Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Intézmények, technikák

4.3.3.4. Az állami vagyon nyilvántartásának számviteli ellentmondásai

A napi működés során viszonylag hamar – már az első mérlegkészítés idején, tehát 1992 végén – jól láthatóvá váltak a nyáron nagy sietve kidolgozott ÁV Rt.-törvény belső ellentmondásai. Kiderült, hogy az ÁV Rt.-re vonatkozó számviteli-adózási előírások többféle módon is értelmezhetők,1 és az e tekintetben az érdekelt felek, úgymint

az ÁV Rt. FB-je,
az ÁV Rt. könyvvizsgálója,
a cégbíró,
az Állami Számvevőszék és
a Pénzügyminisztérium

még 2010-ben is folyamatosan arról vitatkoztak, hogy az állami vagyonkezelő holding vagyonát miképpen kell elszámolni. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy akármilyen módon készültek is el az ÁV Rt. hivatalos mérlegbeszámolói, valamelyik nagy tekintélyű testület kifogást emelt (ez rendszerint sajtónyilvánosságot is kapott), így ez óriási presztízsveszteséget jelentett a holding számára. Később – mint majd utalni fogunk rá – a probléma átöröklődött az ÁPV Rt.-re, majd az MNV Zrt.-re is. Akárhogyan változtak is a vagyonkezelőre vonatkozó számviteli előírások – minden megoldás beleütközött valamilyen fontos törvénybe (Gt., számviteli törvény, államháztartási törvény stb.).

Példaként álljon itt néhány idézet az ÁSZ 1993-as és 2006-os jelentéséből:

„Az ÁV Rt. jegyzett tőkéje (tartós állami tulajdonhányad), tőketartaléka (privatizálható vagyoni rész) nem mutatja ki a társaság alapvető funkciójához kapcsolódó vagyoni szerkezetet, és vagyonértéke nem felel meg a törvényi előírásnak. [...] Így a mérleg forrásoldalából nem állapítható meg a privatizálható vagyoni rész, amelynek ismerete és követése nélkülözhetetlen a magánosítási folyamatban. [...] Az ÁV Rt. és az előzetes értékeléssel megbízott könyvvizsgáló egyaránt eltért a törvényi előírástól és az Alapító Okiratban foglaltaktól akkor, amikor az alaptőke meghatározásakor és a későbbi készletrevételeknél a jegyzett tőkét és nem a saját tőkét, illetve annak állami tulajdonú hányaddal arányos részét vette figyelembe.”2

„Az ÁPV Zrt. hozzárendelt vagyonának sajátos nyilvántartási és beszámolási rendszere a Számviteli törvénytől eltérő számviteli politikája és gyakorlata nincs kodifikált jogszabályban meghatározva, hanem csak egy keretjellegű RJGY határozatban, mely szabályozást kormányrendelet utalja RJGY határozati hatáskörbe.”3

Ezekből a nehezen követhető okfejtésekből a sajtó és a politizáló közvélemény csak annyit érthetett meg, hogy az ÁV Rt. mérlege „nem felel meg a törvényi előírásnak”, tehát baj van. Jóllehet, a súlyosan presztízs-romboló megállapítások mögött meghúzódó számviteli probléma valódi közgazdasági jelentősége mindig is marginális volt.

A probléma – egyfelől – onnan datálódik, amikor a törvény az ÁV Rt. tőkestruktúráját a „tartós”, illetve a „nem tartós” vagyon megkülönböztetése szerint határozta meg attól függően, hogy a privatizáció kívánatos-e. Ez a megkülönböztetés azután számvitelileg több szempontból is kezelhetetlennek bizonyult.

Az ÁV Rt. vagyonkezelő holding jellege számviteli szempontból annyit jelentett, hogy mérlegében az eszközoldalon csak befektetések szerepelhettek (részvények és üzletrészek). Az ÁV Rt.-törvény 4. §-a szerint az ÁV Rt. 1 db állami tulajdonú részvényével szemben a tartós állami tulajdonnak megfelelő részvénytömeg kellett volna, hogy álljon (+ a kormány által később 10 Mrd Ft-ban meghatározott készpénzapport). Minthogy az ÁV Rt. megalakulásának pillanatában a 163 cégre vonatkoztatva a tartós állami tulajdonnak megfelelő részvényhányad forintértéke nem volt meghatározható (hiszen a cégek többsége még nem alakult át társasággá!), nem volt más megoldás, mint az, hogy csak a már átalakult cégek részvényei kerüljenek a jegyzett tőkébe, és ezeknek a cégeknek a tőketartaléka került az ÁV Rt. tőketartalékba is. A már átalakult 39 cégben a tartós hányadnak megfelelő jegyzettőke mennyiség éppen 279 Mrd Ft volt, ez került be az ÁV Rt. nyitómérlegébe is mint jegyzett tőke, és ennek a 39 cégnek a 312 Mrd Ft-os tőketartaléka lett az ÁV Rt. tőketartaléka.4

Innentől kezdve két baj volt:

Ez a 279 Mrd Ft-os érték véletlenszerű nagyság volt. Elvben, ahogy a maradék 130 cég átalakult, újra meg újra növelni kellett volna az ÁV Rt. jegyzett tőkéjét, és ugyancsak így kellett volna eljárni a 126-os kormányrendelet minden módosítása esetén. Minthogy ez a gyakorlatban kivitelezhetetlen volt, a későbbiek során átalakult cégek egy az egyben az ÁV Rt. tartaléktőkéjébe kerültek, amiből következően
az ÁV Rt. tartaléktőkéjébe is bekerült a tartós vagyon egy bizonyos hányada (hiszen a később átalakult cégek között volt olyan is, amely 100%-ban tartós vagyonnak számított).

Ennek a b) pontnak az alapján joggal mondhatta az ÁSZ, hogy az ÁV Rt. mérlegéből nem állapítható meg a privatizálható rész, ami számviteli értelemben igaz is, de közgazdaságilag semmi jelentősége sem volt.

El lehetett vitatkozni azon is, hogy vajon az ÁV Rt. beszámolóit jegyzett tőke vagy saját tőke alapon lett volna célszerű elkészíteni. Éveken át az ÁV Rt.-nek – és könyvvizsgálójának, a KPMG-nek – az volt az álláspontja, hogy a jegyzett tőke alapján való beszámolás a hiteles, mert ez felel meg a számviteli törvény fő szabályának. Az Állami Számvevőszék ezt fordítva gondolta, és hiányolta a saját tőke alapon összeállított mérlegeket. Természetesen mindkét megközelítésnek van létjogosultsága. Az ÁV Rt. logikája inkább befektetésibank-szemléletű („x db részvényem van, y Ft az értéke”), az ÁSZ-é inkább makroökonómiai megközelítésű („az ÁV Rt. kezelésében lévő vállalatok saját tőkéje összesen z Ft-ot ér”).
- A jegyzett tőke alapon való elszámolás abból indul ki, hogy egy adott pillanatban könyv szerinti értéken (névértéken) mennyi társasági részvény (üzletrész) van az ÁV Rt. birtokában. Ha ebből a teljes mennyiségből az ÁV Rt. elad 1 Mrd Ft névértékű részvényt, akkor az ellenértékként befolyt y forint összeg kerül a mérlegbe. (A jegyzett tőkében a részvény „helyet cserél” a készpénzzel.) Ha a részvényeladás 1 Mrd Ft feletti, akkor az ÁV Rt. vagyona nő, ellenkező esetben csökken.
- A saját tőke alapon történő elszámolás arra épül, hogy 1 Mrd Ft részvény mögött 1 Mrd Ft-nál nagyobb eszközvagyon áll (ha és amennyiben az illető társaságnak van számottevő tőketartaléka). Ilyen esetben az ÁV Rt.-nek azt kell kimutatnia, hogy a részvények eladási árában realizálódott-e a tartaléktőkének megfelelő vagyonnagyság is. Az ÁV Rt. és az ÁSZ három éven át vitatkozott ezen a kérdésen, végül az 1994. évi beszámoló kapcsán megegyeztek, hogy ezentúl saját tőke alapon fogják elkészíteni a mérlegeket. De azután ez a megállapodás elfelejtődött, és – például – az ÁPV Zrt. 2007-es, utolsó évi működésének értékelésében azért kapott bírálatot a szervezet, mert a megállapodás szerint járt el.5 A 2008-as mérleg is saját tőke alapon vette számba a vagyonkezelő, az MNV Zrt. társasági vagyonát, jóllehet időközben a vonatkozó kormányrendelet már a jegyzett tőke alapú elszámolást írta elő. Ezért a következő évben készült egy olyan mérlegvariáció is, amely ennek az elvárásnak eleget is tett. Igaz, azon az „áron”, hogy – az előző évhez képest – kb. 300 Mrd Ft-tal csökkentette az MNV Zrt. kimutatott vagyonát.

Az ÁV Rt. menedzsmentje hamar megértette a részvénytársasági konstrukciónak azt az ellentmondását is, hogy a holding számára a kárpótlási jegy elfogadása, az ingyenes vagyonátadás, a költségvetés helyett vállalt kifizetések, sőt a privatizációs bevételeknek a költségvetés felé való továbbutalása mind eredményrontó tényezőként jelentkeznek. Más szóval: „Az ÁV Rt.-nek, mint gazdasági társaságnak – az elszámolási rendszer miatt – annál nagyobb számviteli veszteséget kellett kimutatnia, minél nagyobb mértékben teljesítette privatizációs feladatait.”6 Ezt az ellentmondást azonban képtelenség volt a közvélemény számára érthető, emészthető formában tálalni.7 Tény, hogy nem is nagyon próbálták...

Az 1995. évi privatizációs törvény úgy próbált úrrá lenni a fenti problémán, hogy számviteli értelemben megkettőzte az állami vagyonkezelőt. Egyfelől kialakította a „saját” vagyon kategóriáját (ebbe gyakorlatilag az ÁPV Rt. épületei és iroda felszerelései voltak beleértendők), amely egy-két milliárdos tétel volt, másfelől pedig a „hozzárendelt vagyon” kategóriáját, ami százmilliárdos nagyságrendű volt, hiszen idetartozott az ÁPV Rt. által kezelt állami vagyon (részvények, üzletrészek, ingatlanok, erdők stb.)

Ennek a megoldásnak – az előnyei mellett – voltak nyilvánvaló és kevésbé nyilvánvaló hátrányai. Egyfelől az, hogy az állami vagyonkezelőnek két komplett beszámolórendszert kellett minden egyes fordulónapra (negyedév, félév, éves mérleg) készíteni. Másfelől viszont abból lettek gondok, hogy a cégbíróság, az APEH és más szervezetek minden pénzforgalmi tételt a saját vagyon számláira könyveltek – ők ugyanis csak ezt látták –, amit azután bonyolult számviteli manőverekkel később az állami vagyonkezelőnek át kellett vezetni a hozzárendelt vagyon számláira.

1	Az 1995 végére elkészült 1994. évi beszámoló volt az első, ahol az ÁV Rt., auditora, a KPMG, a PM és az ÁSZ által egyeztetett módszertan alkalmazásra került. Az akkori megállapodásnak megfelelően az ÁV Rt. visszamenőleg is átdolgozta az 1992-es és az 1993-as mérlegét.
2	ÁSZ (1994b: Bevezetés, 1.2 szakasz).
3	ÁSZ (2007: 9).
4	Mint majd látni fogjuk (4.8.), 2008-ban nagyon hasonló számviteli problémák jelentkeztek, amikor az ÁPV Zrt., a Nemzeti Földalap és a KVI egyesülésekor létrejött az MNV Zrt.
5	A Malév privatizációja kapcsán az ÁSZ (2008) úgy fogalmazott, hogy az ÁPV Zrt. belső elszámolási rendszere „3,5 Mrd Ft értékvesztést okozott”, merthogy a 37 Mrd Ft adósságot felhalmozó, ezáltal negatív saját tőke eredményt produkáló társaságot a vagyonkezelő „0 Ft” értéken tartotta nyilván. Az ÁSZ szerint „a működő, nagy forgalmat bonyolító és piaci részesedéssel rendelkező légiforgalmi társaság” értékét legalább a jegyzett tőke névértékén kellett volna nyilvántartani (id. mű: 25).
6	Lásd Lascsik Attila előszavát az ÁV Rt. 1994. éves jelentéséhez.
7	Vissza-visszatérő témája volt az ÁV Rt. elszámolásaival kapcsolatos vitáknak, hogy jogosult-e az ÁV Rt. nyereséget kimutatni az ideiglenesen nála lévő pénzeszközök befektetésével. Tény, hogy 1993-ban az ÁV Rt. 36 Mrd Ft-ért vett diszkontkincstárjegyet, illetve államkötvényt, s ebből közel 900 M Ft kamatbevételre tett szert. Igaz, ez nem „tipikus” privatizációs probléma: 1992–94 között a költségvetési szervek is megtették, hogy szabad pénzeszközeiket 30%-os kamatot fizető állampapírokba fektették.