Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Intézmények, technikák

4.3.1. Az ÁV Rt. megalakulásának körülményei

Az államapparátuson belüli egyeztetések lezárulása után az Országgyűlés már nem sokat változtatott az eredeti koncepción. A kormány erőltette a két – a hatályba léptető törvénnyel együtt három – törvény gyors és változtatás nélküli elfogadtatást, hogy az új szervezet még 1992-ben felálljon.

Az Országgyűlésben és a sajtó hasábjain folyó vita túlnyomórészt egy olyan kérdés körül zajlott, amely közgazdasági nézőpontból tekintve hamis premisszán alapult. Az ÁV Rt. támogatói és ellenzői egyaránt úgy gondolták, hogy az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság holdingszerű működésével alapvetően különbözni fog az ÁVÜ-től. Ezért beszéltek az ötlet támogatói arról, hogy az ÁV Rt. saját forrásokat (sőt hiteleket) fog felhasználni a gyengébb cégek feljavítására, ezért prüszköltek az ötlet ellenfelei a „szuperholdingra” s beszéltek példátlan hatalmi centralizációról.

Szabó Károly, az ÁVÜ második embere 1992 elején köztisztviselőktől szokatlan határozottsággal nyilatkozott az állami tulajdonosi holding létrehozásának veszélyeiről, mind a privatizáció, mind a gazdaságpolitika egésze számára. „Eddig minden általam ismert privatizációs tranzakció azt bizonyította, hogy az állami tulajdonban maradás idejének meghosszabbítása az értékesítés feltételeinek romlásával jár.” „Az ÁTI létrehozása katasztrofális fordulatot hozhat a magyar gazdaságpolitikai gyakorlatban” – mondta a Figyelő újságírójának.1

Valójában az ÁV Rt. mozgástere nem volt tágabb, mint az ÁVÜ-é. Amit az ÁV Rt. két és fél éves működése során megtett, azt 90–95%-ban az ÁVÜ is megtehette volna. Az ÁV Rt. – bár próbált – valójában sohasem tudott holdingszerűen működni. Az volt, ami a nevében is szerepelt: állami vagyonkezelő szervezet, afféle ÁVÜ-II.

Azt azonban nem lehet tagadni, hogy az 1992 nyarán megszületett privatizációs törvénycsomag az ÁVÜ szempontjából is tiszta helyzetet teremtett. Jelentős eredmény volt, hogy az egykori állami vállalatok feletti tulajdonosi jogosítványok egyértelműen a kormány kezébe kerültek – megszűnt az a zavaros helyzet, ami az önkormányzó vállalatok, az államigazgatási irányítás alá vont vállalatok, a tanácsi alapítású vállalatok stb. egymás mellett élése miatt már több éve fennállt.

Az ÁVÜ-nél azok a vállalatok, illetve vagyontárgyak maradtak, amelyeket rövid időn belül privatizálni lehetett – ezt nevezte a törvény időleges állami vagyonnak. A második csoportba soroltatott minden olyan vállalat és vagyontárgy, amelyet a kormányzat a belátható jövőben stratégiai megfontolásokból részben vagy teljes mértékben birtokolni kívánt.2 Ezeket a cégeket – akár átalakultak, akár nem – az ÁVÜ átadta a törvény által létrehozott ÁV Rt.-nek vagy az ágazati minisztériumoknak. A vagyon nem privatizálható hányada a tartós állami vagyon elnevezést kapta.3 Így jött létre tehát 1992. október 29-én az Állami Vagyonkezelő Rt. mint zártkörű alapítású, egyszemélyes állami tulajdonú Rt., 1 darab, 289 Mrd Ft jegyzett tőkét megtestesítő részvénnyel. Az ágazati minisztériumokhoz 92 állami társaság került, mintegy 50 Mrd Ft-ra becsült könyv szerinti értékkel. Az ÁV Rt. portfóliójában szereplő 163 vállalat a társaság 1992. évi záró mérlegében javarészt a tartaléktőke-soron, 591 Mrd Ft értékkel került elszámolásra.

Ez a szám azonban több okból is csak hozzávetőlegesen ad tájékoztatást annak a vagyontömegnek az értékéről és arról a gazdasági hatalomról, amelyet a törvényalkotó az ÁV Rt.-re bízott:

A legfontosabb társaságok esetében az ÁV Rt. tulajdonosi jogosítványait más állami szervek (minisztériumok) a gyakorlatban erősen korlátozták. Az akkor még jelentős névleges tőkeértéket képviselő 8 kereskedelmi bank sorsát – például – egy tárcaközi bizottság határozta meg, amelynek ugyan tagja volt az ÁV Rt., de nem volt annyi ereje, hogy akár csak a „primus inter pares” szerepét eljátszhatta volna.
Az ÁV Rt. első mérlege nem volt konszolidált – jelentős halmozódásokat tartalmazott. Gondoljunk csak a bankszektor és a vállalati szektor között meglévő, kereszttulajdonláson alapuló összefonódásra.
A 163 cég 1992. évi mérlegadatai csak a könyv szerinti értékét tükrözték vissza, hiszen zömmel még át nem alakult állami vállalatokról volt szó. Az ÁV Rt.-hez került cégek 1992. évi összesített, adózás utáni nyeresége mínusz 10 Mrd Ft volt, ha tehát ebből az adatból kiindulva számolták volna ki a holding összvagyonának nettó jelenértékét, akkor az negatív érték lett volna. Az ÁV Rt. portfóliójába kerültek az adóskonszolidációba bevont legnagyobb vállalatok. 1993-ban ezek a cégek súlyosan el voltak adósodva, piaci értékük nem pozitív, hanem negatív számokkal volt csak jellemezhető.4
Az ÁV Rt.-t a kormány úgy hozta létre, hogy a beígért 9,2 Mrd Ft készpénzapportot nem teljesítette, emiatt a szervezet napi likviditási gondokkal küzdött.
Az ÁV Rt.-hez került az ország 24 legnagyobb mezőgazdasági vállalkozása, köztük olyan óriáscégek, mint az akkor már részvénytársasággá átalakított bábolnai és bólyi állami gazdaság (Bábolna Rt., Bólyi Mg. Rt.). Ugyancsak az ÁV Rt.-hez került az ország erdőállományának több mint 80%-át kezelő 19 állami erdőgazdaság is. Értelemszerűen ezzel a döntéssel az ÁV Rt. megszerezte az említett gazdaságok termőföldjei, illetve erdőültetvényei fölött is a tulajdonosi jogokat.5 Számviteli értelemben azonban nem ez történt – a föld és az erdő, mint vagyonérték, nem került be az ÁV Rt. mérlegébe (6.2.1.).6

1	Figyelő, 1992. jan. 9.
2	Lásd 1992. évi LIII. törvény A tartósan állami tulajdonban maradó vállalkozói vagyon kezeléséről és hasznosításáról (elfogadva 1992. jún. 22-én, hatályba lépett 1992. augusztus 28-án) és 126/1992. (VIII. 28.) Korm. rendelet A részben vagy tartósan állami tulajdonban maradó gazdálkodó szervezetekről. Ez a röviden csak „126-os”-nak nevezett rendelet tételesen is felsorolja, hogy mely vállalatok tartoznak az ÁV Rt. portfóliójába és melyiket milyen mértékig lehet privatizálni.
3	Ilyen típusú elkülönítés más posztszocialista országban is megfigyelhető volt. A 2001-es szerb privatizációs törvény – például – először 17 cégről, később 33-ról rendelkezett úgy, hogy ezek egyelőre nem értékesíthetők (Lazić–Pešić, 2011).
4	Az adóskonszolidációba bevont 13 cég, az ún. piszkos 13-ak közül eredetileg is az ÁV Rt. portfóliójában volt a BorsodChem (5,8 Mrd Ft), a TVK (5,8 Mrd Ft), a Hungalu (4,5 Mrd Ft), a Dunaferr (3,3 Mrd Ft), az Ikarus (1,7 Mrd Ft), a péti Nitrogénművek (1,2 Mrd Ft) és a Nitrokémia (0,4 Mrd Ft).
5	Érdemes szó szerint is idézni a 126-os rendelet eredeti szövegét: „… az Állami Vagyonkezelő Rt. induló vagyoni köréhez tartoznak – a kincstári vagyonról szóló törvény hatálybalépéséig – a jelenleg állami tulajdonban álló erdők, továbbá meghatározott természetvédelmi oltalom alatt álló földterületek.” A későbbiekben azonban ezekből a termőföldelvonási döntésekből perek keletkeztek, melyek közül 9 még 2009-ben is folyamatban volt. Ebben a 9 esetben az volt a vita tárgya, hogy a kárpótlási célokból elvont termőföld után az állami vagyonkezelő arányos mértékben perelhető-e az egykori állami gazdaságok által felhalmozott tartozások utólagos kiegyenlítéséért.
6	A pontosság kedvéért érdemes megemlíteni, hogy a Bábolna Rt. – amelynek átalakulását még az ÁVÜ intézte – e tekintetben kivétel, mert a Bábolna Rt. alaptőkéjébe a föld becsült értéke is bekerült, s ez azután az ÁV Rt. konszolidált mérlegében is megjelent. A főszövegben szereplő állítás még annyiban is pontosításra szorul, hogy a 126-os rendelet 185/1993 (XII. 31.) módosítása előírta, hogy ezeket a földterületeket a jövőben az ÁV Rt. alaptőkén felüli vagyonában vagyonértékelés szerinti értéken kell nyilvántartani.