Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Intézmények, technikák

6.7.7. Másodszorra jobban ment

Az eredeti tervek szerint 1996 végére időzített második tranche tőzsdei értékesítése elmaradt, sőt az új határidő (1997 tavasz) is veszélybe került. Először Pál László személye kapcsán újra kibontakozott politikai vita1 árnyékolta be a tranzakciót, később az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium (IKIM) által pártfogolt új privatizációs koncepció kényszerítette leállásra a tőzsdei tranzakciót szervező tanácsadót. Megjelent a színen egy korábban semmiféle érdeklődést nem mutató új szereplő, az amerikai Tenneco cég, amely késznek mutatkozott arra, hogy kivásárolja a Mol teljes gázüzletágát. Bár az ajánlat részletei nem ismeretesek, ebben a formában a terv végrehajtása nehézségbe ütközött volna. A tőzsdei befektetőknek adott tájékoztató – az ún. információs memorandum – ugyanis azt tartalmazta, hogy a Molt a magyar kormány a jövőben is integrált olaj- és gázipari cégként kívánja működtetni. Ha ettől a Mol eltér, akkor a befektetők az információs memorandum készítőjét és a Molt akár be is perelhették volna.

Végül minden az eredeti tervek szerint zajlott. Az ÁPV Rt. 1997 májusában külföldön és belföldön összesen a részvények csaknem 19%-át értékesítette 2970 Ft-os egységáron, illetve ennek megfelelő 16,25 USD áron. A dollárban számított árfolyam pontosan a kétszerese volt az 1995-ben elért értéknek. Így a tranzakció több mint 300 millió USD-t, forintban számolva 56 Mrd Ft bevételt hozott az ÁPV Rt.-nek. Külső megfigyelőnek nehéz véleményt mondani arról, hogy ez a 16,25 dolláros ár jelentette-e az elérhető maximumot, vagy pedig kívánatos lett volna, hogy az ÁPV Rt.-t képviselő tanácsadók2 magasabb árat alkudjanak ki. Tény, hogy az ár meghirdetése napján a papír a budapesti tőzsdén 3575 Ft-os áron forgott – ehhez képest tehát az árengedmény több mint 8%. Ez már a bejelentés pillanatában is soknak tűnt, ezt igazolta a mind külföldön, mind belföldön megnyilvánuló sokszoros túljegyzés is.3 Sajnálatos módon a Tocsik-botrány után kinevezett új vezetésnek – a Csiha Judit–Kovács Árpád–Szabó Pál-triónak – ez volt az első komolyabb tranzakciója. Bátortalanok voltak, s hagyták, hogy az ÁPV Rt. pénzügyi tanácsadói megvezessék őket. A belföldi-külföldi arányt elméretezték, ráadásul a csekélynek prognosztizált belföldi keresletet még azzal is fokozták, hogy a vételár 70%-ára halasztott részletfizetési kedvezményt is adtak. Az ÁPV Rt. szerint a tranzakció végül 50 000 kisbefektetőt vont be az üzletbe.4

A privatizáció második fázisát követően az ÁPV Rt. ingyen átadott egy 3,4%-os csomagot a települési, illetve a nemzetiségi önkormányzatoknak, ezzel az ÁPV Rt. részesedése a társaságban 36,2%-ra csökkent. További 11%-nyi részvény eladását 1997 novemberére tervezték. De megint csúszás következett.

1	Az Országgyűlés által elfogadott – majd később a köztársasági elnök által visszautasított – összeférhetetlenségi törvény miatt Pál László választásra kényszerült: vagy a képviselőségtől, vagy a Moltól válik meg. Végül, 1997. március 26-án, a képviselőségtől vált meg. Ez volt az ún. lex Pál, egy olyan képviselői összeférhetetlenségi szabály, mely szerint országgyűlési képviselő ne lehessen egyidejűleg állami vagy önkormányzati cég vezetője.
2	Az 1997. évi értékesítés tanácsadója a Kleinwort Benson–Creditanstalt–Salomon Brothers konzorcium volt.
3	A hazai kisbefektetők érdekei szempontjából hátrányos és megalázó jegyzési körülményekről, valamint a lebonyolítás anomáliáiról lásd Papp–Zimányi (1997).
4	Erről lásd Kovács Árpád (1998) önkritikus beszámolóját is.