Másfelől – és rövid távon ez volt a fontosabb fejlemény – a kormány 2000 tavaszától kezdve egyértelműen azt kommunikálta a külvilág felé, hogy a 2000. július 1-én esedékes gázáremelés során nem fogja hagyni, hogy a Mol érvényesítse a gázimport bekerülési költségének emelkedését, s ezáltal a 8%-os eszközarányos megtérülési rátát. Az év folyamán a helyzet tovább romlott. Miközben köztudott volt, hogy a kormány 2000. évi gazdaságpolitikája 16 dollár/hordó olajár feltételezésére épült, a nyersolaj világpiaci ára hétről hétre magasabbra kúszott, és megközelítette a 40 dollárt. A Mol tavasszal készített 30-40%-os emelési javaslatát a kormány elvetette, csak 12%-ot engedélyezett, s ezzel megszegte a gáztörvény által garantált 8%-os tőkearányos megtérülés elvét. Ez a 12% éves szinten 6%-os emelkedést jelentett, és az Orbán-kormány antiinflációs stratégiája szempontjából fontos volt, hogy 6% legyen a közszférából kiinduló áremelkedés maximuma. A kormányt ezen túlmenően, természetesen az a szempont is motiválta, hogy egy 40%-os gázáremelkedés érzékenyen érintené a háztartások jelentős részét és ezen keresztül a kormány népszerűségét is.

A Mol vezetői áremelési kérelmük indokaként természetesen az árképletre és a vonatkozó jogszabályokra hivatkoztak, sőt perrel is fenyegetőztek. Vitatható, hogy ez bölcs taktika volt-e, mindenesetre tény, hogy a kormány a még csak névlegesen sem független Energia Hivatal sűrű fejbólintásai közepette könnyedén keresztülvitte akaratát. Július 1-én a gázár csak 12%-kal emelkedett. A Mol bíróság előtt támadta meg a kormány döntését – a hírek 300–600 Mrd Ft-os kártérítési igényről szóltak. A jogi vita, mint az várható is volt, jócskán elhúzódott, a per végül 2002-ben a Mol vereségével zárult.

Az alacsony és csökkenő árfolyam viszont felvásárlási hullámot indított el, amely mögött a piac az orosz Gazpromot vélte tudni. Hogy ez a feltételezés igaz volt-e, vagy sem, nem megválaszolható. Annyi bizonyos, hogy 2000 szeptemberében a Gazprom nyilvánosan is elismerte, hogy pozíciókra tör a magyar vegyipar két fellegvárában, a TVK-ban és a BorsodChemben – azaz a Mol legfontosabb hazai vevőinél.2 Október elején azután az is kiderült, hogy a Mol régi riválisa, az osztrák ÖMV cég is hosszabb idő óta vásárolja a cég részvényeit, és máris 9,3%-os tulajdonhányadra tett szert.3 Ezzel az osztrák cég az a magyar államot képviselő 25%-os ÁPV Rt. mellett egy időre legnagyobb tulajdonossá lépett elő. Az osztrákok meglehetősen olcsón jutottak a papírokhoz: tőzsdei elemzők szerint 5100 Ft-os (16,46 USD) áron. Több elemző arra gondolt, hogy az ÖMV esetleg a Gazprom megbízása alapján vásárolt vagy legalábbis arra készült, hogy az olcsón megszerzett Mol-részvényeket egy későbbi időpontban nagy árnyereséggel a Gazpromnak adja tovább.4 Annyi azonban bizonyos, hogy a felvásárlási akció titokban tartásával az ÖMV „mindörökre” eljátszotta a Mol-menedzsment bizalmát. A támadást a Mol új vezetése – Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatóval5 és az OTP-s Csányi Sándorral az élen6 – csak részben tudta kivédeni: a TVK-t egy gyors húzással megszerezték,7 a BorsodChem viszont átmeneti időre átcsúszott a Gazprom kezébe. (Végül, 2010–11-ben, szakmai befektetőként, két lépésben a kínai Wanhua Industrial Group vásárolta meg a BorsodChem részvényeinek 96%-át.)

Ezek a fejlemények azután a kormányt is észhez térítették. A Mol árfolyamának védelmében hirtelen döntéssel – a hatályos gáztörvénynek megint csak ellentmondva és megszegve a Mol vezetésének pár héttel korábban tett ígéretét – engedélyezték, hogy az ipari nagyfogyasztók egy csoportja felé a Mol árat emeljen, de a lakossági gázárhoz nem engedett nyúlni. A kormány azonban megint elkövette az ilyenkor szokásos hibát: túl keveset adott és azt is túl későn. Egyfelől az engedélyezett áremelés csak minimális mértékben – 7-8 Mrd Ft-tal – csökkentette a 100 Mrd Ft-ra becsült éves veszteséget, másfelől nem múlt el a per fenyegetése sem. Részint azért, mert a Mol vezetése még mindig okkal perelhetett: a kormány továbbra is megszegte az érvényes árképletet. Másfelől azok a nagyfogyasztók is perre mehettek volna, akiknek esetében a kormány a 43%-os áremelést elrendelte. Ők ugyanis arra hivatkozhatnak, hogy a gáztörvény nem teszi lehetővé a felhasználók között differenciáló, kettős árrendszert.

A piac tehát nem nyugodott meg, a részvény ára alacsony maradt, így továbbra is fenyegetett az ellenséges felvásárlás veszélye. Ezért az ÁPV Rt. utasítást kapott arra, hogy kezdeményezze a Mol alapszabályának olyan értelmű megváltoztatását, amely tovább nehezíti a külföldi felvásárlásokat. A Mol vezetésének ez ellen nyilván nem volt kifogása. A magyar kormány szerencséjére az ÖMV nem kívánta blokkolni ezeket a javaslatokat, így az október 20-i közgyűlés megszavazta, hogy a 2%-nál nagyobb tulajdonosnak fel kell fednie kilétét, 25%-os tulajdonhányad felett pedig nyilvános vételi ajánlatot kell tennie a többi részvényesnek.8