Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Intézmények, technikák

4.3.3.2. Rt. vagy „különleges rt.”?

Alapvetően tehát gyakorlati érvek döntöttek amellett, hogy második állami vagyonkezelő szervezet rt. formában alakuljon meg. Az Országgyűlésben azonban az rt.-megoldással szemben alkotmányossági aggályok merültek fel. Két – utólag is fontosnak bizonyult – kérdés körül folytak viták.

Az ÁV Rt. mennyiben tekinthető „közönséges” gazdasági társaságnak, s milyen mértékben van joga a törvényalkotónak különleges jogosítványokat adni ennek a szervezetnek? Bármennyire is nyilvánvaló, hogy esetenként alapos nemzetgazdasági érdekek szólnak amellett, hogy az ÁV Rt. felmentést kapjon bizonyos szabályok alól, míg más esetekben a praktikum okán kell az ÁV Rt.-nek külön eljárást biztosítani,1 tisztán jogi szempontból nézve több olyan paragrafust is lehetett találni az ÁV Rt.-törvényben, amely ellentétes az Alkotmány tulajdonsemlegességre épülő alapfelfogásával. Egy közgazdász mindig súlyoz. Mondhatja, hogy a nagy nyereség ellensúlyozza a kismértékű veszteséget. A jog nem ismeri az efféle átlagolást: a kismértékű alkotmánysértés is alkotmánysértés, amit nem tesz jóvá több tucat paragrafus hibátlansága.

Az ÁV Rt.-törvény elleni első alkotmánybírósági támadást Sárközy Tamás és Palotás János kezdeményezte még 1992-ben.2 A vita arról folyt, hogy ha egy társaságban az ÁV Rt. megszerzi a részvények több mint 75%-át, akkor köteles-e kivásárolni a kisebbségi tulajdonosokat, mint bármely más rt., vagy különleges jogainál fogva erre az ÁV Rt. nem kényszeríthető. Az Alkotmánybíróság a beadvány szerzőivel értett egyet, és ennek nyomán módosítani is kellett a törvényt.

Joga volt-e az Országgyűlésnek társasági formába „kiszervezni” azt az állami vagyont, amelyet többen is az alkotmányban szereplő „nemzeti vagyon”-nal azonosítanak?

1997 elején már legalább négy ilyen típusú beadvány is ott feküdt az Alkotmánybíróság asztalán. Az első beadványt Czuczai Jenő szerkesztette még 1994-ben, az akkori ÁV Rt. ellen.3 Nagyobb visszhangot váltott ki Kecskés László pécsi jogászprofesszor beadványa. Kecskés 1991/92-ben az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára volt, és kezdettől fogva ellenszenvvel figyelte a magyar privatizációs jogalkotást. Kecskés 1997 elején Göncz Árpád támogatását kérve az Alkotmánybírósághoz fordult, de beadványának részletei nem ismertek.4 Hasonló beadványt készített Tompos Judith ügyvéd és Kőrösi Imre, aki 1990 után egy ideig az MDF vezető politikusa és a Monopoly-csoport egyik alapító tagja volt.5

Valamennyi beadványozó az Alkotmány 10. § (1) bekezdésére hivatkozott, miszerint „a magyar állam tulajdona nemzeti vagyon”, és nem tettek különbséget azon vagyontárgyak között, amelyek egy kapitalista gazdaságban is rendszerint a köz tulajdonában vannak (pl. utak, hidak, a hadsereg eszközei), illetve a rendszerváltás okán privatizálandó vagyon között, amelyek csak azért voltak 1989-ben állami tulajdonban, mert a demokratikus berendezkedést megelőzően ezekre a vagyontárgyakra a szocialista állam – egy téves elmélet alapján, antidemokratikus eszközökkel – rátette a kezét. A beadványozók tehát ezt a megkülönböztetést lényegtelennek tekintve azzal érveltek, hogy „a nemzeti vagyon” felett csak az Országgyűlés rendelkezhet, egy kormányirányítás alatt álló szervezet semmiképpen sem. Politikai értelemben persze a vita lényege az volt, hogy az éppen regnáló kormány legitim képviselője-e a nemzetnek.

Ezeket az indítványokat az AB vagy sorban elutasította, vagy tárgyalásra is alkalmatlannak tartotta.6 Hasonlóképpen járt el az Országgyűlés is azzal a Molnár Oszkár (Fidesz) által, 2007 júniusában benyújtott önálló törvényjavaslattal, amely – miként a törvényjavaslat indoklása maga is hangsúlyozza – ugyancsak az „állami tulajdon = nemzeti tulajdon” felfogásra épült.7

Meglepő módon ezek a viták még csak részlegesen sem újultak ki a 2011. évi új alkotmány – pontosabban szólva: alaptörvény – tárgyalása kapcsán. A 2012. január 1-én hatályba lépett szöveg nem is járult hozzá a korábbi fogalmi viták tisztázásához. Így – például – továbbra is fennmaradt a „nemzeti vagyon” és a „közvagyon” kifejezések szinonimaként való használata,8 az „állami tulajdon” kifejezést pedig egyáltalán nem is használta a jogalkotó.

1	Például egy olyan szabályozás mellett, ahol az ÁV Rt. minden nyeresége automatikusan a költségvetésbe fizetendő, nincs értelme nyereségadó, ÁFA- és illetékterheket róni a szervezetre. Más megközelítésből nézve ez persze diszkrimináció.
2	Az AB-döntés csak 1993. május 28-án született meg.
3	A 396/1994. sz. alatt lajstromozott beadvány teljes szövege megtalálható Czuczai (1994) kötetében is. Czuczai 1993 őszéig az ÁVÜ, majd az ÁV Rt. vezető jogásza volt, s mint ilyen részt vett a privatizációs törvények előkészítésében.
4	Kecskés professzor álláspontját tömören ismerteti a Figyelő 1996. dec. 12-i száma, valamint Sárközy (1997) ezzel polemizáló tanulmánya.
5	VG, 1997. jan. 3. Tompos Judith álláspontját lásd MH, 1997. jan. 17. (Pénz Plusz Piac melléklet). Kőrösi három AB-beadványának (1996. febr. 14., április 18., ápr. 24.) teljes szövegét lásd Kőrösi (2001: 44–60).
6	Lásd 591/B/1997 AB és 1339/B/1996 AB határozat. Említésre méltó, hogy Zlinszky János, aki 1990–94 között volt alkotmánybíró, valamint Bencze Izabella, aki 1998–2003 között a KVI vezérigazgató-helyettese volt, 2007 őszén ugyancsak a „nemzeti vagyon” vs. „állami vagyon” megkülönböztetés alapján támadta meg az AB előtt a 2007 októberében hatályba lépett vagyontörvényt (MH, 2007. okt. 12.).
7	Lásd Törvényjavaslat a magyar állam tulajdonában álló nemzeti vagyonról és a tulajdonosi joggyakorló szervezetről szóló, T/3297 iromány, 2007. jún. 11. Miután a képviselő eredeti szakmája szerint gépkocsivezető, bizonyosra vehető, hogy a törvényjavaslatot nem ő készítette. Számos részlet alapján leginkább Bencze Izabella szerzősége valószínűsíthető.
8	Lásd Alaptörvény 32. § (6) bekezdés, miszerint: „A helyi önkormányzatok tulajdona köztulajdon […] stb.”, illetve a 38.§. (1) bekezdés, mely szerint „az állam és a helyi önkormányzatok tulajdona nemzeti vagyon […] stb.”.