Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Intézmények, technikák

6.9.2. A két nagy biztosító diszkrét privatizációja, 1986–1990

Az első szabad választások idején a biztosítási piac már többszereplős volt.1 A legfontosabb szereplő a 100%-ban állami tulajdonban álló, de a korábbi méretéhez képest gyakorlatilag megfelezett Állami Biztosító (ÁB) volt. Ugyancsak állami tulajdonúnak volt tekinthető a 8 állami kereskedelmi bank által alapított Garancia Biztosító is. Ott volt még a piacon négy vegyesvállalati formában működő biztosítótársaság, 8 biztosító egyesület, valamint két biztosítási tevékenységhez kapcsolódó, biztosítótársaságoktól független szolgáltatótársaság is (6.9.17.).

Egy íróasztal mellett született döntés. A biztosítási szektorban a magánosítás meghatározó döntései – nevezetesen az Állami Biztosító (ÁB) kettéválasztása, majd a Hungária Biztosító értékesítése a német Allianznak – még az ÁVÜ megalakulása előtti időpontra datálódnak.

Hetényi István pénzügyminiszter 1986 áprilisában egyetlen tollvonással törölte el a biztosítási monopóliumot, kettéosztotta az ÁB 6 Mrd Ft-os törzstőkéjét, elfelezte szerződésállományát, kettévágta a portfóliót és az ÁB mellett megalapította a Hungária Biztosítót.2 Jogi értelemben az Állami Biztosító is megszűnt, de az újonnan létrehozott egyik biztosító megkapta az Állami Biztosító nevet.3 A megosztásra – mind az állományok és a díjbevétel, mind a létszám és az eszközök tekintetében – 60:40 arányban került sor. A „jogelőd” nevét megőrző ÁB örökölte a teljes lakossági, állami gazdasági, költségvetési szervi állományt, ezenkívül a szövetkezeti nem gépjármű vagyonbiztosítási ágazatokat, valamint a teljes életbiztosítási állományt. A HB kapta az állami vállalatok vagyonbiztosítását, a gépjármű-biztosítást, a nemzetközi biztosítást, az exporthitel-biztosítást, valamint a viszontbiztosítási üzletágat.

Az első szabad választások idején működött még egy harmadik, 100%-ban állami tulajdonú biztosító is, a nyolc kereskedelmi bank által alapított Garancia Biztosító (6.9.17.). Fontos része volt a kezdeti szabályozásnak, hogy a biztosítók alapításához 1 Mrd Ft alaptőke volt szükséges – ennyi tőkével Svájcban három és fél biztosítót lehetett létesíteni. Az új rendszer stabilitását az is szolgálta, hogy a rendszerváltás kezdetétől 30 évig egy viszonylag szűk szakmai kör befolyása érvényesült.4

Az ÁB története dióhéjban. Az Állami Biztosító Nemzeti Vállalat (ÁB) 1949. június 20-án alapítással jött létre egy akkor még kvázi normálisan működő biztosítási piacon. Az ÁB azzal kezdte működését, hogy visszamenőleges hatállyal átvette több korábbi biztosító ügyfélállományát (Első Magyar, Gazdák, Magyar Kölcsönös Állatbiztosító), és megkapta kb. 200 helyi biztosítási egyesület szerződéseit is. 1950-ben az ÁB átvett egy olasz érdekeltségű konkurens céget, majd 1952-ben az akkor már szovjet tulajdonú Kelet-európai Biztosító állományát is. Így tehát lényegében 1952-re megszűnt minden verseny. A lakossági szférát teljes mértékben átfogó biztosítási monopólium kialakítása kb. 1958-ban fejeződött be – addigra már volt élet-, lakás-, balesetbiztosítási üzletág is. Fontos körülmény, hogy – a tervgazdaság logikájából következően – az állami vállalatok vagyona vagy általánosabb értelemben az állam vagyona nem volt biztosítva. Ez a tilalom egészen 1968-ig fennállt. Ezt követően még 18 év telt az egybiztosítós rendszerben.

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1265peam2_4366/#m1265peam2_4366 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1265peam2_4366/#m1265peam2_4366)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1265peam2_4366/#m1265peam2_4366)

BibTeX EndNote Mendeley Zotero

6.9.3. ábra. Az Állami Biztosító központi épülete 1965-ben

Az ÁB-re vonatkozó privatizációs döntés a nyilvánosság teljes kizárásával született, és a részletek utólag sem kerültek napvilágra. A biztosítók feletti állami ellenőrzés a Pénzügyminisztérium (PM) feladata maradt, a döntési jogok egyetlen pillanatra sem kerültek az állami vagyonkezelőkhöz. Amíg az ÁVÜ egyedül tevékenykedett, nem volt olyan jogszabály, amely a PM-et kényszerítette volna a biztosítói részvények átadására. Amikor az ÁV Rt. létrejött (1992), a tulajdonosi jogosítványok formailag hozzá kerültek, de a Szekeres Szabolcs vezette szervezetnek még annyit sem sikerült elérnie, hogy a biztosítók mérlegeiket megküldjék a holding controlling részlegének. Mire az ÁPV Rt. megalakult (1995), már nem volt mit átadni – a két nagy biztosító gyakorlatilag 100%-ban magánkézbe került. A titkolózást illetően később sem sokat változott a helyzet. Hosszú éveken át úgy tűnt: a két nagy cég vezetői és a biztosítási szektor irányításáért felelős állami tisztviselők némasági fogadalmat tettek: nem nyilatkoznak a sajtónak, magukról csak szűkszavú tájékoztatást adnak és kutatókat sem engednek a téma közelébe.

Német kézbe kerül a Hungária Biztosító. A HB 1990. február 28-i dátummal, visszamenőlegesen január 1-hatállyal alakult részvénytársasággá, oly módon, hogy az új rt.-ben a német Allianz Holding 1,8 Mrd Ft apport ellenében azonnal 49%-os részesedést szerzett, majd 1991 nyarán tőkeemelés útján 58,5%-ra növelte részesedését.

Az átalakulást 1989 utolsó heteiben nem az ÁVÜ, nem is a PM, hanem az ÁFI bonyolította – pontosabban valamennyien együtt.5 A folyamat dokumentáltsága rendkívül hiányos.6 Annyit azonban biztosan lehet tudni, hogy 1991. február 20-án az ÁVÜ IT jóváhagyását adta ahhoz, hogy az Allianz 850 millió Ft értékben – vélhetően a jegyzett tőkéhez viszonyított – 368%-os árfolyamon tőkét emeljen, március 6-án pedig arról döntött az ÁVÜ, hogy saját részvényeiből később egy meg nem nevezett hányadot napi árfolyamon kell majd értékesíteni az Allianz számára. Erre a körülményes megoldásra azért volt szükség, mert az 1991 tavaszán hatályban volt, ún. Ideiglenes vagyonpolitikai irányelvek tiltották az állami tulajdonban lévő biztosítói részvények eladását.

Pár hónappal később kiderült, hogy a fizetőképesség fenntartásához újabb 140 millió DM gyorssegélyre van szükség. Ezt felerészben az új tulajdonos, felerészben az ÁVÜ vállalta.7 Egy novemberi döntés szerint az ÁVÜ 70 millió DM (≈ 3 Mrd Ft) értékű részvény és üzletrész átadására vállalt kötelezettséget. Később ez a megállapodás hatályát veszette. Az ÁVÜ kötelezettségét az ÁVÜ-támogatással létrejött Gépjármű Felelősségbiztosítási Kárrendezési Alap (GFKA) vette át.8 Azután ez a megoldás is elfelejtődött, s – a Pénzügyminisztérium nyomására – az a döntés született, hogy az ÁVÜ 1,0 Mrd Ft készpénzzel „segítse” ki az Allianzot.9 Egy évvel később – egy vélhetően titkos kormányhatározat alapján –, 1992. december 8-án az Allianz megszerzett egy újabb részvénycsomagot, és elővételi jogot kapott további részvények megvásárlására, sőt, állami garanciát arra is, hogy az ÁVÜ és az ÁV Rt. tőkével tölti fel a társaságot. 1992 folyamán az ÁVÜ 3,5 Mrd Ft értékű részvényt, üzletrészt adott át a HB-nak, amely azt saját forrásaival kipótolva utalta át a GFKA-ba.10 Ezzel azonban nem zárult le az ügy, mert az ÁVÜ összesen 70 millió DM értékben vállalt kötelezettségéből 1995 áprilisában is hátra volt még 15 millió DM tartozás. Az eredeti megállapodás úgy szólt, hogy a mindenkori tartozás márkában kamatozik, évi 9%-os kamattal. Ez a kamatteher önmagában is havi 120 ezer DM terhet jelentett. 1994 tavaszán – egy formális álpályázat keretében11 – az Allianz magára vállalta, hogy a magyar állam helyett maga pótolja a szolvenciakritériumoknak megfelelő forráshiányt (1,1 Mrd Ft), de ezért cserébe megkapta a részvények további 24,2%-át. Ez a tranzakció közel névértéken bonyolódott: a jegyzett tőkére vetített árfolyam 105,8% volt. 1996-ban azután a német tulajdonos 160%-os árfolyamon további 9,2%-nyi részvényt vásárolt az ÁPV Rt.-től

Az ÁB-t a hollandok veszik meg. Az Állami Biztosító (ÁB) egyszemélyes rt.-vé alakulását szintén a PM határozta el még 1989-ben. A végrehajtás már az ÁVÜ-re maradt, amely ezt a lépést visszamenőleges hatállyal, 1990. január 1-i dátummal tette meg. Már a tanácsadó kiválasztása során botrány tört ki: az ÁVÜ IT-je nem az értékelő bizottság által javasolt Paribas-nak, hanem a 2. helyezett, Morgan Grenfellnek adta oda a munkát. Erre a tanácsadói pályázat kiírása nem adott módot. Ezért az ÁSZ meg is rótta az ÁVÜ vezetését. (Kárpótlásul a Paribas lett az AB oldalán ülő tanácsadó.) Nyílt verseny vagy pályázat itt sem volt, a PM, az ÁVÜ és a menedzsment képviselői hol együtt, hol külön-külön tárgyaltak a potenciális befektetőkkel. Formálisan 14 cég kapott meghívást. A – későbbi győztes – Aegon-csoporton kívül érdeklődött még az olasz Generali, a francia VAP és az AGF, de csak az Aegon tett ajánlatot.12 A hosszan elnyúlt befektetői tárgyalások 1992 májusában zárultak, amikor a holland Aegon IBV konszern a 2 Mrd Ft-os jegyzett tőke 51%-át névértéken vette meg 15,75 M USD-ért (≈ 1 Mrd Ft). Az értékesítéssel egy időben a hollandok 1,92 Mrd Ft értékben tőkét emeltek a bankban, s ezzel nyomban 75%-os lett a tulajdoni hányaduk. 1994 végére az új tulajdonos – kisebb adagokkal, különféle magyar állami intézményektől, illetve a dolgozóktól vásárolt részvénycsomagokkal – eljutott a 100%-ig. Ebben a folyamatban fontos lépést jelentett, amikor 1994-ben az Aegon megvásárolta az ÁV Rt. maradék részvényeit, és cserébe 350 M Ft készpénzt, illetve 576 M Ft értékű banki részvényeket adott.13

Az ÁPV Rt. nyilvántartásaiból kikövetkeztethetően a teljes állami bevétel aligha érte el a 3 Mrd Ft-ot.14 Hogy ez az átalakulás miért tartott három évig, máig nem teljesen világos. Csak annyit lehet sejteni, hogy ez összefüggött a biztosítóintézet konszolidációjával, amiben – feltételezhetően – a magyar állam is komoly terheket vállalt. Az 1992-ben létrehozott aranyrészvényes konstrukció 1995-ben szűnt meg, amikor az ÁPV Rt. 500 ezer dollárért eladta ezt a különleges jogokat biztosító részvényét is.15

Sok-sok évvel később egy hosszabb interjúban Kepecs Gábor, az AB-Aegon vezérigazgatója így emlékezett vissza azokra a hónapokra, amikor az ÁB 36 éves vezérigazgatójaként tulajdonost keresett vállalatának: „[A] vagyonügynökséggel és egy tanácsadó céggel együtt próbáltuk feltérképezni a lehetséges vevőket. Az addig itthon alig ismert Aegon véletlenül került a képbe. Egy személyes ügy döntötte el, hogy ők ajánlatot tesznek. 1992-ben a davosi világgazdasági fórumon három napig együtt voltunk Kees Stormmal, az Aegon-csoport akkori európai igazgatójával, aki ma a csoport vezérigazgatója. Mi is, a feleségeink is órákat beszélgettek egymással. Hittünk egymás szemének. Utólag kiderült, Storm hazament és az ottani, soron következő igazgatósági ülésen azt mondta: vállalja a felelősséget, fektessenek be 100 millió dollárt Magyarországon, hátha ez jó lesz a csoportnak. Mondják, a tagok minden logikus kérdésére – így az ország gazdasági helyzetéről, a vállalat állapotáról, kockázatokról – negatív választ adott. Az ő szavára vették meg mégis a biztosítót. Közép-Európában máshová nem jött be az Aegon.”16

Visszajött a Generali. A magyarországi piacon működő külföldi biztosítótársaságok közül a Generali büszkélkedhet a legkorábbra visszanyúló és leggazdagabb múlttal. A Triesztben székelő olasz társaság 1832-ben, alapítása után egy évvel már Pesten is megkezdte működését. A társaság számos közéleti kiválóságot megnyert a biztosítás ügyének, köztük Jókai Mórt is, aki 7 éven át volt a Generali igazgatótanácsának tagja. A II. világháború okozta kényszerszünet után a Generali igyekezett tevékenységét Magyarországon is újra fellendíteni. A fejlődést azonban megszakította az államosítás, a biztosítás állami monopóliummá vált. Emiatt 1949-ben, más külföldi biztosítókkal együtt, a Generali is kénytelen volt kivonulni Magyarországról.

A rendszerváltás idején a Generali elsőként tért vissza Magyarországra. 1989. szeptember 12-én a magyar kormány hozzájárulását adta a Generali és az Állami Biztosító által kezdeményezett első vegyes tulajdonú biztosítótársaság, az ÁB-Generali Budapest Biztosító Rt. megalakításához. 1991. október 1-én az EA-Generali AG megvásárolta az Állami Biztosító részesedését, és a társaság neve Generali Budapest Biztosító Rt.-re változott.

A Providencia Osztrák–Magyar Biztosító Rt. 1989-ben alakult, és 1990-ben kezdte meg működését a magyar biztosítási piacon mint az első külföldi többségi tulajdonban lévő biztosító, melynek többségi részesedését 1991-ben vásárolta meg az EA-Generali AG. A Generali-konszern két magyarországi leányvállalata, a Providencia Osztrák–Magyar Biztosító Rt. és a Generali Budapest Biztosító Rt. 1999 májusában egyesült, létrehozva ezzel a biztosítási piac második legnagyobb társaságát, a Generali-Providencia Biztosító Rt.-t, mely 2007-től Generali-Providencia Biztosító Zrt. néven működik.

1	A biztosítási reform korai szakaszáról lásd Asztalos László, Kepecs Gábor és Trunkó Barnabás visszaemlékező kerekasztal-beszélgetésének leiratát a Biztosítás és Kockázat, 2016. évi decemberi számában (6–11. oldal).
2	A társaság teljes neve Hungária Biztosító, Viszontbiztosító és Exporthitel-biztosító lett.
3	A döntések még a Lázár-kormány idején születtek. Lásd az 1016/1986. (IV. 7.) sz. Korm. határozatot és az 56/1986. (XII. 10.) Minisztertanácsi rendeletet.
4	Asztalos László, Kepecs Gábor, Patai Mihály, Trunkó Barnabás stb. (Biztosítás és Kockázat, 2016, 3(4), 6–11).
5	Magyar Pénzügyi és Tőzsdei Almanach, 1991.
6	Különösen érdekes, hogy az 1990. évi Magyar Pénzügyi és Tőzsdei Almanachban a HB bemutatása során szó sem esik az Allianzról – annak ellenére, hogy a könyv kéziratát 1990. március 23-án zárták le.
7	Lásd az ÁVÜ IT 1991. nov. 27-i, 1992. ápr. 29.-i és 1992. okt. 21-i döntését.
8	Ekkor az ÁVÜ-nek 3,3 Mrd Ft tartozása keletkezett, amit hosszú éveken át nem fizetett ki. Később az alap megszűnt, a követelés a PM-re szállt át. Az ügy 2001. évi zárszámadás során zárult le: a PM az akkor már 3,6 Mrd Ft-ra nőtt követelést és annak kamatait elengedte.
9	Az ÁVÜ IT 1991. nov. 27-i döntése szerint az ÁVÜ 70 millió DM (≈ 3 Mrd Ft) értékű részvény és üzletrész átadására vállalt kötelezettséget. Később ez a megállapodás hatályát veszette. Helyébe az – ugyancsak ÁVÜ támogatással létrejött – Gépjármű Felelősségbiztosítási Alap került (ÁVÜ IT. 1992. ápr. 29-i döntése, valamint 3283/1992. Korm. hat.). Azután ez a megoldás is elfelejtődött, s helyette – a PM nyomására – az a döntés született, hogy az ÁVÜ 1,0 Mrd Ft készpénzzel „segítse” ki az Allianzot. Lásd az ÁVÜ IT 1992. okt. 21-i döntését.
10	Lásd HVG, 1992. júl. 18. Az ÁV Rt. által vállalt kötelezettségekről az ÁV Rt. 1993. évi beszámolójából – pontosabban a könyvvizsgálói megállapításokból – alkothatunk képet. Eszerint az ÁV Rt. 3 Mrd Ft tőkeátadást vállalt. Ebből 100 milliót már 1992 decemberében, a maradék részt majdnem teljes egészében 1993-ban fizette be.
11	ÁV Rt. IG 93/1994 (IV. 11.) sz. határozat.
12	HVG, 1992. máj. 9.; Figyelő, 1997. máj. 29.
13	Horváth és munkatársai (2008: 335).
14	Diczházi B. szerint az első vásárlás összege 30 millió USD volt, ez emelkedett a későbbiekben 100 millió USD-re. Lásd Figyelő, 1993. jan. 28., 41. és 1995. márc. 30., 13.
15	2023 nyarán az Aegon tulajdonost és nevet váltott: Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.
16	Menedzser Kalauz, a VG melléklete, 2000. szept. 21.