Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Intézmények, technikák

6.9.7.1. Mit adtunk el?

1995 nyarán az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. (OTP) 28 Mrd Ft-os alaptőkéjének egyharmadát 120%-os árfolyamon, 53 M USD-ért vásárolták meg külföldi befektetők az ÁPV Rt-től. Az összbevétel szempontjából (10,8 Mrd Ft) a Matáv és az energiaszektor privatizációja után ez volt az év legnagyobb tranzakciója. A privatizációs végszámla – vagyis az államot megillető bevétel – közel 90 Mrd Ft volt. Akkortájt kevesen gondolták, hogy ezzel a privatizációs technikával a bank topmenedzsmentje 15 évre képes bebetonozni pozícióját, mindeközben módja nyílik igen jelentős magánvagyonra is szert tenni.

Azt pedig végképp senki sem gondolta, hogy mindeközben az OTP képes lesz versenykörülmények között is sikerrel helytállni, a cég piaci értékét 2500 Mrd Ft-ra (!) növelni és nemzetközi terjeszkedésbe kezdeni. Az expanzió 2002-ben indult a szlovákiai bankvásárlással,1 amelyet a közép- és kelet-európai bankakvizíciók sora követett: Bulgária (2003), Románia (2004, 2014), Horvátország (2005, 2014), Szerbia, Ukrajna, Oroszország és Montenegró (2006). 2008-ban az OTP 31 ezer fős alkalmazotti állományából mindössze 9 ezer volt a magyarok száma, a külföldi leánybankokban viszont már 22 ezren dolgoztak. Csányi Sándor, a cég elnök-vezérigazgatója majd’ két évtizeden át afféle egyszemélyes, családi vállalkozásként irányította ezt a hatalmas pénzintézeti holdingot. Mint látni fogjuk, ennek sok előnye és sok hátránya is bebizonyosodott az évek során.

* * * * *

Az OTP 1994-ben az ország legnagyobb bankja volt, melynek eszközei a teljes hazai bankrendszer összes eszközének 31%-át tették ki. Fiókhálózata (378 fiók) szintén a legnagyobb volt, ennek megfelelően a társaság igen sok munkavállalót foglalkoztatott (15 000 fő). A bank jogelődjét, az Országos Takarékpénztár Nemzeti Vállalatot 1949. március 1-én alapították. Elsősorban lakossági betétgyűjtéssel foglalkozott, de később hozzá tartozott a sportfogadás is, majd engedélyt kapott ingatlankereskedelemre, devizaszámlák vezetésére és valutaváltásra is. Később a helyi tanácsok számára is végzett banki tevékenységet. 1989-től teljes körű kereskedelmi banki jogosítvánnyal rendelkezett. 1990–95 között az OTP jelentős befektetéseket eszközölt. Így 1995-ben a banknak 8 leányvállalata volt, közel 6 Mrd Ft-nyi alaptőkével, a leányvállalatok közül 6-nak többségi, illetve 100%-os tulajdonosa volt.

A bank 1990. december 31-ére vonatkozó visszamenőleges hatállyal alakult át nyilvános részvénytársasággá, 23 Mrd Ft-os alaptőkével. Ekkor némi profiltisztítás is történt – így lett például önálló vállalkozás a totólottó-szervezéssel foglalkozó Szerencsejáték Rt. is. Ezt megelőzően 1991 első hónapjaiban az ÁVÜ és a PM vezetése vitában állt egymással. Abban ugyan mind a két államigazgatási szerv egyetértett, hogy „az OTP a leggyengébb a kereskedelmi bankok között, bankszerű működése korlátozott, jórészt államigazgatási jellegű szervként funkcionál a Pénzügyminisztérium mellett”, 2 ebből azonban eltérő következtetésre jutottak. Kupa Mihály az OTP-t egyszemélyes részvénytársasággá akarta alakítani, az ÁVÜ viszont „normális” társaságként képzelte el a bankot. Végül a PM engedett, de az egyezség hallgatólagosan tartalmazta azt az ígéretet is, hogy az OTP részvényeinek jelentős részét előbb vagy utóbb egy másik kvázi állami intézménynek, a társadalombiztosításnak kell ingyenesen átadni.

1992-ben – Kupa Mihály pénzügyminiszter javaslatára – került a bank élére Csányi Sándor, aki az óvatos üzleti stratégiát ügyesen párosította a belső építkezéssel. Miközben más bankok nagy kockázatú hitelezési és ingatlanfejlesztési tranzakciókba vágtak, az OTP a rendelkezésére álló olcsó betéti forrásokat javarészt a kockázatmentes és nagy hozamú egyéjszakás (overnight) bankközi piacon fialtatta. Így az OTP képes volt tőkéjét gyarapítani, és az olcsó forrásra támaszkodva informatikát fejleszteni, majd p a korszerű informatika birtokában radikális létszámcsökkentést megvalósítani.

1992 őszén és 1994 tavaszán az ÁVÜ két ízben is próbálkozott kárpótlásijegy-cserével. Érdeklődés alig volt, 1:1 arányú csere mellett a jegytulajdonosok nem látták vonzónak a mindenki által rossznak tartott állami bank részvényeit. (Egyébként ez idő tájt az ÁVÜ a Mol részvényeit sem igen tudta eladni: a kárpótlásijegy-cserékre is alig volt érdeklődés!) A tulajdonosi fronton még annyi történt, hogy az ÁVÜ-től a részvények átkerültek az ÁV Rt.-hez. 1994 áprilisában – tehát közvetlenül a választások előtt – az ÁV Rt. több lépcsőben és többfajta technika segítségével értékesítette a részvények 20%-át. Részben elsőbbségi, részben törzsrészvények3 kerültek eladásra kisbefektetők számára, kárpótlási jegy ellenében. Ekkortájt Csányi még nem tudhatta, hogy ki fogja megnyerni a soron következő választásokat, ezért támogatta mind az MDF-et, mind az SZDSZ-t, és talán más pártokat is.4

Egy hónappal később a Horn–Kuncze-kormány nevében eljáró pénzügyminiszter 5 Mrd Ft-nyi támogatást adott alaptőke-emelés formájában, majd decemberben sor került – belterületi földtulajdon megváltása címén – a területi önkormányzatok részére történő részvénykiadásra (2%) is. Végeredményben tehát a valódi privatizáció kezdetekor az OTP-részvények már nem voltak 100%-ban állami tulajdonban.

1	A terjeszkedésben sokat segített az OTP-nek Világi Oszkár ottani magyar származású vállalkozó, aki később a Mol szövetségese és támogatója is lett.
2	Részlet az ÁVÜ IT 1991. febr. 13-i határozatából.
3	Ezzel a bonyolult tranzakcióval nem csekély zavart sikerült okozni – még 2000-ben is kétféle OTP-részvény forgott a piacon.
4	Az SZDSZ-től csak annyit kért, hogy maradhasson elnök-vezérigazgató a választások után is. Ezt akkor – a pártvezetés nevében – Soós Károly Attila meg is ígérte. Soós K. Attila közlése a szerzővel 2016 februárjában.