Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Intézmények, technikák


Sorozatos vezetési válság

Vezetési-irányítási szempontból az AH balszerencsés éveket élt át 1994–96 között. A társaság sikeres és népszerű vezérigazgatóját egy balul sikerült és jogilag sem teljesen szabályos kereskedelmi szerződés – az ún. Kapolyi-ügy (lásd később) – miatt 1994-ben az ÁV Rt. leváltotta, a vezérigazgató műszaki helyettese pedig 1996-ban autóbaleset áldozata lett. A vezérigazgató utódának megtalálása hosszú hónapokat vett igénybe. A kívülről jött vezetőt a kollektíva nem fogadta be, s csak idő kérdése volt, hogy az ÁPV Rt. mikor kényszerül arra, hogy ismét vezérigazgatót váltson. Sok volt a személycsere a vagyonkezelőn belül is. Az AH privatizációját elindító ügyvezető igazgató nem élvezte az ÁV Rt. vezérigazgatójának, Lascsik Attilának a bizalmát, emiatt értékes hetek-hónapok mentek veszendőbe. Az ÁPV Rt.-ben azután új portfóliómenedzser vette át az AH ügyeinek intézését, ő viszont a társasággal nem tudta megtalálni a sikeres együttműködés formáit. Így 1996 folyamán az AH ügyeit egy harmadik tisztviselő vette át.

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 101 6

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-2//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave