Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Intézmények, technikák

6.9.1. Úttörő szerepben

„A bankoknak ugyan sok

a pénzük, de az mind a másé.”

Botos Katalin, az ÁBF elnöke1

A hitelezés állami kézben való összpontosítása a tervgazdaság alapdogmái közé tartozik, melynek eredete egészen a Kommunista kiáltványig nyúlik vissza.2 A gyakorlatban azonban egyetlen szocialista országban sem valósult meg a központi bank 100%-os monopóliuma. Nem véletlen tehát, hogy a tervgazdasági rendszer kiépülése után Magyarországon is fennmaradtak az ún. szakosított pénzintézetek3 annak ellenére, hogy 1947-ben de facto végbement a bankszektor államosítása (1.1.13.). Az egyszintű bankrendszer, a monobanki struktúra lebontása Magyarországon viszont minden más kelet-európai országot megelőzve vette kezdetét 1984-ben, amikor megszületett a politikai döntés, az MSZMP KB áprilisi határozata.

1985-től két éven át tartott a „kísérleti szakasz”, majd 1987. január 1-én megalakult az Magyar Nemzeti Bankról (MNB) leválasztott három kereskedelmi bank. Az MNB-ből kivált két hitel-főigazgatóságból született Magyar Hitelbank (MHB) és az Országos Kereskedelmi és Hitel Bank (OKHB, későbbi nevén K&H). A Budapest Bank (BB) az Állami Fejlesztési Bank egy részéből és az Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pest Megyei Igazgatóságából jött létre, míg az Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB) a Pénzintézeti Központból (PK) vált ki. Ezek mind az 1857. évi kereskedelmi törvény alapján lettek megalapítva (3.2.1.).4

A már korábban is létező Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB), az Országos Takarékpénztár (OTP), az Állami Fejlesztési Intézet (ÁFI) és a takarékszövetkezeti rendszer, valamint az újonnan létrehozott három nagy kereskedelmi bank alkotta az alsó szintjét annak az ún. kétszintű bankrendszernek, amely a piacgazdaságokra jellemző. A kétszintű bankrendszer kialakításának folyamatát a Pénzügyminisztérium (PM) vezérelte – jobbára az MNB ellenében. És a PM-nél maradt az állami bankok tulajdonjoga az ÁVÜ megalakulását követően is – egyszerűen azért, mert az ÁVÜ akkori vezetője, a PM-ből jött Tömpe István jobban bízott a minisztérium szakembergárdájában (4.2.1.).

Szemben a bankszektorral, a felszabadulást követően közel 40 évig a biztosítás egyetlen központból irányított állami monopólium volt Magyarországon. Az Állami Biztosító (ÁB) szociál-, termelés- és foglalkoztatáspolitikai okok miatt folyamatosan irreális kockázatokat vállalt, ennek fedezésére azonban ott állt mögötte a költségvetés kimeríthetetlen kasszája. A biztosítási szakmában a „big bang” 1986-ban ment végbe. Ekkor Hetényi István pénzügyminiszter kezdeményezésére az ÁB-ból kivált a Hungária Biztosító (HB) névre keresztelt új vállalkozás.

A 90-es évek közepére mind a biztosítási, mind a bankszektorban lényegében végbement a privatizáció, és az eredmény is nagyon hasonló volt. A korábban már létező pénzintézetek nyugat-európai stratégiai befektetőhöz kerültek – a bankszektorban az OTP volt az egyetlen fontos kivétel –, de eközben zöldmezős alapítással nagyszámban megjelentek a piacon új befektetők is. Ezt a történelmi jelentőségű átalakítást is elsőként hajtotta végre Magyarország. Akkoriban sokan úgy tekintették ezt, mint valamiféle kockázatos, sajátos magyar megoldást. Pár évvel később bebizonyosodott, valamennyi kelet-európai ország ezt az utat követi – csak néhány év késéssel. Magyarországon egymással rivalizáló befektetők szerezték meg a piacot, így egyetlen ország és egyetlen befektető sem került domináns helyzetbe. Sőt, a térség országai között – az OTP-nek köszönhetően – éppen Magyarország az, ahol a külföldi bankok által tulajdonolt hazai bankok részesedése még 2007-ben is viszonylag a legalacsonyabb volt (6.9.1. ábra).

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1265peam2_4320/#m1265peam2_4320 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1265peam2_4320/#m1265peam2_4320)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1265peam2_4320/#m1265peam2_4320)

BibTeX EndNote Mendeley Zotero

6.9.1. ábra. Külföldi leányvállalatok és fióktelepek piaci részesedése Kelet-Európában, 2005–2007

Megjegyzés: Mérlegfőösszeg alapján.

Az ország EU-integrációja szempontjából az is előnynek bizonyult, hogy a külföldi tulajdonú magyar bankok háromnegyede EU-s pénzintézetek tulajdonába került. A 2008/2009-es globális pénzügyi válságot is jól viselték a magyar bankok: egyetlen egy külföldi tulajdonú pénzintézet sem került csődbe, és állami tőkepótlásra is csak minimális mértékben volt szükség.5 2009 és 2014 között a magyarországi nagybankokat 1400 Mrd Ft-nyi friss tőkével segítették meg külföldi anyabankjaik.6 Ezt a magyar államnak kellett volna kifizetnie, ha a bankok többsége hazai tulajdonban lett volna.7 Összességében a bankmentés többe került a külföldi tulajdonosoknak, mint amennyi profitot korábban ugyanezekből a pénzintézetekből hazautaltak. Az a közszájon forgó, populista vád, hogy 1995 és 2006 között a külföldi bankok „kitalicskázták” a privatizált magyar bankokból a pénzt – tényszerűen nem igaz.8

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1265peam2_4329/#m1265peam2_4329 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1265peam2_4329/#m1265peam2_4329)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1265peam2_4329/#m1265peam2_4329)

BibTeX EndNote Mendeley Zotero

6.9.2. ábra. A hét külföldi nagybank osztalékfizetése és tulajdonosi tőkeemelése, 2001–2014

Forrás: Király (2016).

A 2. Orbán-kormány 2010 után meglepő fordulatot hajtott végre a bankszektorban is: államosítási politikát hirdetett, és szabályozói úton igyekezett minél inkább kiszorítani a bankpiacról a külföldi tulajdonú pénzintézeteket. Először a Takarékbank, majd az MKB és a Budapest Bank visszaállamosítása, illetve két újonnan megalapított magánbank (Gránitbank, Széchenyi Bank) kváziállamosítása került napirendre, és sorra születtek a nagybankokra szabott visszamenőleges hatályú adóintézkedések, kormány által befolyásolt bírósági és GVH-döntések (10.5.11.). 2012 nyarán a miniszterelnök már ezt is mondta egy nyilvános fórumon: „A kormány új gazdasági modelljének része az is, hogy a bankrendszer 50 százaléka magyar kézben legyen. […] Ha ezt sikerül végigvinni, az unikális lesz egész Közép-Európában”.9

A siker részletei. Visszatekintve az első két évtizedre, számos, egyértelműen pozitív megállapítást tehetünk.

A 90-es évek végére a magyar bankrendszer egészének tőkeellátottsága megfelelt a nemzetközi sztenderdeknek, és az ún. rossz hitelek aránya is az elfogadható szintre esett vissza.
2005 táján már mind a biztosítási, mind a bankszektorra igaz volt, hogy az alaptőke nagyobb része már pótlólagos befektetésből – és nem privatizációból – származott.
A másfél évtized alatt kialakult, új pénzügyi rendszer meghatározó szerepet játszott a magyar gazdaság világgazdasági integrációjában is. Másképpen ez nem is ment volna. De ennél több is igaz. Az éleződő verseny és a javuló makrogazdasági mutatók hatására egyre kevésbé volt érdemes, hogy a bankok a büdzsé hiányának finanszírozását erőltessék, ezért mind jobban törekedtek a vállalati szektor – ezen belül a kis- és középvállalatok10 – valamint a lakosság kiszolgálására. A biztosítók kezdettől fogva a versenypiacon szerzett üzletekből éltek.
1999 volt az első év, amikor a bankrendszer egésze nyereséget tudott kimutatni. Ettől kezdve a nyereség évről-évre nőtt, 2006-ban az ágazat adózás utáni összeredménye elérte a 360 Mrd Ft-ot! Miután a bankok külföldi tulajdonosai ezt a profitot jórészt itt hagyták, a magyar bankoknak elegendő pénzügyi tartalékuk volt a senki által nem várt, 2008/2009-es világméretű pénzügyi válság elsődleges hatásainak kivédéséhez.

6.9.1. táblázat. A banki és biztosítási szektor privatizációjának mérföldkövei, 1975–2022

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1265peam2_4339/#m1265peam2_4339 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1265peam2_4339/#m1265peam2_4339)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1265peam2_4339/#m1265peam2_4339)

BibTeX EndNote Mendeley Zotero

Forrás: Saját gyűjtés.

Az átalakulás árnyoldalai. Sokat levon a privatizáció11 pozitív mérlegéből, hogy a magánosítás során nem az azonnali eladás, hanem az „előbb feljavítjuk, utána eladjuk” stratégiája vált meghatározóvá. Végső soron ennek a stratégiának a megvalósulásai voltak a botrányos körülmények között végbement bankkonszolidáció mellett az állami segítséggel, alapjában véve az államadósság terhére végrehajtott mentőakciók, a kikényszerített fúziók és felszámolások. Csendes konszolidáció zajlott a biztosítási szektorban is. Noha ez valóban „csendes” volt – ti. abban az értelemben, hogy nem kísérte hangos sajtópolémia – a masszív állami tőkejuttatást itt sem sikerült elkerülni. Mint már fentebb említettük, a befektetők tőkeemelés útján jutottak többségi pozícióba. De ennek a ténynek van egy másik olvasata is: a biztosítói részvények eladásából nem keletkezett számottevő költségvetési bevétel, miközben a konszolidáció költségei 1000 Mrd Ft körüli összegre tehetők.

A pénzintézeti rendszer tőkevesztése, majd állami eszközökkel történő feltőkésítése döntő szerepet játszott a magánvagyonok kialakulásában. Jórészt ezen a nehezen átlátható, szövevényes áttételrendszeren keresztül ment végbe a posztszocialista tőkefelhalmozás. A fejezet mottójaként választott idézet éppen erre a problémára utalt. A pénzintézetekben sok pénz van, de az mind a másé (ti. a betéteseké, illetve a biztosítottaké), és azt nem ildomos ellopni, elpazarolni. De sok esetben ez történt, s az államnak kellett az adófizetők pénze terhére visszapótolni a hiányzó százmilliárdokat. Nem vigasz, nem felmentés, de tény, hogy minden posztszocialista országban hasonló dolgok történtek.

Tévesnek bizonyult az a koncepció is, amely alapján 1990 táján a szabályozás mereven elválasztotta egymástól a pénz- és a tőkepiacokat. Mind a szabályozórendszer, mind az intézményi rendszer az akkor érvényes angolszász szabályozást követte. Ezzel megakadályozták, hogy a kereskedelmi bankok közvetlenül megjelenjenek a nyilvános kibocsátású értékpapírok piacon. Pontosabban szólva a szabályozás arra késztette a kereskedelmi bankokat, hogy önálló brókercéget hozzanak létre. Ez minden szempontból költséges és transzparenciát akadályozó megoldásnak bizonyult. A 90-es évek második felétől kezdve változott a szabályozás alapfilozófiája, és a brókercégek sorra beolvadtak az anyabankba. (Természetesen utólag mindig könnyű okosnak lenni. 1990-ben nem lehetett tudni, hogy 1999 végén az amerikai szabályozás is átáll a német modellre, az ún. univerzális bankrendszer modelljére.12 És abban is volt ráció, hogy a betétek biztonságát szigorú szabályokkal kell védeni, minimálisra csökkentve annak a kockázatát, hogy a betétek (bukott) privatizációs és/vagy tőzsdei befektetéssé változzanak át.)

Az éles szemű megfigyelőknek már a 90-es évek középen feltűnt, hogy a hazai bankok hitelezési boomja részben annak volt köszönhető, hogy a magyarországi lakossági üzletágban – ellentétben a világban szokásossal – nem a fix és lebegő kamatozás, hanem a változtatható kamatozás vált uralkodóvá.13 Másképpen fogalmazva: a bankok az ügyfelekre hárították az inflációval és az országkockázattal összefüggő kamatkockázat nagy részét. Ebből hosszú ideig nem származott baj, mert az infláció tendenciájában csökkenő, az országkockázat pedig javuló volt. A 2008-as nemzetközi pénzügyi válság nyomán azonban a helyzet alapvetően megváltozott, különösen a devizában folyósított hitelek esetében.

* * * * *

A világgazdasági beilleszkedés – és ezen belül az EU-s taggá válás – következménye volt az is, hogy másfél évtized alatt formális értelemben is sokat csökkent a magyar bankrendszer önállósága: a külföldi tulajdonú bankok egy része fiókteleppé (branch) alakult, vagyis megszűnt önálló gazdasági társaságként való működésük. A magyar bankpiacon először a francia BNP-Paribas,14 majd az ugyancsak francia Calyon Bank,15 azután a német Dresdner Bank önállósága szűnt meg ilyen módon még 2008-ban. 2009-től – részben a globális pénzügyi válság következményeképpen – egyre többen követték ezt a mintát (pl. Citibank). Később az Axa, a BNP Paribas, a Deutsche Bank, a Cofidis, az ING Bank és az Oberbank is fiókká minősítette át a korábban önálló bankként működtetett leánycégeit.

Ahogy a 2. és 3. Orbán-kormány intézkedései nyomán romlottak a magyar bankszektor kilátásai, úgy számos Magyarországon megtelepedett külföldi bank vonult ki a piacról: először a HSBC (2009),16 majd a Hypo Bank (2010), a Citibank (2014) és a Commerzbank (2022)17 is.

1	Részlet Botos Katalin, az Állami Bankfelügyelet elnökének lemondásakor tett nyilatkozatából (HVG, „Magyar bankvilág” melléklet, 1994. júl. 30.).
2	Lásd a kiáltvány II. fejezetét. „A legelőrehaladottabb országokban azonban meglehetős általánosan alkalmazhatók lesznek a következők: […] 5. A hitel centralizálása az állam kezében nemzeti bank révén, amely állami tőkével és kizárólagos monopóliummal rendelkezik.”
3	Magyar Beruházási Bank Nemzeti Vállalat (később Állami Fejlesztési Bank), Magyar Külkereskedelmi Bank Rt., Országos Takarékpénztár Nemzeti Vállalat, Országos Szövetkezeti Hitelintézet, Általános Értékforgalmi Bank Rt. (1952-től), Pénzintézeti Központ (1954-ig) és a szovjet tulajdonban álló Kereskedelmi és Iparbank Rt. (1954-ig) is – összesen tehát 7 komoly funkciót ellátó pénzintézet (Huszti (2011: 47).
4	A kétszintű bankrendszer kialakulásáról lásd Ursprung (1996) és Müller (2014) monográfiáját.
5	Ha földrajzi értelemben tágabban tekintünk az európai posztszocialista országokra, akkor is csak Szlovénia tekinthető kivételnek. Ott 2006-ban a külföldi tulajdonú bankok aránya 22% volt. Nem véletlen, hogy a válság alatt a szlovén bankrendszer összeomlott, és csak az állami költségvetést is megrendítő tőkepótlással lehetett a szektort életben tartani (Balogh, 2015).
6	A 2008 őszén kötött IMF-megállapodás nyomán elvileg 600 Mrd Ft állt rendelkezésre ilyen célokra. Ebből csak – a lényegében hazai és külföldi pénzügyi magánbefektetők tulajdonában álló –, FHB jelzálogbank kért és kapott 30 Mrd Ft-ot (NSZ, 2009. szept. 5.).
7	Az OTP-ben nem volt tőkeemelés, csak átmeneti, likviditási hitelre volt szüksége. Az FHB-ba viszont 30 Mrd Ft közpénzt kellett tőkeemelés formájában belepumpálni a magyar államnak.
8	A részletekről lásd Király (2016: 738–739).
9	Orbán Viktor beszéde a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségével folytatott tárgyaláson, 2012. júl. 17. Hivatalos adatok szerint ekkor a hazai bankok mérlegfőösszeg alapján számított részaránya – ideértve a 100%-ban állami tulajdonú bankokat is – 21% volt (http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/felereszben_magyar_bankszektort_akar_orban_mennyi_most_az_arany.170232.html).
10	A közvélekedéssel ellentétben a bankszektor által a kis- és középvállalatoknak nyújtott hitelek volumene a GDP %-os arányában kifejezve az 1999. évi 4,05%-ról folyamatosan nőtt, és 2007-ben már elérte a 14,36%-ot. Ez nagyjából az összes vállalati hitel felének felelt meg.
11	A bankszektor privatizációjának tanulságairól 1997/98 fordulóján érdekes vita zajlott a Külgazdaság hasábjain. Lásd Várhegyi (Várhegyi, 1997; Várhegyi, 1998b), Mihályi (1997a), Ábel (1997), Ábel–Szakadát (1997), Csáki (1997), Balassa (1998), Botos (1998a). A tárgykör átfogó elemzését lásd még Várhegyi (2005) nagydoktori értekezésében, Mihályi (2000b) tanulmányában és Király (2007) cikkében.
12	Az amerikai kongresszus ekkor helyezte hatályon kívül az 1933. évi Glass–Steagall-törvényt, amely annak idején szétválasztotta a betétgyűjtési és a befektetési banki tevékenységet.
13	Lásd erről Király Júlia nyilatkozatát, valamint Király (1994) tanulmányát (http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/az_mnb-ben_is_latjak_hogy_leszakad_magyarorszag.590129.html).
14	A BNP-Paribas privátbanki üzletágát az Erste Bank vásárolta meg 2012-ben.
15	2010-től a bankfiókok egy rövid ideig Crédit Agricole Corporate and Investment Bank (Credigen) cégnév alatt működtek. A hitelezési tevékenységet a franciák még abban az évben leállították, de a bank licencét még egy jó darabig megtartották. Az elsősorban személyi kölcsönök és áruhitelek nyújtásával foglalkozó társaság ügyfélállományának nagy részét 2012 decemberében a Budapest Bank, kisebb részét az EOS Faktor vette át. Végül az üres bank licencét 2014 decemberében a Fidesz holdudvarához tartozó Tarsoly Csaba Quaestor Zrt.-je vásárolta meg (NSZ, 2014. dec. 5.). Mint utólag kiderült, a bankvásárlás kétségbeesett kísérlet volt a hatalmas adóssághegyet maga előtt görgető Quaestor-csoport megmentésére. A tényleges működést a bank már megkezdeni sem tudta – a cégcsoport ezt megelőzően bedőlt.
16	A HSBC banki licencét 2011-ben a Cofidis magyar pénzügyi csoport vásárolta fel.
17	Az Erste Bank vette meg a német cég magyar leányvállalatait.