Hogy ez valóban így volt-e, azt ma még nem lehet tudni, annyi mindenesetre bizonyos, hogy március folyamán éppen Veres János volt az, aki Moszkvában tárgyalt a Malév megmentéséről, ezért elképzelhető, hogy valójában a Malév feltőkésítése, kapcsolt üzletként mégis összefüggött azzal, hogy az orosz államhoz közel álló magántársaság beszállhatott a Molba. Ugyancsak járt ezekben a hetekben az orosz fővárosban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is, az akkori hírek szerint a transzkontinentális gázvezeték ügyében (6.1.1.3.).

Az SZNG-ről Oroszországban sem tudott sokat a közvélemény azon túl, hogy méreteit tekintve a negyedik legnagyobb olajipari cégnek számított, a magántulajdonú cégek között viszont elsőnek. Piaci kapitalizációját tekintve a tranzakció pillanatában az SZNG több mint kétszer nagyobb értéket képviselt, mint a Mol. Ami viszont az egész tranzakciót gyanússá tette – mind a magyar közvélemény, mind az EU szemében –, az az, hogy a SZNG 2003 óta nem közölte tulajdonosi struktúráját, amikor is a menedzsment 42%-nyi részvényt eladott egy meg nem nevezett befektetőnek.

Az viszont néhány héten belül kiderült, hogy az orosz–osztrák tranzakciót már hosszabb idő óta tervezték a szereplők, sőt, az is lehet, hogy az ÖMV az első perctől kezdve az orosz fél megbízása alapján cselekedett (mint ahogyan azt Budapesten sokan rögtön mondták). Ezt a feltételezést erősíti az a gyanú is, hogy az oroszok a piaci ár kétszeresét is hajlandóak voltak kifizetni, amit vélhetően nem tettek volna meg, ha nem vállaltak volna erre korábban valamiféle kötelezettséget. A tranzakció időpontját pedig két tényező befolyásolhatta. Egyfelől akkor történt, amikor még a Szurgutnak módja volt részvényesként bejelentkezni a Mol áprilisi éves közgyűlésére (április 8.). Talán ennél is fontosabb, sürgető szempont lehetett, hogy a tranzakcióra közvetlenül Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemondása idején került sor. Az oroszok okkal gondolhatták, hogy ezt a tranzakciót egy esetleges kormányváltás után már sokkal nehezebben tudják végrehajtani. De a helyzet két év alatt sem tisztázódott: a Mol továbbra sem volt hajlandó bejegyezni a Szurgutot a részvénykönyvbe. Alighanem ez volt az egyik ok, ami miatt 2010 januárjában összeült az orosz–magyar kormányközi vegyes bizottság, melynek ülése után Bajnai Gordon miniszterelnök személyesen ment el tájékoztatni a Mol igazgatóságát.4 A tranzakció szabályszerűségét egy éven át a PSZÁF is vizsgálta, de végül semmilyen döntést nem hozott, a magyar bíróságok pedig 2010 novemberében a Molnak adtak igazat a Szurgut polgári peres keresete ellenében,5 majd egy újabb perben 2011 áprilisában is.6 Mindettől nem függetlenül az oroszok más módon is próbálkoztak: kétszer is bepanaszolták Magyarországot az Európai Unió versenyhatóságainál.

Bár a 2009–2011 közötti időszakban az SZNG-vel való tárgyalásokról viszonylag gyakran felmerültek kósza hírek a médiában,7 bombameglepetést okozott, amikor mégis megszületett a részvények visszavásárlásáról szóló döntés. A hírt Orbán Viktor miniszterelnök személyesen jelentette be 2011. május 24-én. Ezzel egy időben a magyar állam nevében eljáró Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter és az orosz cég vezérigazgatója, Vladimir Bogdanov a megszületett megállapodásról írásban tájékoztatta a PSZÁF-ot, illetve a Mol vezetését. Mint ezekből a dokumentumokból kitűnt, a magyar állam 1,88 Mrd € megfizetésére vállalt kötelezettséget a 21,2%-os részvénycsomag „visszaszerzése” ellenében. Forintban számolva ez 22 900 Ft-os részvényárnak felelt meg. Az SZNG ezzel bizonyosan jó üzletet csinált, euróban számolva 34%-ot keresett az ÖMV-től megvett részvények két éven át tartó birtoklásával. Ugyanakkor viszont az orosz cég biztosan nem volt pénzszűkében, ezért kevéssé valószínű, hogy döntéseit az árfolyamnyereség maximalizálása vezette volna.8

Az orosz kormány közvetlen befolyása alatt működő SZNG-nek csak egy nyomós oka lehetett arra, hogy lemondjon a Molról. Piaci hírek szerint az orosz fél valójában nem is a Mol, hanem a Mol által birtokolt horvát olajtársaság, az INA megszerzésére törekedett. Ebben a küzdelemben tehát a Mol csak mellékszereplő volt. Az oroszok hajlandók lettek volna visszaadni a Molnak a részvényeket, ha cserébe megkapják a horvát cég többségi részvénypakettjét. Nyilván ez a tranzakció feltételezte volna a horvát kormány nyílt vagy hallgatólagos beleegyezését is. Ezt – mint az 2010/2011 fordulóján kiderült – a Molnak nem sikerült megszereznie. Így észszerűnek tűnhetett az is, hogy megfelelő ár ellenében feladják a már megszerzett magyarországi pozíciót.

Ezek a feltételezések azonban nem többek, mint találgatások. Még hosszú idő fog eltelni, amíg a főszereplők egyszer elmesélik, pontosan mi is történt.9