Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Intézmények, technikák

4.3.4. Az ÁV Rt. igazgatóságának működése

Az ÁV Rt. 11 tagú igazgatóságával (IG) kapcsolatos egyetlen törvényi megkötés az volt, hogy legalább 3 személynek a társasággal munkaviszonyban kell állnia. A megkötés az ÁVÜ esetében pont fordított volt: az IT tagjai nem állhattak munkaviszonyban az ÁVÜ-vel. Bár jogszabály nem tiltotta, az ÁV Rt. első igazgatóságának „külső” tagjai soha nem kapcsolódtak az államigazgatás más szerveihez. Az egyetlen kivételt Farkas István jelentette, aki 1994 őszétől 1995 tavaszáig egyidejűleg volt az IG elnöke és a PM főtisztviselője.

A döntések az ügyvezetés heti egy-két-három-négy ülésén születtek, és ezeknek mindössze törtrésze került a havi gyakorisággal ülésező IG elé. A helyzet csak 1993 végén változott. Ettől kezdve az IG hetente ülésezett. A bizalmatlanság reflexe itt is beindult: az IG nem bízott az apparátusban, a tagok szerettek volna minél több ügyben maguk dönteni. Ez a gyakorlat egyébként 1998-ig fennmaradt. A Fidesz által kinevezett új vezetés visszaállította az ügyvezetői értekezlet intézményét, és csak havi gyakorisággal működtette az IG-t.1 2002–2004 között az IG ismét hetente ülésezett, 2005-ben viszont a kéthetenkénti ülésezés lett az általános gyakorlat.

4.9. táblázat. Az ÁV Rt. Igazgatóságának összetétele, 1992-1995

	ÁV Rt. „első” igazgatósága 1992–1994	ÁV Rt. „második” igazgatósága, 1994–1995
ÁV Rt.-vel munkaviszonyban állók	elnök-vezérigazgató, vezető jogtanácsos, értékesítési vezérigazgató-helyettes, pénzügyi vezérigazgató-helyettes (4 fő)	elnök, vezérigazgató, a privatizációs kormánybiztos helyettese, vagyonkezelési vezérigazgató-helyettes, pénzügyi vezérigazgató-helyettes (5 fő)
Külső tagok	a Mérnökkamara elnöke, az MVM elnöke, 2 egyetemi tanár, magánvállalkozó (5 fő)	PM-főcsoportfőnök, vállalatvezető, 3 egyetemi tanár, miniszterelnöki tanácsadó (6 fő)

Megjegyzés: Az „első” és „második” IG megfogalmazás a valóság némi leegyszerűsítését jelenti, mivel mindkét IG-n belül voltak kisebb jelentőségű személycserék. Betöltetlen hely hosszabb időn keresztül az ÁV Rt. IG-ben soha nem volt.

Az IG működését alapvetően az jellemezte, hogy az ügyvezetés nevében a vezérigazgató által javasolt döntéseket az IG „külső” tagjai nem tudták befolyásolni. Ebből még nem következik, hogy az IG döntései formálisak lettek volna. Először is azért nem voltak formálisak a döntések, mert az IG elé kerülő előterjesztések rendszerint 2-3 valódi alternatívát is felkínáltak. Tehát a választás lehetősége és kényszere adva volt. Másrészt az történt, hogy az IG menedzsmenttagjai kaptak egy második lehetőséget arra, hogy az ügyvezetésen egyszer már megtárgyalt döntést újra végiggondolják, és ha véleményük eltért a vezérigazgató által javasolttól, akkor megpróbáljanak támogatást szerezni a külső IG-tagoktól. Talán akkor járunk a legközelebb az igazsághoz, ha úgy fogalmazunk, hogy az ÁV Rt. IG külső tagjai csak kivételes esetben tudtak érdemi információt hozzátenni az előkészített döntéshez, és legfeljebb a „több szem többet lát” elv alapján tekinthető értékesnek személyes hozzájárulásuk a döntésekhez.

Ugyanakkor kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy az érintett tárcákat teljes mértékben mégsem lehet kihagyni a döntésekből. Éppen ezért az a gyakorlat alakult ki, hogy – noha erre az ÁV Rt.-törvény nem mondott ki semmiféle kötelezettséget – az IG üléseire rendszeresen meghívást kapott az adott napirendi pontban érdekelt minisztérium (főhatóság) képviselője. Ez a rendszer az ÁV Rt. fennállása alatt mindvégig működött, haszna is nyilvánvaló volt, a vagyonkezelő és az ágazati minisztériumok között feszülő ellentétek tompítására mégsem volt alkalmas. Sőt, sok szempontból inkább a kormányzati apparátuson belül meglévő ÁV Rt. ellenes érzületeket erősítette.

Minthogy a tárcák nem szavaztak, nem is érezték magukra nézve kötelezőnek az ÁV Rt. döntését. Így sokszor megesett, hogy az IG döntése után az érintett tárca – most már a miniszter szintjén – tovább lobbizott saját álláspontja védelmében. A szavazati jog nélküli véleménynyilvánítás lehetőségét – és egyáltalán magát a meghallgatási procedúrát – a tárcák helyettes államtitkári szintű képviselői megalázónak érezték. Teljes joggal. A tárcák képviselőinek meghívása technikai-logisztikai szempontból is körülményes volt. Az ÁV Rt. működési idejének nagyobb részében a város központjától távol, a XI. kerületben, a Bánk bán utca 17/b alatt székelt, szemben a belvárosból sokkal jobban megközelíthető ÁVÜ-vel (XIII. kerület, Pozsonyi út 56.) – ami egyébként a Pénzügyminisztériumhoz nem is volt közel. Nem lehetett előre kiszámítani, hogy az egyes napirendi pontok milyen ütemben kerülnek sorra, így a minisztériumok képviselői sokszor órákat várhattak a folyosón, amíg hívták őket. Ezalatt volt idejük körülnézni és összehasonlítani az ÁV Rt. kétségtelenül jó minőségű, európai szinten is korszerűnek mondható székházát a maguk minisztériumának lerobbant épületével. Ez is csak rossz vért szült.

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1265peam2_375/#m1265peam2_375 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1265peam2_375/#m1265peam2_375)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1265peam2_375/#m1265peam2_375)

BibTeX EndNote Mendeley Zotero