Az MHB örökölt portfóliójának zömét ipari, építőipari közlekedési és távközlési vállalatok adták. Az MHB-hez került az ún. katonai titkos hitelezés. Megalakulásakor az MHB az ország legnagyobb kereskedelmi bankja volt – idekerült a magyar vállalati hitelek mintegy fele! –, és látszólag nyereséges is volt. 1988/89 táján egy Virág István nevű, Ausztriába menekült, majd onnan visszatért üzletember – az alapító vezérigazgató, Demján Sándor segítségét is igénybe véve – kész is lett volna megvásárolni. De ebből a tervből semmi sem lett. 1991-ben a bank adózás utáni eredménye 2,6 Mrd Ft volt – ezzel az MHB lett a legeredményesebb magyar bank. Egy évvel később a nyereség már veszteségbe fordult (–6,4 Mrd Ft), 1993-ban pedig drámai mértékűvé vált a veszteség (–73 Mrd Ft).

A valóságban azonban a helyzet, szinte a kezdet kezdetétől fogva, sokkal rosszabb volt. A bank már 1988-ban is napi likviditási gondokkal küzdött. A kormányzat megbízásából készített, nem hivatalos auditori jelentésekből pedig az is tudható volt, hogy az MHB 1989-re kimutatott nyeresége (7,6 Mrd Ft) abból származott, hogy a bank – miként az összes többi bank is – a bevételek között könyvelte el a hitelezők által meg nem fizetett kamatokat is. Ez az akkori számviteli szabályoknak megfelelt, és nagy érdekek is fűződtek e szabályok fennmaradásához. A központi költségvetés ugyanis jogosult volt a pénzintézetek nyereségének 50%-os megadóztatására.

A bankkonszolidáció első lépcsőjeként 1993 decemberében konszolidációs kötvények átadásával az állam – pontosabban: a magyar államnevében eljáró PM – a 0 százalék tőkemegfelelési szintig alaptőke-emelést hajtott végre. Ezt 1994 májusában 4% körüli szintig ismét megtoldotta, majd 1994 decemberében ismét kötvényeket adott a banknak, hogy a korrigált szavatoló tőke értéke megfeleljen a pénzintézeti törvényben előírt 8%-os szintnek. Végeredményben az MHB egymaga megkapta az 1993–94-ben kibocsátott 20 éves államkötvények közel egyharmadát, összesen 124 Mrd Ft-ot.

A tőkeemelés azonban csak arra volt elegendő, hogy a bank jogi és technikai értelemben működőképessé váljon; jegyzett tőke formájában megtestesülő alaptőkéje végérvényesen elveszett. Ezért 1995 második felében szükségessé vált a jegyzett tőke drasztikus leszállítása: 74 Mrd Ft-ról 7,1 Mrd-ra, és bevonásra került 2,4 Mrd Ft névértékű dolgozói részvény is. Ez a fő tulajdonosok – a PM (79,37%) és az ÁPV Rt, (10,44%) – számára azt jelentette, hogy az 500 000 Ft-os részvényeket felülbélyegzéssel 50 000 Ft-os címletértékre csökkentették.

De ezzel még nem volt vége a támogatásoknak! 1995-ben az MHB olyan mértékű likviditási gondokkal küzdött, hogy az MNB kénytelen volt felmentést adni a tartalékolási kötelezettség alól, sőt az eladást közvetlenül megelőző időszakban 11 Mrd Ft készpénzt kapott állami garanciák formájában. A gyors eladás érdekében a Surányi György vezette MNB 1995-ben még arra is hajlandó volt, hogy 41 Mrd Ft értékben készpénzre, illetve rövid lejáratú – vagyis bármikor készpénzre váltható – értékpapírra cserélje be a bank tárcájába került konszolidációs kötvények közel 50%-át!4 S végül, közvetlenül a privatizáció előtt, 1996 decemberében jött az utolsó segítség: az ÁPV Rt. 9 Mrd Ft értékben átvette azt az ún. reverzális levélben rögzített garanciavállalási kötelezettséget, amelyet még 1986 előtt az MNB vállalt devizában hazai exportőrök részére és amelyet megalakulásakor az MHB kénytelen volt átvenni az MNB-től.5

Amikor Demján Sándor állt a bank élén, ő titkos tárgyalásokat folytatott a német WestLB bankkal a kisebbségi tulajdon tőkeemeléssel kombinált, 49%-os részvényértékesítéséről. Csakhogy a WestLB vezetői párhuzamosan a magyar Pénzügyminisztériummal is tárgyaltak, és ott 51%-ot sikerült kialkudniuk. Amikor ezt Demján megtudta, megsértődött, és ezen végül az üzlet meg is hiúsult.6

A privatizációról szóló kormánydöntés 1996 elején született, Járai akkor még ellenezte az azonnal eladást. „Várjunk még néhány évet” – mondta Suchman Tamás privatizációs miniszternek.8 Talán azért tette ezt, mert az ÁPV Rt. háta mögött ekkor már folytak a tárgyalások egy szentpétervári bankkal, a Baltyiszkij Bankkal, amelynek budapesti képviseletét ekkortájt Beszédes Antal vezette.9 Suchman – Járai visszaemlékezése szerint – már ekkor a fejébe vette, hogy ezért a bankért 100 millió dollárt is lehet kapni, ami akkoriban hatalmas összegnek számított. Egyébként a verseny útján történő eladás sem tetszett Járainak,10 így nyílt pályáztatásra itt sem került sor. Az 1996 közepén megkezdett privatizációs folyamat zárt, meghívásos pályázat keretében bonyolódott. Megint egyszer nem a tulajdonos, hanem a bank fizette a tanácsadót (az angol Barclays de Zoete Weddről van szó). Gyakorlatilag a teljes állami pakett, vagyis az ÁPV Rt. és a PM papírjai meghirdetésre kerültek (89,23%) – a többi részvény részben szabadon forgott az OTC-piacon, részben félretetették alkalmazotti részvényvásárlásra.

Komoly érdeklődést mindössze három bank mutatott: két, egymással is vetélkedő osztrák pénzintézet (Bank Austria, Creditanstalt), valamint a holland ABN Amro. A pályázatok beadása előtt pár nappal – október közepén – a Bank Austria szokatlan lépésre szánta el magát. Egyrészt hivatalosan felkérte Suchman Tamás privatizációs minisztert, hogy hosszabbítsa meg a határidőt, másrészt kiszivárogtatta, hogy értékelése szerint az MHB értéke nem több, mint jelképes 1 Ft. A hosszabbítási kérelmet az ÁPV Rt. elutasította, így csak két vevőjelölt maradt versenyben, a CA és az ABN Amro. Jegyzett tőkére vetítve az osztrák befektető 200%-ot, az ABN Amro 222%-ot ajánlott.11 Dollárban kifejezve a hollandok ajánlata 89,23 millió USD-nek, forintban 14 Mrd Ft-nak felelt meg, és 100 millió USD tőkeemelést is vállaltak. Az osztrákok még bizonyos állami garanciákat is kértek, és a vállalt tőkeemelés mértéke is szerény volt. Így az ÁPV Rt. igazgatóságának egyszerű volt dönteni. A szerződés aláírására – meglehetős kapkodás közepette12 – 1996. december 18-án került sor, ezt követően megtörtént a beígért tőkeemelés is. Ezzel – tőkeerejét tekintve – egy időre az ABN Amro lett az ország első számú kereskedelmi bankja.

Egyébként a privatizáció után, a piaci versenyben hamar kiderült, hogy mit is ér az állami pénzből feltőkésített bank. Nem sokat. Az új tulajdonos, az ABN Amro három év után – 1999-ben – megkezdte kivonulását a bankból14 és Magyarországról is: a pénzintézet fokozatosan beolvadt az addigra már belga kézbe került K&H bankba, vagyis az MHB alig másfél évtizednyi működés után megszűnt.