De a kísérletezések ellenére senki sem tudott Békesin kívül konzisztens programot letenni az asztalra.

K: Kérem, beszéljen a nagyipari lobbyk nyomásáról.

V: Nagyon sok szakmának jól szervezett erői jelentek meg. Az egyik ilyen az energetikai lobbi, amely a villamosművek, az energiatermelő és elosztó szolgáltató szervezet, az olajipar vezetőiből és ezek döntően oroszországi kapcsolataiból áll. Bár ezen a területen sok minden változik, az energiaforrások beszerzési útjában és a helyekben döntő változás nincs. Tehát ezek a kapcsolatok nagyon erősek. Na most, ezek változatlanul állami tulajdonban lévő cégek. Itt a privatizáció vagy el sem kezdődött, vagy nagyon embrionális állapotban van. A cégek egy jelentős része túlbürokratizált és monopolhelyzetben van a hazai piacon, minden szempontból, az energiaforrások szempontjából is, de az értékesítés szempontjából is. Egyedül talán a benzin az, ahol megjelennek a kutak privatizálása révén konkurens cégek. Óriási a csata azért, hogy a magyar-orosz kapcsolatok monopolizálhatók legyenek, és olyan konstrukciók jöjjenek létre majd a privatizálás után is, hogy a szállítás kizárólagosan orosz legyen. Ez egy fontos szempont, és ez egy jól szervezett társaság, akiknek széles körű kapcsolataik vannak, nemzetköziek és hazaiak is. A másik csata, hogy lehetőleg még a privatizáció előtt olyan árszínvonal alakuljon ki, amely ezt a rendkívül magas, alacsony hatékonyságú költségszínvonalat is elismeri, és még nyereséget is hoz. Mert a menedzsment ezáltal tudja magát átmenteni a privatizáció utáni időszakra. Ezért folyik iszonyatos csata például az energiaár-emelés körül. És végül a harmadik nagy cél, hogy lehetőleg még a privatizáció előtt az állam nyomjon bele pénzeket a korszerűsítésbe, hálózatfejlesztésbe, építésbe, beruházásokba, mert ez nyilvánvalóan jobb pozícióba hozza megint csak a jelenlegi menedzsmentet. Ezek az erők összefonódnak a szakszervezetekkel, hiszen itt magas a foglalkoztatotti létszám, a szakszervezetek egyik bázisa éppen ez. Az iparnak ez a szféra legalább egyötöde. A háttérben nagyon kemény munka folyik, ráadásul ezek benne vannak a politikában is, mert pénzeket juttatnak a pártoknak, alapítványoknak ide, oda, amoda. A két legklasszikusabb példa a Mol és az MVM. Majdnem minden pártnak juttatnak. (Ha valaki olyan korlátolt, mint Töröcskei, hogy csak egy csoportot támogat, az megbukik. Az egy más kérdés, hogy egy társaság mikor száll be mondjuk az MSZP támogatásába. A Csányiék meg a Princzék például csak 1994 tavaszán jöttek rá, hogy jaj, istenem, milyen fontos lenne az MSZP-t támogatni. Amikor már mindenki tudta, hogy az MSZP-től a jóisten sem veszi el a győzelmet.)

K: Hány nagyvállalat van érintve itt?

V: Körülbelül egy tucat. Az öt nagy gázszolgáltató, a Mol, a Generalimpex,1 az erőművállalatok. Na ez az utolsó nagy kör. A második nagy kör a klasszikus nehézipar, ez a bányászat, vaskohászat, nehézgépgyártás. Azok, akik valaha nagy KGST-megrendelésekkel rendelkeztek, tömegtermelésre álltak rá, viszonylag gyenge minőséggel. Ezek egy része már privatizált, más része még nem. Kapacitásaik egy jelentősebb része már leépült, és hát életben akarnak maradni. Ezek a háttérben megpróbálnak szervezkedni, hogy csak akkor privatizáljunk, ha előtte feljavítottuk ezeket a cégeket. Tehát: „adjatok nekünk tízmilliárdot, húszmilliárdot, építsétek fel az új elektroacél-kemencét Ózdon meg Diósgyőrön, és utána privatizáljatok". Ezeknek is jelentős szakszervezeti bázisuk van és jó párkapcsolataik.

A harmadik nagy érdekcsoport a klasszikus mezőgazdaság. Ezek állami gazdaságok és tsz-elnökök, akik joggal mondják, hogy hatalmas pusztítást hajtottak végre az előző négy évben követett agrárpolitikával Magyarországon. De ők úgy gondolják, hogy ezt teljesen vissza kell fordítani, telenyomni állami támogatásokkal az agrárszférát, elengedni a szövetkezetek tartozását, az állami gazdaságok tartozásait.

[…]

V: A privatizációban, a Horn hátterében kialakult egy csoport, akik mindenáron rá akarták tenni a kezüket a még nem privatizált állami vagyonra, és kulcsszerephez akartak jutni. Ez döntően Máté és annak csapata. Aztán azok a bankárok, akik kisegítették az MSZP-t a választási kampány végén - lényegében véve eladósítva a pártot és a legrosszabb üzleteket kötve Mátéval. És főként a postabankos Princz és az OTP-s Csányi. Akik a kampány finanszírozásával akartak politikai igazolásra szert tenni, nem is eredménytelenül. A Princz korábban az MDF-et, a keresztényeket meg az SZDSZ-t nyomta, de amikor látták, hogy az MSZP fog nyerni, akkor oda is adtak pénzt, méghozzá jó sokat. Miután Békesi megakadályozta, hogy ez a társaság a privatizáció közelébe kerüljön, eltávolították az ő emberét, Bartha Ferencet a privatizáció éléről. Máté és Horn között erőteljes véd- és dacszövetség van. Horn minden eszközzel védi Mátét és fordítva. Azért akart megszabadulni Horn olyan drasztikusan az APEH-elnöktől meg a vámparancsnoktól, mert Békesi megbízta őket, hogy kezdjék meg az olajmaffia felgöngyölítését. Mert Minarik (APEH-elnök – Sz. E.) rájött arra, hogy a dolog hogyan fogható meg.

K: És a többi lobbi?

V: A másik jelentős érdekcsoport a Vasas Szakszervezeten keresztül nyomult előre, ez a nagy acélipari lobbi. Itt volt a diósgyőri és az ózdi kohászatnak az ügye, ahol egyedül Békesi volt ellene, és végül is az ÁV Rt. 18-19 milliárdos beruházással létrehozta a két elektroacél-kemencét. Itt Pál László játszotta a vezérszerepet, felzárkózott mellé a Borsod megyei elnök, a Vasas Szakszervezet és Nagy Sándor. Volt itt sztrájkfenyegetés meg minden. Ráadásul a foglalkoztatás problémáját nem oldja meg, mert kevesebb ember kell az elektrokemencéhez, mint a nagykohóhoz.

A harmadik nagy lobbi az energetikai. Békesi decemberben kínkeservvel keresztülvívta az öt nagy közüzemi cég privatizációs stratégiáját – MVM, öt nagy gázszolgáltató, Matáv, Mol és Antenna Hungária –, közülük kettőt, a két legnagyobbat, az MVM-et és a Molt megfúrták a háttérben. Az az elképzelés alakult ki, hogy belülről kell indítani a privatizációt, és csak húsz százalékát lehet külföldieknek adni, és nem szakmai befektetőknek. A Pál László átállt, és a miniszterelnök is mellé állt. A lobbik nyomásának az lett a következménye, hogy leállt ezeken a területeken a privatizáció.”2