a befektetők számára. Így végül az 1 000 Ft-os címletű részvényekből a tervezett 24,6 milliónál kevesebbet, csak 18,5 millió darabot sikerült külföldön értékesíteni.5

A részvényeket az ÁPV Rt. a Bank of New York, mint letétkezelő, megbízása alapján a Budapest Banknál helyezte letétbe. A letétbe helyezett részvények ellenében a Bank of New York letéti igazolásokat, GDR-eket (Global Depositary Receipt) és ADR-eket (American Depositary Receipt) bocsátott ki a külföldi befektetők számára. Ez szokásos technika, amelynek az a célja, hogy egyszerűsítse a külföldi papírokkal folytatott tőzsdei kereskedelmet. Az ADR-ekkel (2018 októberéig) lehetett kereskedni a luxemburgi tőzsdén, a londoni SEAQ-on és az amerikai PORTAL rendszerben is.

Az 1 részvényt megtestesítő GDR ára 8,10 USD volt, ami 1100 Ft-nak felelt meg. Ez a szokásos privatizációs szóhasználat szerint – jegyzett tőkére vetítve – 110%-os árfolyamot jelent. Ha a vetítési alap a saját tőke, akkor viszont az árfolyam csak 44% volt. A külföldi értékesítés mellett az ÁPV Rt. 1995. október 30. és november 10. között kedvezményes feltételekkel 5,4 millió darab, egyenként ugyancsak 1000 Ft névértékű részvényt ajánlott fel a Mol és altársaságai (kft.-i) munkavállalói számára. A munkavállalók a kedvezményes vételár 25%-át voltak kötelesek kiegyenlíteni, míg a fennmaradó részt 3 év alatt, kamatmentesen, részletekben lehetett kifizetniük. A kamatmentes hitel akkortájt hatalmas nemzeti ajándék volt. Az infláció 30% körül járt, a banki kamatok 35-40% körül.

A munkavállalók fejenként legfeljebb 313 darab részvényt jegyezhettek. A társaság felajánlotta, hogy a Mollal közvetlenül munkaviszonyban álló dolgozóktól az általuk lejegyzett és részükre allokált részvények 25%-át visszavásárolja.6 A dolgozók az így járó összegből kötelesek voltak a fennmaradó részvények vételárának első törlesztőrészletét, valamint az eladott részvények kedvezményes vételárát az ÁPV Rt.-nek megfizetni. A Molhoz ilyen módon összesen közel 1 millió saját részvény került. Ennek a tranzakciónak a keretében került sor 1 db különleges jogokat biztosító szavazatelsőbbségi részvény kibocsátására („aranyrészvény”), amelyet az ÁPV Rt. jegyzett le.

A dolgozói részvényértékesítés mellett és azt követően az ÁPV Rt. 492 ezer névre szóló részvényt felajánlott a társaság vezető állású munkatársainak – ugyancsak részletfizetési kedvezménnyel. 1995. december 4–13. között az ÁPV Rt. belföldi nyilvános forgalomba hozatal során hazai pénzügyi befektetők, valamint a kisbefektetők számára további 3,2 millió db részvényt értékesített.

Mint láttuk, az ÁPV Rt. a külföldi részvényeladásnál a tervezettnél kisebb mennyiségű részvényt értékesített, és az elért árfolyam is lényegesen alacsonyabb volt, mint amivel a folyamat kezdetén számolni lehetett. A 31,7 Mrd Ft-os bevétel messze elmaradt minden korábbi várakozástól. Ezzel együtt is tény, hogy ez volt a közép-európai térség addigi legnagyobb tőkepiaci tranzakciója. Ha magyarországi összehasonlítást keresünk, akkor csak az OTP privatizációja lehet a megfelelő összehasonlítási alap. Nos, a Mol esetében kb. 3-szor annyi részvényt sikerült külföldi befektetőknek értékesíteni. A Mol a budapesti tőzsde egyik legértékesebb társaságává vált, számottevően növelve a BÉT méretét és forgalmát.

Sajnos, a Mol tőzsdei bevezetésének időzítése külpiaci szempontból rossz volt. Az is ártott, hogy 1995 végén nem került sor a gázárak tervbe vett korrekciójára, s ez a tőzsdei befektetőket kifejezetten aggasztotta. Nem használt a Pál László IG-elnök személye miatt kirobbant politikai vita és az ebből eredő bizonytalanság sem. Utólag az is egyértelmű, hogy a villamosenergia- és a gázszektor privatizációja, ami éppen ezekben a hetekben zajlott, lényegesen javította Magyarország megítélését. Amennyiben tehát a Mol tőzsdei bevezetésére nem 1995 novemberében, hanem 1996 elején került volna sor, az elérhető árfolyam 30–40%-kal is magasabb lehetett volna. Ezalatt a 3-4 hónap alatt a Mol-részvény árfolyama persze így is emelkedett, csak éppen ez a befektetőket és nem a magyar államot gazdagította.

1	1066/1995 (VII. 6.) és 1072/1995. (VIII. 4.)
2	A magyar gyakorlatban használatos fordítás valójában nem eléggé szabatos, hiszen az érdeklődők listáját nem az eladó szűri meg, hanem maga a piac. A zártkörű értékesítés során ugyanis csak a nagy pénzügyi befektetőket kapnak vásárlási lehetőséget.
3	Tulajdonképpen meglepő, de a Molhoz hasonló pályát befutó OTP menedzsmentjének csak 2009-ben jutott eszébe először, hogy alapszabály-módosításként megpróbáljon áterőltetni a közgyűlésen egy ilyen 10%-os szabályt. Csányi kísérlete azonban sem 2009-ben, sem a következő évben nem járt sikerrel, mert a döntéshez szükséges kétharmados részvényesi támogatást nem tudta megszerezni.
4	A győztes a Kleinwort Benson–Lazard–Merrill Lynch által vezetett konzorcium lett. A Lazard tehát megtartotta pozícióját, de osztozni kényszerült a hasznon más tanácsadókkal.
5	Összesen mintegy 150 befektető jutott a magyar olajipari vállalat papírjaihoz. A részvények 56%-át az Egyesült Államok, 40%-át pedig Nagy-Britannia befektetői kapták. A fennmaradó 4%-ot svájci, holland, német és olasz befektetők igényelték. Igaz, pár hónappal később, amikor a Bokros-csomag hatására javulni kezdett a magyar gazdaság külső megítélése, a külföldi pénzügyi befektetők éltek opciós jogukkal, és további 1,5 millió részvényt vásároltak.
6	Más szóval: ezzel a lehetőséggel csak a Mol Rt. dolgozói élhettek, a Mol altársaságainak dolgozói – akik szintén kedvezményes feltételekkel vásárolhattak Mol-részvényt – ebből a további kedvezményből már nem részesültek.