Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Intézmények, technikák

6.9.7.2. Változó privatizációs koncepciók

1994 őszén a Soros Alapítvány előrehaladott tárgyalásokat folytatott az ÁV Rt.-vel egy 25%-os részvénycsomag megvásárlásáról, de az üzlet mégsem jött létre.1 A hivatalos indoklás szerint azért nem, mert ez a konstrukció a pénzügyi és szakmai befektetői funkciók keveredése miatt „bizonyos értelemben öszvérmegoldás lett volna”. Az igazi okok azonban másutt keresendők.

Egyrészt ellenezte ezt a megoldást a Bank felső vezetése, mert féltette autonómiáját. Soros feltételei között – egyebek között – az is szerepelt, hogy az OTP vezetésében kapjon vezető szerepet az ő egyik magyarországi megbízottja, a volt MHB-s elnök-vezérigazgató, Demján Sándor is. Bizalmatlanul figyelte az OTP-privatizációját a többi bank is: attól tartottak, hogy Soros megjelenésével az OTP vezető piaci helyzete tovább fog erősödni. S végül – de egyáltalán nem utolsósorban – Horn Gyula miniszterelnök is igyekezett lebeszélni Soros Györgyöt az OTP részleges megvételéről, mert attól tartott, hogy a tranzakció társadalmi visszhangja negatív lenne, és az éppen esedékes önkormányzati választások miatt ezt jobbnak látta elkerülni. Más vélemények szerint a tranzakció megtorpedózásában a Horn–Békesi-ellentét is szerepet játszott.

Miután a Soros Györggyel folyó tárgyalások zátonyra futottak, 1995 májusában az ÁV Rt. egy hasonló nagyságú részvénycsomagot – pontosan 20%-ot – ingyen átadott a két társadalombiztosítási önkormányzatnak. A két tb-alap hosszas viták után 115%-os árfolyamon vezette be könyveibe az átvett OTP-részvények értékét.2 Ez a döntés már abba a megváltozott – vagyis inkább újra felélesztett – koncepcióba illeszkedett, amely az OTP-t többségi magyar tulajdonú, magyar irányítás alatt álló banknak kívánta megtartani, és amely szerint csak egy kisebbségi csomag kerülhet tőzsdei befektetők kezébe.3 Ezt a megoldást elsősorban a bank menedzsmentje pártfogolta, míg a pénzügyi kormányzaton belül a vélemények megoszlottak. Versenypolitikai szempontból ennek a stratégiának kétségtelenül volt létjogosultsága, mert könnyen belátható, hogy a lakossági betétekért folyó bankközi versenyben az amúgy is erős OTP behozhatatlan előnyt szerzett volna, ha egy külföldi szakmai befektetőtől még további pénzügyi és technikai segítséget kap. Mi több, egy ennyire megerősödött OTP megnehezíthette volna a többi bank eladását is. Ez volt Békesi László pénzügyminiszter és Farkas István bankprivatizációs kormánybiztos álláspontja is.

Az új pénzügyminiszter, Bokros Lajos színre lépésével fordulni látszott a helyzet. Bokros úgy gondolta, jobb, ha szakmai befektető veszi át az OTP irányítását, s ennek érdekében egy erős elnök kinevezésével akarta csökkenteni Csányi Sándor elnök-vezérigazgató hatalmát. A többszöri halasztás után az 1995. május 19-én megtartott közgyűlésen a PM és az ÁV Rt. – mint a két fő állami tulajdonos – nem tudta érvényesíteni saját akaratát, mert a PM részvényei fizikai értelemben nem voltak kinyomtatva, így Bokros Lajos képviselője nem vehetett részt a szavazáson, a kvázi államinak tekinthető tb-önkormányzatok pedig az ÁV Rt. ellen szavaztak.4 De ekkor már késő volt: az OTP vezetése maga mellé állította a miniszterelnököt, az MSZP szakszervezeti köreit, a tb-önkormányzatokat és az ÁPV Rt. ügyintézőit is. Bokros Lajos távozása után pedig már sehol sem ütközött ellenállásba a magyar menedzsment hatalmát garantáló, tőzsdei befektetőkre épülő koncepció, hiszen Horn Gyula kormányfő eredetileg is ezt akarta.

12: Minden a miniszterelnökön múlt

Tíz évvel a tőzsdei privatizáció után Horn és Csányi együttműködése új beállításba került. Történt ugyanis, hogy Horn Gyula 75. születésnapján politikai vita támadt abból, hogy kaphat-e állami kitüntetést az egykori kormányfő. Miután állami kitüntetést nem kaphatott, Hornnak az OTP adott egy érdemrendet. Méghozzá a következő indoklással: „Horn Gyula 1994 és 1998 között a Magyar Köztársaság miniszterelnökeként, kormányának megalakításától kezdve a szakmai közvélemény jelentős részének ellenvéleményével szemben következetesen támogatta az OTP Bank privatizációs stratégiáját. Horn Gyula személyes döntésének jelentős szerepe van abban, hogy megvalósulhatott az a privatizációs modell, amellyel mára az OTP Bank a volt szocialista országok egykori állami pénzintézetei közül egyedüliként független maradt, meghatározó szerepet vállalt a pénzügyi szolgáltatások színvonalának emelésében, valamint a magyar tőkepiac kialakulásában és fejlődésében.” Szó szerint ez áll a bank 2007. júl. 6-i közleményében, amelyben a Fáy András-díj odaítélését indokolták.

Az első hullám. Ilyen előzmények után, a valódi privatizáció kezdetekor az ÁPV Rt. az 1000 Ft névértékű névre szóló törzsrészvények 58,4%-ának volt tulajdonosa csupán. Ez 16,4 millió darab részvényt jelentett. Ebből 5,6 millió darabot a Creditanstalt és a Schroders által vezetett konzorcium 1995 júliusában külföldön értékesített. Az időzítés nem volt szerencsés. Magyarország külföldi megítélése kedvezőtlen volt, az elemzők többnyire a Bokros-csomag negatív társadalmi fogadtatását érzékelték, s a forint továbbra is bizonytalan valutának számított. Balszerencsés körülményként értékelhető, hogy az OTP megjelenését megelőzően a cseh Komerčni banka és egy török bank is kénytelen volt elhalasztani a tőkepiaci megjelenést.

Végül egy részvény forgalomba hozatali ára 9,5 USD (≈ 1200 Ft) volt.5 Az ÁPV Rt. vezetése erősen csalódott. A 120%-os kibocsátási ár úgy alakult ki, hogy a külföldi intézményi befektetők részéről 1,5-szeres túljegyzés érkezett. Saját tőkére vetítve az elért árfolyam 84% volt, azaz lényegesen kedvezőbb, mint az MKB esetében, s az eredmény értékéből még a bankkonszolidáció terhei miatt sem kell sokat levonni. A privatizáció második szakaszában – pár héttel később – az ÁPV Rt. kedvezményes feltételekkel 1,4 millió részvényt az OTP dolgozói és vezető állású munkatársai részére értékesített. Ezt követte a harmadik szakasz, a nyilvános forgalomba hozatal, amelynek során a Creditanstalt Értékpapír Rt. és az OTP Bróker Rt. közreműködésével 1,4 millió darab részvényt adtak el kisbefektetőknek. Pár nappal később megindult az OTP-részvények tőzsdei kereskedése.

A második hullám. 1997 nyarán a privatizációs törvény módosítására volt szükség az OTP privatizációjának befejezéséhez, mert csak így lehetett felhatalmazást kapni a 25% + 1 szavazatnyi tartós állami tulajdon megszüntetéséhez. Része volt az alkunak az aranyrészvény-konstrukció is. 1997. szeptember 3-án az állam javára 1 db 1000 Ft-ot névértékű, különleges jogokat biztosító szavazatelsőbbségi részvény – aranyrészvény – került kibocsátásra (6.1.4.).

Az országgyűlési engedély különösebb viták nélkül meg is született, s csak ezután kerülhetett sor az újabb nyilvános kibocsátás megszervezésére 1997 októberében. Az időzítés eredendően szerencsésnek látszott, hiszen a Matáv tervezett New York-i tőzsdei bevezetése utánra volt időzítve az OTP-s tranzakció.

A kibocsátás – a már korábban kipróbált gyakorlat szerint – egyidejűleg célozta meg a külföldi és hazai piacot, újdonságot csak az jelentett, hogy a hazai kisbefektetők egyéves részletfizetési kedvezményt kaptak.6 A kibocsátott 5,6 millió részvény 43%-a hazai intézményi és magánbefektetőhöz került, míg 57%-ot külföldön értékesített a tranzakciót bonyolító OTP–Creditanstalt konzorcium 6010 Ft, illetve 30,40 USD áron. A hazai befektetők körében jelentős volt a túljegyzés, így a magánszemélyek legfeljebb 29 db részvényhez juthattak. További 5,0%-ot a bank vezetői és dolgozói vásárolhattak meg – részletfizetéssel, kedvezményes 3850 Ft-os áron. Végeredményben az ÁPV Rt.-nek 39 Mrd Ft bevétele származott az OTP értékesítésének második hullámából (az 1998-ban esedékes törlesztéseket nem számítva). Balszerencsénkre 1997 októberében, majd novemberben egy-egy minitőzsdekrach rázta meg a világ nagy tőkepiacait, és ez mind a Matáv, mind az OTP kibocsátását rosszul érintette.

A nem tervezett harmadik hullám. 1998 őszén – a tőkepiaci résztvevők számára némileg váratlanul – az ÁPV Rt. visszakapta a tb-től a korábban ingyen átadott részvénycsomagot. Pontosabban a Fidesz-kormány jogszabályi úton arra kényszerítette a két társadalombiztosítási alapot, hogy valamennyi társasági részesedését értékesítse. Magával az értékesítéssel az ÁPV Rt.-t bízza meg. Ennek – természetesen – volt egy elszámolástechnikai következménye is: a tb-vagyon eladásából származó pénz nem az ÁPV Rt. bevételeként lett kimutatva, hanem közvetlenül a tb-alapok folyó finanszírozását segítette. Ennek a tranzakciósorozatnak volt az első jelentős állomása az OTP-részvények 1999-es értékesítése. Igaz, ez már nem 20% volt. Időközben ugyanis a tb-önkormányzatok különféle konstrukciókban túladtak a részvények közel egyharmadán.7

Az időzítés ezúttal is rosszul sikerült. A BÉT 1999 őszén gyengélkedett, így az elért árfolyam is alatta maradt a korábbi várakozásoknak. A részvények 80%-át ezúttal is a külföldi intézményi befektetők vásárolták meg – egyebek között az EBRD is8 –, a hazai intézményi befektetőknek 15%, a magyar kisbefektetőknek 3,5% jutott. Az ÁPV Rt. igyekezett a kisbefektetők kedvében járni: a 9900 Ft-os jegyzési árból 700 Ft árengedményt adott. Minthogy egy-egy kisbefektető maximum 15 részvényt kapott, számukra a tranzakció kb. 18 000 Ft nyereséget eredményezett. Így összességében négy év alatt, 1999 végéig gyakorlatilag lezárult az OTP privatizációja. Ettől az időponttól kezdve az ÁPV Rt. kezében mindössze 0,3%-nyi közönséges részvény és 1 db elsőbbségi részvény („aranyrészvény”) maradt.9

Kinek adja el Csányi Sándor az OTP-t? 2006 őszén jelentek meg az első hírek arról, hogy az OTP sorsát irányító menedzsment – elsősorban Csányi Sándor, az ő helyettesei és néhány komoly tulajdoni hányaddal rendelkező bizalmas munkatársa10 – arra készülnek, hogy a bankot valamilyen úton-módon eladják egy stratégiai befektetőnek. Bár ezt a hírt Csányi több ízben is cáfolta, az OTP-részvények tőzsdei forgalma igazolni látszott ezeket a spekulációkat. 2006 szeptemberében nyilvánosságra került, hogy a leggazdagabb „magyar”, azaz a Budapesten élő orosz üzletember, Megdet Rahimkulov családi vállalkozásain keresztül – mintegy 100 Mrd Ft-os befektetéssel – 5,3%-os részesedést vásárolt a bankban, s ezzel ő lett a bank legnagyobb tulajdonosa. Már ez a hír is azt valószínűsítette, hogy az OTP Bank eladásra vár, miután Rahimkulov pénzügyi befektetőként már korábban is hasonló módon jelent meg néhány tőzsdén jegyzett magyar társaságban: eladás előtt vásárolt, majd rövid időn belül mindent továbbadott annak a szakmai befektetőnek, amely stratégiai tulajdonosi pozícióba kívánt kerülni (Zalakerámia, BorschodChem, Antenna Hungária).11

A felfokozott várakozásokkal ellentétben egy évig semmi sem történt. Csak 2007 őszén jelent meg olyan konkrét információ, amit eleinte a bank vezetői sem kívántak megcáfolni. A Figyelő című hetilap címoldalas írásban számolt be arról, hogy a párizsi székhelyű AXA-csoport 10%-os részesedést készül venni.12 Pár nappal később azonban Csányi Sándor személyesen cáfolt. Bár természetesen a bankvezér fejébe senki sem képes belelátni, egy stratégiai befektető bevonását 2007/2008 fordulóján három megfontolás is indokolhatta:

Úgy érezhette, hogy több mint egy évtizedes munkájával a maximumig feljavította a bankot, sikeres volt a regionális terjeszkedés is.13 Vagyis lényegében minden növekedési tartalékot a felszínre hoztak. A részvényárfolyam további emelkedése nem várható.
Minden oka megvolt arra, hogy féljen egy ellenséges kivásárlástól. Ebből a szempontból a Mol példája (mindaz, ami 2000-ben, illetve 2007-ben történt) intő tanulságul szolgált. Ha viszont baráti megállapodás alapján történik a tőkeerős, 10–20–30%-nyi szavazattal rendelkező külföldi szakmai befektető bevonása, akkor a menedzsment és az új tulajdonos együttesen jó eséllyel képes lesz meghiúsítani minden ellenséges akciót.
És végül szerepet játszhatott az is, hogy Csányi és a jelentős tulajdonosi pozícióval rendelkező vezetőtársai is közel kerültek a nyugdíjkorhatárhoz, ezért mielőbb készpénzzé kívánták átkonvertálni hatalmas – pontosan azonban soha sem ismert – részvényvagyonukat.14

Az akció részletei csak 2008 februárjában kerültek nyilvánosságra. Végül nem az AXA-val, hanem egy másik francia céggel, a Groupama-csoporttal, illetve a mögötte álló Rothschild-bankházzal kötött üzletet az OTP. Egyrészt az történt, hogy a franciák 164 Mrd Ft-ért (≈ 617 M €) megvásárolták az OTP Garancia Biztosítót, valamint annak román, bolgár és szlovák leányvállalatait. A megállapodás második, fontosabb része pedig arról szólt, hogy a franciák 20 évre szóló stratégiai partnerség keretében, két lépcsőben, legfeljebb 8%-nyi részarányt szereznek az OTP-ben.

13: Rothschild ante portas?

Csányi Sándor kapcsolatai a Rothschild-bankházzal és személy szerint Nathaniel Rothschilddal több évre nyúlnak vissza. Nathaniel Philip Victor James Rothschild, bár közvetlen leszármazottja a patinás Rothschild családnak, nagyobbrészt maga kereste meg dollármilliárdjait a nemzetközi pénzpiacokon. A Csányinál jóval fiatalabb, 1971-es születésű ifjú Rothschild az Atticus Capital elnöke és résztulajdonosa. 2005 augusztusában Nathaniel Rothschild és Csányi Sándor közösen vásárolta meg a TriGranit Fejlesztési Rt. részvényeinek 25%-át. Az akkor kiadott közlemény szerint a TriGranitban tulajdonos AIG New Europe Fund és az EBRD értékesítette tulajdonrészét a Nathaniel Rothschild és a Csányi Sándor által kontrollált vállalatok részére, így ők ketten a TriGranit részvénytőkéjének 25%-át birtokolják.15 Rothschild ekkor – átmenetileg – megkapta a TriGanit IG-elnöki pozícióját is.16

A franciákkal kötött üzlet tavaszi bejelentését követő hónapokban feltűnően kevés előrehaladás történt – legalábbis a nyílt színen. Ebben a kontextusban tehát meglepetést keltett, amikor Lengyelországból olyan hírek érkeztek, hogy az ottani legnagyobb lakossági bank, az 51%-ban állami tulajdonú PKO bank az összeolvadás lehetőségéről tárgyal a budapesti cégcsoporttal.17 De ebből végül semmi sem lett. A Groupamával való részleges összeolvadás 2008 szeptemberében zárult – gyakorlatilag a globális pénzügyi válság kitörésének napjaiban.18 Piaci körökből származó értesülések szerint ekkor már készen álltak Csányi tervei arra, hogy az ilyen módon megerősített bankját a spanyol Santander banknak fogja jó áron eladni. A 2008/2009-es pénzügyi válság mindezt azonban azonnal ad acta tette.

1	Pontosabban szólva a befektető a Soros Humán Invest Alapítvány lett volna. A befektetés azt szolgálta volna, hogy a Soros Alapítvány magyarországi intézményei magyarországi háttérrel rendelkező, biztos pénzügyi forráshoz jussanak. Számszerűen egy 150 M USD-s befektetésről (≈ 15 Mrd Ft) volt szó, ami 37%-os részesedést jelentett volna, meghaladva az akkori, nem bankokra vonatkozó 25%-os felső határt (HVG, 2009. ápr. 4.). Érdekes, hogy egy 2020-ban adott interjúban Soros úgy emlékezett vissza erre a történetre, hogy az üzlet azért hiúsult meg, mert a magyar fél túlságosan magas árat kért (MaNcs, 2020. szept. 20.)
2	Vanicsek (1998: 31).
3	Az OTP privatizációs koncepciójáról a kormány 2035/1995 (II. 13.) sz. határozatában döntött.
4	Egy másik – kevésbé valószínűnek tűnő – visszaemlékezés szerint a hiba nem a részvények kinyomtatása körül volt, hanem abban, hogy a PM képviselője elkésett a közgyűlésről (Várkonyi Iván: „Vezérmotívum. Csányi Sándort választották Az év bankárává”, NSZ, 2006. nov. 30.; OTP-Melléklet). A városi legenda harmadik változata az, hogy a részvények ki voltak ugyan nyomtatva, de egy lekenyerezett PM-tisztviselő a részvényeket elrejtette saját íróasztalfiókjában. Egy további változat szerint Bokros terveinek kisiklatásában Spéder Zoltán, az egykori pénzügykutatós kolléga játszott döntő szerepet, aki ekkor már az OTP második embere volt (Népszava, 2014. márc. 7.).
5	Pontosabban: a külföldön eladott részvényeket a Bank of New York megbízása alapján az OTP-nél helyezték letétbe. A letétbe helyezett részvények ellenében a Bank of New York ún. Global Depositary Receipteket, (GDR-okat) bocsátott ki, amelyek szabadon forgathatók. Az ármegállapítás ennek megfelelően nem a részvényekre, hanem a GDR-ra vonatkozott.
6	VÜ, 1997. okt. 13., nov. 3.
7	Ezek közül igen nagy visszhangot váltott ki az a tranzakció, amelynek során az Egészségbiztosítási Önkormányzat 5,7 Mrd Ft névértékű részvényt – 320%-os árfolyamon számítva – átadott az OTP-nek cserébe egy Wesselényi utcai újonnan épült irodaház tulajdonjogáért (Vanicsek, 1998: 72).
8	Ennek körülményeiről lásd Soós (2015) visszaemlékezését, aki ekkor a magyar kormány képviselője volt az EBRD IG-jében.
9	Ebből a csomagból alkalmanként kisebb-nagyobb tételek kerültek értékesítésre. Így például 2002-ben az ÁPV Rt. egy 199 M Ft értékű pakettet adott el (ÁSZ, 2003b: 37). Az aranyrészvényes konstrukció 2007. április 21-ig működött. Ekkor az elsőbbségi részvényt 10 törzsrészvénnyé alakították, majd bevezették a BÉT-re.
10	Ezen bizalmas munkatársak között – vélhetően – fontos szerepet játszott Pintér Sándor, az első és a második Orbán-kormány belügyminisztere, aki 1997–98 között, illetve 2002–2010 között az OTP Bank Rt. biztonsági tanácsadója és az IG tagja volt.
11	NSZ, 2006. szept. 16.; HVG, 2006. szept. 22.
12	2007/44. szám.
13	2007 őszén az OTP-nek – Magyarországon kívül – már 8 közép-európai posztkommunista országban működtek leánycégei.
14	A Figyelő már említett írása – piaci hírekre alapozva – úgy becsülte, hogy a bank menedzsmentje részben a közvetlenül birtokolt, részben a baráti cégek kezében lévő részvénypakettek segítségével kb. 15%-os részarányt mondhatott magáénak.
15	Egyes lapjelentések szerint Csányi csak 10%-ot birtokol, 15% Rothschildé (Demokrata internetes változata, 2008. febr. 13.).
16	Lásd http://en.wikipedia.org/wiki/Nathaniel_Philip_Rothschild. Érdekes módon ez idő tájt a TriGranit honlapján semmiféle utalás sem volt a Rothschild-bankházra vagy Nathaniel Rothschildra.
17	NSZ, 2008. máj. 9.
18	HVG, 2008. febr. 16., okt. 4.