Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Intézmények, technikák

6.9.14. Az MNB-bankok privatizációja, 1993–2001

A nyilvánosság számára egészen 1999-ig kevéssé volt érzékelhető, hogy sok éven át a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tulajdonában álló vegyesbankok (pl. CIB Bank), valamint az MNB hét külföldi leánybankja kettős alárendeltségben voltak. A döntési hatáskörök felett – legalábbis elvben – az MNB-nek a PM-mel kellett osztoznia. A gyakorlatban ez meglehetősen zavarosan alakult, mint erre az MNB bécsi bankjának kálváriái kapcsán 1999-ben fény derült. Lassacskán azonban ezek a pénzintézeti befektetések is eladásra kerültek. Az értékesítés során – miként az a bankszektorban másutt is történt –, itt sem érvényesültek a privatizációs törvény szabályai, nem volt pályáztatás, semmilyen részlet nem került nyilvánosságra.

A CIB-ben lévő MNB tulajdonrész utolsó adagját 1997 novemberében vette meg a korábban 13,2%-os társtulajdonos, az olasz Banca Commerciale Italiana (BCI). Egyébként érdemes megemlíteni, hogy 1997-ben a BCI éppenhogy csak magánvállalat volt: az olasz bankóriást csak 1994-ben privatizálta az olasz állam, s így lett maga is, részben külföldiek által tulajdonolt nemzetközi vállalkozás.1 A BCI tehát 1997-ben – egy 5%-nyi japán érdekeltségen kívül – a többi társtulajdonost is kivásárolta, így a CIB olasz irányítású nemzetközi bankká lett.2 Az MNB a maga 34%-áért csaknem 360 M USD-t, azaz 30 Mrd Ft-ot kapott. Ez a jegyzett tőkére vetítve 773%-nak, saját tőkére vetítve 550%-os árfolyamnak felelt meg, ami azt jelenti, hogy a magyarországi bankprivatizáció során ez volt az egyik legmagasabb részvényárfolyam.

Az MNB frankfurti érdekeltségét 1996. július 1-én zárták be, majd két évvel később formálisan is felszámolták. A bécsi leánybank, a Central Wechsel- und Creditbank AG (CW Bank) úgy ment csődbe, hogy legalább 100 Mrd Ft-nyi veszteség maradt utána.

24: A CW Bank még sokáig őrizni fogja titkait 3

Az sem világos, hogy 1987 októberében miért volt egyáltalán szükség a CW Bank önállósítására. Az azt megelőző hat évtizedben ugyanis a bécsi Kärntner Strasse 43. szám alatt található pénzintézet a budapesti Központi Váltó- és Hitelbank (KBH) fiókjaként működött és az MKB irányítása alá tartozott. Egyes feltételezések szerint ez a bank – és talán az MNB többi külföldi bankja is – játszott némi szerepet a nyugati hitelezők elől eltitkolt magyar adósságtömeg elrejtésében.4 Az viszont jól ismert tény volt, és egyben része a hazai bankügyek legendáriumának, hogy az 1956-os forradalom idején a Magyar Nemzeti Bank – illetve személy szerint Fekete János elnökhelyettes – Bécsből, a CW Bankon keresztül fizette az éppen esedékes devizatartozásokat.5

Az eddig ismertté vált tényekből úgy tűnik, hogy a bank végső bukását 8-10 nagyobb hitel okozta. Ezek közé tartozott a bolgár és magyar titkosszolgálati háttérrel működő, Bisszer Dimitrov által alapított Gigastore üzlet, az ugyancsak bolgár hátterű Mineral Bank által garantált, arab–bolgár olajügylet, az izraeli Alon-csoport és a Postabankkal összefüggésbe hozható Trigon Bank üzlete, a Hargitai György köré szerveződött Waltham-csoport, az orosz érdekeltségű, olajjal foglalkozó Atlas-csoport stb.6

Hogy nagy baj van a bankkal, az már 1995-ben világos volt. De hosszú ideig úgy tűnt, a helyzet nem reménytelen, amennyiben sikerül fenntartani a folyamatos működés látszatát, a bankot el lehet adni. Ezután két év is eltelt, voltak is kérők – a Dresdner Bank, sőt az OTP is7 –, de értékesítésre nem került sor. 1998 tavaszán az MNB megbízottjai előrehaladott tárgyalásokat folytattak az orosz Inkom Bankkal, de a tranzakció mégsem jött össze. Mint utóbb kiderült, azért nem, mert az Inkom Bank mögött – részben vagy teljes mértékben – a Gazprom állt, s a cég magyarországi helytartója, az ÁÉB bank elnök-vezérigazgatója, Megdet Rahimkulov rövid úton „megfúrta” az üzletet. A Magyarországon dolgozó orosz bankvezér egyébként a maga szempontjából logikusan járt el: a Gazprom kezében lévő CW Bank tulajdonképpen az ÁÉB konkurenciája lett volna.8 1999 nyarán – kormánydöntés alapján – a CW Bankot az MFB-nek 7,27 Mrd Ft könyv szerinti értéken kellett volna megvásárolnia, így elkerülhető lett volna a csőd beismerése. Végül a kormány elállt ettől a tervtől.9 A bank ellen 1999. október 1-én megindult a felszámolási eljárás. 2003-ban azután elkelt a bank patinás bécsi irodaháza is. Az ÁPV Rt.-nek ebből 3,1 Mrd Ft bevétele származott.10

6.9.18. táblázat. Az MNB vegyes bankjainak és leánybankjainak privatizációja, 1993–2001

Bank	Dátum	MNB-részesedés (%)	Könyv szerinti érték (M Ft)	Eladási ár (M Ft)	Árfolyam %
Citibank	1993	20	200	2 172	1086
Daiwa–MKB	1993	10	30	30	100
Nomura	1993	n. a.	25	35	140
Unicbank	1993	20	270	1 795	665
Exportgarancia	1994	100	2 000	PM-nek térítésmentesen átadva	…
Innofinance Alap	1985	100		Átalakulás: Innofinance Pénzintézet, később felszámolás
Általános Vállalkozási Bank	1990	100		ÁVÜ-nek átadva
Központi Váltó- és Hitelbank (KVH)	1994	100	250	250	100
Hungarian International Bank (London)	1996	100	5950	12 231	206
CIB Bank	1997	34	4151	30 444	733
Deutsche Ungarische Bank (Frankfurt)	1998	55	2781	2855	103
CW Bank (Bécs)	1999–2001	100	5571	Felszámolás	…
Összesen	…	…	…	49 812	…

Megjegyzés: A fentieken kívül az MNB-nek képviselete működött Párizsban (1967–1995), Zürichben (1970–1995), Bejrútban (1974–1975), New Yorkban (1977–1996) és Tokióban (1983–2001). Földvári (2000) szerint a KVH-t nem eladták, hanem végelszámolással szüntették meg, és a cég mintegy 5,5 Mrd Ft adósságot hagyott maga után (id. mű: 61).

Forrás: MNB-adatok alapján, HVG, 1999. okt. 2., MNB: Monetáris politika Magyarországon, Bp., 2000. május, 15. oldal.

1	Érdekes megemlíteni, hogy jogi értelemben a CIB nem olasz, hanem luxemburgi tulajdonban volt. A BCI ugyanis a CIB feletti tulajdoni jogosítványokat saját Luxemburgban bejegyzett érdekeltségén, a Comit Holding International S. A.-n keresztül gyakorolta. 1999-ben a BIC-ban egy másik olasz bank, az Intesa szerzett meghatározó részesedést. Ezt fúzió követte és névváltozás. 2001 májusától a CIB tulajdonosa az IntesaBci-bankcsoport. Az IntesaBci részvényeinek több mint 60%-a a tőzsdén forog, míg egy kb. 30%-os csomag különféle olasz bankok kezében van. Lásd Banklevél, a Bank és Tőzsde 2001. májusi számának melléklete.
2	A maradék 5%-ot a Long-Term Credit Bank of Japan 1999-ban adta el a BCI-nak.
3	A Fidesz-kormány a csődért igyekezett az MNB akkori vezetésére – elsősorban Surányi Györgyre – hárítani a felelősséget. Ebben az alaptalan és méltatlan történetben Járai Zsigmond pénzügyminiszter játszotta a főszerepet. A CW Bank csődjét az Országgyűlés különbizottsága is vizsgálta. Lásd Magyar Országgyűlés Gazdasági Bizottsága J/3608 sz. jelentése a Magyar Nemzeti Bank kereskedelmi banki tevékenységével kapcsolatos vizsgálat eredményéről (az erre a célra létrehozott tényfeltáró albizottság 2000. december 10-i keltezésű jelentése alapján). De a legrészletesebb beszámolót Földvári (2000) könyve és Járai (2007) memoárja tartalmazza.
4	Ez a feltételezés Szántó Anikó tanulmányából olvasható ki. Lásd Földvári (2000: 300).
5	Mong (2012: 41–42).
6	HVG, 2000. máj. 13., jún.3., nov. 25.
7	Földvári (2000: 192).
8	HVG, 2001. június 9.
9	HVG, 1998. márc. 21.; 1999. okt. 23.; VG, 1999. jún. 15.
10	Mint a CW Bank körül annyi mindenből, a székházeladásból is botrány lett. A tranzakciót külön vizsgálta az ÁPV Rt. FB-je (2/2005 (I. 19.)). Kétségtelenül furcsa megoldás, hogy a Bécsben eladásra kerülő épület információs dossziéját csak Budapesten, az ÁPV Rt. székházában lehetett megvásárolni; nem került rögzítésre, hogy az első helyezett Benetton-csoport mögött ki lett a második, illetve harmadik helyezett, a privatizációs emlékeztető több mint egyéves késéssel készült el stb.