Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Intézmények, technikák

6.7.12. A gázüzletág értékesítése és a negyedik tőzsdei menet

Megelégelve a gázár körüli huzavonákat, a Mol 2001-ben megkezdte a földgáz-nagykereskedelmi üzletág kiszervezését – azzal a nyilvánvaló céllal, hogy az egészet értékesítse. A nagykereskedelmet a Földgázellátó Rt.-be, a nagy nyomású szállítórendszer üzemeltetését a rendszerirányítással együtt a Földgázszállító Rt.-be1, a gáztárolási tevékenységet pedig a Földgáztároló Rt.-be helyezte ki. A földgáz kitermelése változatlanul a Mol szervezetében maradt. Bár a folytonosan fenyegető állami kockázat ténylegesen csak a nagykereskedelmet érintette – ti. az árszabályozáson keresztül – a Mol kénytelen volt értékesítésre felajánlani a tárolási üzletet is, máskülönben biztosan nem akadt volna vevő.

5: Egy meg nem valósult tranzakció – ahogyan Csák János, a Mol elnöke látta 2

„– … 1999 februárjában ön lett a magyar olajvállalat elnöke. Nagyon gyorsan új stratégiát hirdetett meg, amelynek a lényege a következő: a kiválóság eszméje, a regionális piacon a vezető pozíció megszerzése, és az, hogy a vállalat körül normális szabályozási környezet alakuljon ki. A Mol Rt. gázüzletágát még mindig az állam szabályozza. El kellett volna érni, hogy a belföldi árak követhessék a nemzetközi piaci árakat. Ám miután a világpiaci gázárak alaposan megugrottak, a kormány nem engedte meg az importárak érvényesítését a magyar piacon. Emiatt a Mol Rt. ezen az üzletágon több mint 100 Mrd Ft-ot veszített. Ön két célt állított maga elé: egyrészt a részvényesi érték növelését, ami nem sikerült, másrészt az árszabályozás megváltoztatását, ami szintén kudarc. A Mol Rt. részvényei olcsóbbak, mint amikor ön a cég élére került, és mindmáig drágábban veszi a gázt, mint amennyiért eladja. Azt hitte, úgy lehet vezetni egy magyar társaságot, mint egy amerikait?

– Igen, ebben bíztam. Az egyértelmű, hogy a szabályozási kérdésekben nem sikerült elérni, amit akartunk. Az olajárak rég nem látott csúcsra szöktek, ezt követte a gázár emelkedése is, és így politikailag nem vált lehetővé, hogy a szabályozási környezetet megváltoztassuk. Az importalapú árképzés elvét nem tudtuk elfogadtatni, és nem sikerült olyan köztes megoldást sem elfogadtatnunk, ami a politika számára megfelelő, racionális és üzletileg legalább semleges hatású.

– A Mol Rt. elnökeként ennél erőteljesebben fogalmazott. Sorolta az érveket, hogy egy magántársaságot az állam nem tehet az árszabályozással veszteségessé, egy magánvállalat részvényeseit nem lehet arra kényszeríteni, hogy bizonyos makrogazdasági célokat támogassanak, és így tovább. Nem volt ilyen megengedő.

– Bár kitartóan képviseltük a társaság érdekeit, ebből nem következik, hogy ne végeztünk volna elemzéseket kompromisszumos megoldásokra is. A tárgyalások során minden érvvel előálltunk. De a gazdasági érvek nem törtek át a politikán, zsákutcába torkolltak a tárgyalások. Amikor láttam, hogy a vállalat tőkeértékének tetemes része kockán forog, a stratégia megvalósítása pedig akadályokba ütközik, el kellett gondolkoznom, hogy a vállalat érdekében nem kell-e lemondanom, hátha sikerül új lapot nyitni.

– De hisz nem ön volt útban! Ha a lemondása után a Mol Rt. vezérkara megteheti, amit Csák János nem hajthatott végre, akkor egyértelmű a helyzet. Ám az utódja sem ért el semmit. A gázüzletág veszteséges, mi több, ma már az egész Mol Rt. is az.

– El kellett döntenünk: ha zsákutcába szorultunk, mi az esély rá, hogy ugyanazzal a sofőrrel ki tudunk onnan tolatni. Nem volt rá esély. Nem tréfából mondtam, hogy a célom a részvényesi érték növelése; ez nem marketingszöveg volt. Nekem ez volt a feladatom. A tulajdonosok ezt várták tőlem. Amikor éreztem, hogy eljutottam saját erőfeszítéseim végső határáig, úgy gondoltam, lehetőséget adok rá, hogy egy új vezetés próbálja meg föltenni ugyanazokat a kérdéseket.

– A történet a következő: ön 1999 februárjában vette át a Mol Rt. vezetését, és 2000. január 1-jén fel kellett volna emelni a gáz árát. Ez nem történt meg. Ekkor Chikán Attilát Orbán Viktor váratlanul elküldi, és Matolcsy György lesz a gazdasági miniszter. Chikán Attila a hírközlés és az energiapiac viszonylag gyors liberalizálását tervezte, ebbe értelemszerűen beleértődik a gázár felszabadítása is. Matolcsy mindkét folyamatot lefékezte. Egy miniszterváltás miatt veszít ma a Mol Rt. több mint százmilliárdot egy üzletágon?

– Azt hiszem, az importalapú gázár-szabályozás szükségességének közgazdasági logikáját minden politikus megértette. De a politika logikája erősebbnek bizonyult. Ha pedig ez így van, már csak az a kérdés, lehet-e olyan célracionális megoldást találni, amely mind a politikai, mind a gazdasági szempontoknak megfelel. Nem lehetett.

– Pedig önnek erős támogatói voltak a kormányon belül. Például Gansperger Gyula, az ÁPV Rt. elnök-vezérigazgatója, egykori egyetemi évfolyamtársa; az ÁPV Rt.-nek 25%-os részesedése van a Mol Rt.-ben, tulajdonosként is az volt az érdeke, hogy az olajvállalat minél nyereségesebb legyen. De úgy hírlik, ön jóban van Orbán Viktorral is. A miniszterelnök több tanácsadója az ön pályatársa, barátja. Mégsem sikerült elfogadtatni a nemzeti olajvállalat érdekeit?

– A tények azt bizonyítják, hogy nem. De hozzátenném: ez nem a személyes kapcsolatokon múlott. Én továbbra is mindenkivel jóban vagyok, nem keveredett össze a gazdasági, a politikai és a személyes világunk. Volt egy adott helyzet, történt, ami történt, lehet töprengeni, mi lett volna, ha… Majd a gazdaságtörténészek megteszik.

– Ezt nem kell a jövő történészeire bízni, hiszen a következmények már ma is látszanak. A Mol Rt. részvényei 5000 forint alá estek. Zuhant a többi magyar vegyipari papír ára is. Ebben persze közrejátszott a nemzetközi tőzsdék hatása is, nem csak a kormány árszabályozó-árkorlátozó fellépése. A vegyipari részvények áresése pedig felbátorította a környezetünkben lévő nagyvállalatok vezetőit. A BorsodChem gyakorlatilag orosz irányítás alá került, a TVK tulajdonlásáért élethalálharcot vív a Mol Rt. a Gazprom érdekeltségeivel. Az OMV megvásárolta a Mol Rt. részvényeinek csaknem 10%-át. Ha a részvények drágák, talán nem indul ekkora ostrom a magyar vegyipari vállalatok ellen. De nem azok. Folyik tehát a piaci konszolidáció, csak nem egészen úgy, ahogy ön képzelte. Eltűnődik néha azon, mi lett volna, ha 2000. július 1-jén nem 12%-kal nő a gáz ára, hanem 30-cal? Ez még mindig alatta lett volna az indokolt áremelésnek, de nem vérezteti ki a Mol Rt.-t. Jut is, marad is: az állam is megnyugodhat, kap egy kis haladékot a brutális világpiaci árak átvételére, és a Mol Rt. nem 100 Mrd-ot veszít, csak 30-at. Töri még a fejét ezen?

– Hogyne tenném. Nekem a Mol volt a nagy szerelmem. Ha pedig egy nagy szerelemnek valamilyen oknál fogva vége szakad, sokáig nyomot hagy az emberben. Az sok tényezőtől függ, hogy hol tart ma a piac. Egyrészt a magyar tőzsde legnagyobb vállalatai olyan területen működnek, ahol az állami árszabályozás még létezik. Ez növeli a részvények kockázatát. Másrészt tavaly a világ tőzsdéi visszaestek. Igaz, nem annyira, mint a budapesti. A külföldi tőzsdék likviditása fennmaradt, ha kissé alacsonyabb árszinten is, nálunk viszont súlyos likviditási gondok is vannak, összezsugorodott a forgalom. A vállalati felvásárlásokat valóban bátorította az áresés, de nem ez az egyetlen ok. A világon ma nagyon sok pénz keresi a helyét. Az információs ipar, az új gazdaság részvényeinek összeomlása után az internetes, dotcom-cégekből kivonult a tőke, amely új befektetési terepet keres magának. Az olajárak emelkedése következtében a nagy olajtermelő társaságok megerősödtek, köztük az orosz vállalatok is. Ők is befektetési célt keresnek. Ebben a versenyben az győz, aki a legnagyobb saját tőkeerőt képes felmutatni, és sikerül megnyernie a tőkepiacok támogatását is. Aki a legtöbb tőkét tudja megmozgatni, aki leghitelesebben képviseli a részvényesek és a pénzintézetek vezetői előtt saját elképzeléseit, aki képes a piac meghatározó szereplői között konszenzust kialakítani, annak a legjobbak az esélyei.

– Ezen múlik, hogy ebben a régióban ki lesz az olajiparban vagy a vegyiparban a piacvezető?

– A vezetők jövőképének világossága és meggyőző ereje dönt. Sem a történelemben, sem a politikában, sem a gazdaságban nem történnek nagy dolgok, ha a vezetőknek nincs határozott elképzelésük, víziójuk arról, hogy mit akarnak. Nem véletlen, hogy minden nyelv ismeri a kifejezést: önbeteljesítő jóslat. Ám egy jóslat csak akkor lesz önbeteljesítő, ha el tudjuk hitetni, hogy lehetséges, amit kigondoltunk. De szükség van még valamire, amit bizalmi összhangnak nevezek. A bizalmi összhang lényege, hogy elhiszem a partneremnek, hogy azt is gondolja, amit mond – és nem akar átverni. Szerintem ez a három tényező dönt: vízió, racionális magyarázat, bizalmi összhang.

– Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány nem enged, ön néhány barátjának, üzleti partnerének és újságírónak személyes levelet írt. Ebben ez áll: »A részvényesek felé elköteleztem magam, hogy mindent megteszek a Mol üzleti sikerére óriási hatással bíró szabályozási környezet tisztességes és az iparágban megszokott normákat követő kialakításáért. Erőfeszítéseim ellenére sem tudtam azonban elfogadtatni racionális gazdasági-üzleti érveinket. Szakmailag és emberileg is azt tartottam tisztességesnek, hogy lemondjak.« A dátum: 2000. június 20.

– Ma is ezt gondolom. Amikor végleg eldőlt, hogy csak 12%-kal nőnek a gázárak, nem annyival, amennyi a világpiaci árak alapján és a Mol Rt. stratégiája szempontjából szükséges lenne, lemondtam.

– Mi játszódott le önben? Dühös volt? Csalódott? Haragudott azokra, akik cserbenhagyták? Hiszen épp azok tették lehetetlenné a munkáját, akik kinevezték, akik elfogadták az ön stratégiáját.

– Sokáig tartott, míg megfejtettem, mire hasonlított az az érzés. Arra az ürességre emlékeztet, amit akkor érez az ember, amikor végleg eltűnik az életéből valaki, akit szeret. Én a Mol Rt. élén gyakorlatilag teljesen szabad kezet kaptam, senki nem szólt bele a munkámba. De én sem akartam beleszólni a politika dolgába. Tökéletesen el tudom fogadni, hogy a politika logikája másmilyen, mint a gazdaságé. Bár szerintem a politika céljait más eszközökkel, racionálisabban is el lehetett volna érni.

– A lemondása azért volt váratlan, mert ezzel soha nem fenyegetőzött. Nem mondta azt, hogy ha lehetetlen helyzetbe kényszerítik, nem vállalja tovább a munkát.

– Egy ilyen döntés soha nem a múltra vonatkozik, hanem a jövőre. Én is a Mol Rt. jövőjére gondolva mondtam le. Egy tőzsdei nagyvállalat nem játékszer, nem lehet a nyilvánosság előtti nyilatkozatokkal ide-oda rángatni.”

Az egyik megvalósulásközelinek látszó ötlet az volt, hogy az állam – az MFB erre a célra alapított befektetési társaságával – az MFB Investtel vásároltatja meg az üzletágat. Még az árról is megegyezés született (580 Mrd Ft), de az Orbán-kormány időzavarba került. Világossá vált ugyanis, hogy a 2002-es választásokig a tranzakciót nem lehet lebonyolítani. Az új kormánynak viszont első dolga volt, hogy a tárgyalásokat formálisan is leállította.3

Miután a gázár a 2004. január 1-én életbe léptetett liberalizációt követően nagyjában-egészében a helyére került, felgyorsultak az üzletág értékesítésére irányuló tárgyalások. November 4-én írták alá a Mol-gázüzletág részleges értékesítéséről szóló szerződéseket, melyek az üzletág eladásra ajánlott részét 2,2 Mrd €-ra (≈ 540 Mrd Ft) értékelték. A vevő a német E.ON Ruhrgas International (ERI) lett, az orosz Gazprom cég elsőszámú európai partnere és – 6,5% erejéig – résztulajdonosa volt.4 Minthogy az E.ON más cégei és kapcsolatai révén a magyar gázszolgáltatás és villamosenergia-kereskedelemben is jelentős érdekeltségekkel bírt, a megállapodás – a Magyar Energia Hivatal és az EU versenyhatóság jóváhagyása után5 –, azt eredményezte, hogy a két ágazat szolgáltató-kereskedelmi eszközeinek kétharmada egy Gazpromhoz közelálló cégcsoport kezébe került. (Az E.ON-csoport kezében volt három áramszolgáltató, a Dédász, az Édász és a Titász, három gázszolgáltató, a Ddgáz, a Főgáz és a Kögáz, és hozzá tartozott 16 kisebb erőmű, fűtőmű és szolgáltató társaság is.)

Pontosan mit is adott el a Mol? Azt követően, hogy a Mol pályázaton meghirdette eladásra a gázüzletágat, a tranzakció pontos tartalma többször is megváltozott. A legtöbb pénzt – adósságátvállalással együtt 775 M €-t – a német E.ON ajánlotta 75% mínusz 1 szavazatnyi részesedésért, opciós joggal a maradékra. Kétévi konzultáció után Brüsszel végül csak a központi gázvezetékrendszer nélkül engedélyezte az ügyletet, a kereskedő-, illetve a szállítócégnek viszont a 100%-át el kellett adni. A két cég vételára az anyacég, vagyis a Mol felé fennálló adósságátvállalással együtt (300 M tőke + 600 M hitel) 900 M € volt,6 amit a németek további 290 M €-val is megtoldani ígértek.7 Az E.ON Földgáz Trade értékét leginkább az adta, hogy ez a kereskedőcég volt a jogosultja a Gazprommal 1996-ban kötött és 2015-ig hatályos gázszállítási szerződésnek. Az E.ON Földgáz Storage pedig a Mol egykori tárolókapacitásait birtokolta.

A Mol–E.ON megállapodásnak volt egy titkos záradéka is, amely csak 2008-ban került napvilágra. A kormány egy virtuális számla kialakításával lehetőséget kapott arra, hogy az indokoltnál alacsonyabban állapítsa meg a földgáz termelői árát és az ebből képződő veszteséget egy későbbi időpontban engedélyezett, indokolatlanul magas árszint fenntartásával egyenlítse ki (6.2.10.). 8

6: A menedzsment milliárdokkal honorálta önmagát

A gázüzletág értékesítése időben egybeesett a BÉT általános megélénkülésével. Így a Mol részvényeinek ára az engedélyeztetési időszak alatt 6 ezer Ft-ról 20 ezer Ft-ra, azaz több mint háromszorosra emelkedett. Ezt a kedvező helyzetet használta ki a Mol menedzsmentje. 2003 őszén a társaság vezetői olyan ösztönzési programot hagytak jóvá, amely egy átváltható kötvénykonstrukció segítségével 16 (más jelentések szerint 23, illetve 26) felső vezető számára, 5 éven át – vagyis 2008 végéig – hatalmas mennyiségű saját részvény megvásárlását tette lehetővé 5621 Ft-os, előre rögzített árfolyamon.

Természetesen ehhez a kötvényvásárláshoz a menedzsment tagjai hitelt is igénybe vehettek. A hitelt pedig az az OTP nyújtotta, melynek elnök-vezérigazgatója egyben a Mol IG tagja és alelnöke is volt. A cég vezetői összesen mintegy 2,6 Mrd Ft-nyi nyereségre tettek szert. Ez átlagosan 100 millió Ft feletti jutalomnak felel meg.9 Az ügy kisebb botrányt váltott ki. A színfalak mögött már jó előre tiltakozott Csillag István SZDSZ-es gazdasági miniszter, de ennek nem volt foganatja. A tranzakció nyilvánosságra kerülésekor látványosan tiltakozott az MSZP parlamenti képviselőcsoportjának elnöksége is. De ez sem hatott. Így a közvélemény is átsiklott az ügy felett.

A gázüzletág-tranzakció szélárnyékában, 2004 februárjában az ÁPV Rt. – a piacok számára váratlanul – tőzsdén kívüli, ún. könyvépítési technikával egyetlen nap alatt értékesített 11,3 millió db részvényt (10,4%), azaz a nála megmaradt pakett felét. Az akció nem csak a piacok számára volt váratlan, a kormány tagjai sem tudtak róla.10 Hivatalos tájékoztatás szerint 6500 Ft körüli átlagárfolyamon történt az eladás, ami mintegy 75 Mrd Ft bevételt eredményezett. A tranzakciót a Citigroup és a Raiffeisen Értékpapír Rt. szervezte. Érdekessége volt a tranzakciónak, hogy – piaci hírek szerint – az orosz kézben lévő ÁÉB bank hajlandó lett volna 6900 Ft-os áron is részvényt jegyezni, de az ÁPV Rt. – érthető módon – ehhez nem járult hozzá. (Logikus volt ugyanis azt feltételezni, hogy az orosz tulajdonú bank nyomban továbbadná a Mol-részvényeket a Gazpromnak vagy egy másik orosz olajcégnek.) Néhány héttel később sor került a kisbefektetőknek korábban megígért részvénymennyiség eladására. Így összesen 660 ezer részvény került értékesítésre, halasztott fizetéssel 6500 Ft körüli áron. A túligénylés miatt egy-egy vevő maximum 130 db részvényt kapott. Aki ekkor vásárolt, jól járt. Mire lejárt a fizetési határidő, a Mol-papír árfolyama elérte a 9500 Ft-ot.11

Ilyen zavaros előzmények után semmi meglepetést nem okozott, amikor 2006 márciusában egy orosz napilap információi nyomán Magyarországon is megjelent a hír, hogy az E.ON csak stróman az üzletben; amint megkapja a részvényeket, nyomban tovább is adja az oroszoknak.12 Végül nem ez történt, mert az E.ON és az oroszok nem tudtak megállapodni az átadás feltételeiben. De fordítva is lehet érvelni: az a megoldás, ami 2004-ben született, magyar szempontból még mindig sokkal jobb, mintha a földgáz-nagykereskedelem legnagyobb szereplője közvetlenül és 100%-ban orosz érdekeltséggé vált volna.

7: Mégis kell a gázüzletág?

Miután 2004-ben a Mol eladta az egész országot ellátó gázkereskedelmi üzletágát az E.ON-nak, a maga részéről eme üzletágról lemondani látszott. 2007-ben azonban a cég meggondolta magát, és megalapította a Mol Energiakereskedő Kft.-t, amely később MET Holding néven működött tovább. Akkor a kisebb piaci ijedelmet azok az érvek hűtötték, hogy a cég elsősorban Molon belüli kereskedelmet kíván végezni. A 2008-as mérleghez benyújtott szöveges beszámolójuk szerint a kft. értékesíti a hazai gázkitermelést – ez a Mol kezében maradt –, illetve végzi a Mol-cégek gázbeszerzését. Másrészről azonban – tette hozzá a beszámoló – a szabad gázpiacon kívánnak tevékenykedni.

A cég ennek megfelelően az elmúlt években folyamatosan építette fel magát. Így olyan, a Molon kívüli cégek is vevőlistájukon szerepeltek, mint például a Coca-Cola vagy a Bonbonetti. A társaság 2008-as 80 milliárdos forgalmával igen komoly szereplőnek számított, igaz, ennek nagy része bizonyára még mindig csoporton belülről származott. Az anyavállalat az előző évi több mint 3 milliárdos eredményt is felvette osztalékként. Ehhez képest üzleti körökben is meglepetést keltett, hogy 2009 második felében az akkor már zártkörű részvénytársaságként működő Energiakereskedő Zrt. részvényeinek 50%-át egy belize-i bejegyzésű, minden bizonnyal orosz tulajdonú cég, a Normeston Trading Ltd. vásárolta meg. Ez a tranzakció tehát csakis a Mol beleegyezésével valósulhatott meg. A partnerbevonásra a Mol semmiféle magyarázatot nem adott, de az ügyletet a sajtó kapcsolatba hozta a rendkívül zavaros EMFESZ-történettel (6.2.4.). Az EMFESZ Kft. – melynek a Mol Energiakereskedő valójában versenytársa volt – 5 év alatt a piac mintegy 25%-át szerezte (vagy kapta) meg. Lehetséges tehát, hogy az újonnan kialakult orosz–magyar vegyesvállalat valójában az EMFESZ helyére próbál benyomulni.13

A 2. Orbán-kormány működése idején a cég feltűnés nélkül nevet – és ismeretlen arányban – tulajdonost is váltott. Miután a Mol tulajdoni hányadat 40%-ra esett vissza, a MET Magyarországi Energiakereskedő Zrt. egyre nagyobb arányban kapott lehetőséget arra, hogy a HAG-vezetéken a rotterdami szabadpiacról beszerzett olcsó földgázt importáljon. Ezzel már 2012-ben is 49 Mrd Ft adózás előtti nyereséget termelt tulajdonosainak, köztük számos olyan offshore cégnek, amelynek tulajdonosi körében ismert magyar vállalkozók szerepeltek (pl. Garancsi István és a Wallis-alapító Nagy György).14 2014 elején a MET tovább terjeszkedett: 24,5%-os részesedést vásárolt az ország legnagyobb gázerőművében, a Dunamenti Hőerőműben.

1	Ez a cég még hosszú ideig a Mol tulajdonában maradt, bár többször is szó volt arról, hogy visszaállamosításra kerül (HVG, 2013. aug. 3.).
2	„Csák János: Az győz, aki a legtöbb tőkét tudja megmozgatni” (Farkas Zoltán interjúja a Mozgó Világ internetes számában, 2004).
3	www.origo.hu, 2002. máj. 10., jún. 11.
4	Az ERI vezetőjével készült interjút lásd HVG, 2006. júl. 22.
5	A MEH engedélyét a felek 2005 júniusában megkapták. A GVH pár nappal később kiadott állásfoglalása szerint azonban a tranzakció aggályos, és ilyen értelemben tájékoztatta az EU Bizottságát, amely a végső döntésre hivatott. Az EU 2005 decemberében végül jóváhagyta a tranzakciót, de szigorú feltételeket szabott. A Mol és az E.ON megállapodása 2006 januárjában hatályosult véglegesen. A kiadott közlemények szerint a gázüzletágból csak két cég, a kereskedő és a tároló került eladásra, de az 100%-ban. Ugyancsak tulajdonost cserélt a Mol 50%-os Panrusgáz-részesedése is. A tranzakció nyomán a Mol kb. 1 Mrd eurós bevételhez jutott (NSZ, 2006. jan. 14.).
6	A Mol 2006. évi beszámolója szerint a vételárak forintban kifejezve így alakultak: 1) tároló cég = 92 Mrd Ft + 147 Mrd Ft adósságátvállalás; 2) kereskedőcég: 24 Mrd Ft (MaNcs, 2014. aug. 21.).
7	http://www.origo.hu/gazdasag/hirek/20060113lezartak.html
8	NSZ, 2008. szept. 1.; Figyelő, 2009. jún. 18–24.; HVG, 2010. máj. 8.
9	Lásd a Mol Rt. 2004. november 25-i közleményét: „A Mol vezető állású személyeinek részvénytulajdon változása, bennfentes személyeinek részvény értékesítése”.
10	Csillag István egykori gazdasági és közlekedési miniszter szíves közlése 2007 augusztusában.
11	Érdekes, hogy a magyarországi helyzethez hasonló szituáció alakult ki a 2000-es évek végén Horvátországban is, ahol a Mol a nemzeti olajtársaság, az INA szakmai befektetőjeként ismét azzal került szembe, hogy a gáz árának hatósági szabályozása miatt a gázüzletág folyamatosan veszteséges. A veszteséges gázüzletág átvételéről szóló keretszerződést 2009. január 30-án írta alá a Mol, a horvát kormány és a Plinacro, az állami tulajdonú gázvezeték-üzemeltető vállalat. Abban állapodtak meg, hogy a Plinacro 514 millió kunáért (20,1 Mrd Ft) megveszi az INA okoli gáztárolóját, a gázkereskedelmi tevékenység értékesítésére vonatkozó szerződést pedig 2009. július 1-jéig kell megkötni. Az okoli gáztározó a Plinacróhoz került, de Jadranka Kosor kormánya 2010. december 1-ig halasztotta a gázkereskedelmi üzletág átvételét, majd 2010 végén végképp elállt az ügylettől. Ezt követően a Mol perrel fenyegette a horvát kormányt (http://index.hu/gazdasag/2013/09/12/perrel_fenyegeti_a_mol_a_horvat_allamot/).
12	Kommerszant, 2006. márc. 14.
13	NSZ, 2009. dec. 1.
14	Debreczeni (2016: 195–198).