Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Intézmények, technikák

7.4.2. Váltó-2 (Dominancia Rt.) – a Postabank áldozata

A Váltó-2 1995-ös alapításakor 21 társaság 2–51%-os részesedését megtestesítő állami részvénypakettjeit gyűjtötte össze az ÁVÜ azzal a céllal, hogy a társaságot kárpótlásijegy-tulajdonosoknak ajánlja fel. A Pannon Váltó után ez volt a második, ilyen céllal létrehozott altársaság. A később Dominancia névre keresztelt társaság jegyzett tőkéje 2,6 Mrd Ft volt. A társaság irányításáról már nem az ÁVÜ, hanem az ÁPV Rt. döntött: a vezetést Bencze Teréziára, az ÁPV Rt. akkor éppen kárpótlási és vagyonátadási ügyekkel foglalkozó ügyvezető igazgatójára bízták, ami törvénybe ütköző összeférhetetlenség volt – de ez akkor senkit sem zavart különösebben.1

7.7. táblázat. A Dominancia Rt. kisebbségi részesedései 1998 nyarán

Társaság	Saját tőke (millió Ft)	Dominancia részesedése (%)
Ankerbrot Rt.	347,9	43,16
Bakony Füszért Rt.	805,5	5,00
Debreceni Bútoripari Rt.	363,3	33,21
Kontúr Kereskedelmi Rt.	1417,1	41,58
Magyar Kábelművek Rt.	5246,3	4,83
Ofotért Kereskedelmi Rt.	1801,6	11,92
Pátria Rt. (végelszámolás alatt)	540,6	17,92
SZÜV Rt.	1333,4	21,71
Zala Bútor Rt.	472,4	39,33
Összesen	12 328,3	--

Forrás: Postabank Értékpapír Rt.

A Dominancia privatizációjáról 1996-ban döntöttek. Ennek értelmében a részvények 60%-át KPJ és készpénz ellenében egyfordulós nyilvános pályázat útján kellett volna értékesíteni, majd ezt követően 1998. június 30-ig bevezetni a tőzsdére. A maradék 40%-ot az ÁPV Rt. az Egészségbiztosítási Önkormányzatnak (EBÖ) ajánlotta fel az ingyenes vagyonátadás keretében. Az Önkormányzat még meg sem kapta a felajánlott részvényeket, amikor a Postabank azt kérte, hogy a névértéket 20%-kal meghaladó árfolyamon megvásárolhassa a részvényeket. Minthogy a papírok piaci értékét mind a két fél ennél jóval magasabbra tartotta, az Önkormányzat ellenállt, a Postabank viszont – egy szóbeli háttér-megállapodásra hivatkozva – azzal érvelt, hogy a Dominancia-részvények „lenyelése” része a bank állami irányítású feltőkésítési folyamatának.

1997. március 21-én az ÁPV Rt. és az EBÖ abban állapodtak meg, hogy az utóbbi ingyenes vagyonjuttatásként megkapja a Dominancia 40%-át, amit akkor 1 Mrd Ft-ra becsült az Ernst & Young könyvszakértő cég. Miután az EBÖ nem vállalta a számára nyilvánvalóan vagyonvesztést eredményező tranzakciót, 1997 júliusában az ÁPV Rt. koncepciót váltott. A kárpótoltaknak szóló kárpótlásijegy-csere és a tőzsdei bevezetés lekerült a napirendről, és a vagyonkezelő a Postabankra szabott, „nyilvános” pályázatot írt ki a Dominancia maradék 60%-os csomagjára. Az egyetlen pályázó a kárpótlási jeggyel fizető Postabank volt. Formálisan az értékesítés 140%-on történt, de mivel a vevő a szabadpiacon vett KPJ-vel fizetett, a tranzakció ténylegesen 67%-os árfolyamot eredményezett.

Ezt a tranzakciót később az ÁPV Rt. bíróság előtt megtámadta, de 2003 nyarán – a kormány utasítására, a Postabank privatizációjának egyszerűsítése érdekében – elállt a pertől. Ebben volt is ráció: miért pereskedjen egymással két állami cég, az ÁPV Rt. és a Postabank Rt.?2

Az EBÖ 1997. májusi közgyűlésén tehát úgy döntöttek, hogy 50% + 1 szavazatos részesedést – s ezzel irányító pozíciót – szereznek a társaságban. Ez a törekvés akkor nem is tűnt hiú ábrándnak, hiszen az ÁPV Rt. tőzsdére akarta vinni a nála maradt 60%-os csomagot. Csakhogy az állami vagyonkezelők koncepciója hirtelen megváltozott, s az ÁPV Rt. Kovács Árpád vezette igazgatósága 1997 júliusában – épp akkor, amikor az „ingatlanokért részvényt” csereakció zajlott az ÁPV Rt. és a Postabank között – úgy határozott: pályázatot hirdet a Dominancia-részvényekre, s azt a pályázói konzorciumot részesíti előnyben, amelyiknek tagja az EBÖ is. Noha a pályázaton 8-an indultak, a Postabank által irányított, Invesztíció nevezetű konzorcium lett a befutó, amelyben végül is a bank a részvények 51%-át, az Akkord Rt. a 9, az EBÖ pedig 20%-át vehette meg, ám az utóbbi jogot kapott arra, hogy 1998 végéig hasonló árfolyamon 10%-nyi Dominancia-részvényt vásárolhasson meg a partnerektől.

Az üzlet a Postabank számára előnyösnek bizonyult. A 1,56 Mrd Ft-os pakettet 140%-os árfolyamon vette ugyan meg, de az árat 90%-ban KPJ-vel fizethette ki. Ezeket szerződéseket azonban 1997 augusztusában kötötték meg, történetesen akkor, amikor az EBÖ közgyűlése az önkormányzati választások körüli huzavona, továbbá a nyári szabadságolások miatt nem volt összehívható. Így Simsa Péter akkori alelnök egymaga állapodott meg a Postabankkal, holott erre – az EBÖ gazdálkodásáról készült számvevőszéki jelentés szerint – közgyűlési áldás híján nem volt felhatalmazása. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatója, Cser Ágnes erre írásban külön is figyelmeztette Simsát. Jogi útra azonban nem terelte az ügyet. Így az EBÖ által a saját szempontjából utólag kedvezőtlennek ítélt szerződések semmissé tétele sem merült fel.

„Szó sincs arról, hogy a Postabank-csoport azért szerezte meg a Dominanciát, hogy olcsón jusson értékes vagyonrészekhez” – cáfolta a gyanút Nagy Tibor, a Dominancia Rt. igazgatóságának elnöke. Majd hozzátette: „[E]gyütt akartunk dolgozni az Egészségbiztosítási Önkormányzattal, hiszen régi tervünk volt, hogy közös céget alapítsunk a tb beragadt követeléseinek a kezelésére, s meggyőződésünk, hogy ebből az együttműködésből ők húzták volna a legnagyobb hasznot.” Ebből azonban semmi sem lett, mert miután kiderült, hogy az új kormány megszünteti a társadalombiztosítási önkormányzatok önállóságát, és kormánybiztost nevez ki az élükre, az EBÖ és a Postabank összekapott a Dominancia jövőjén. Az EBÖ-nél attól tartottak, hogy a Postabank valójában csak a mérlegét akarja tisztítgatni a Dominancia felhasználásával, és a saját kockázatos követeléseit teszi majd át ide, leértékelve ezzel az önkormányzat részét is.

Végül is az EBÖ június 9-én, egy nappal a Dominancia közgyűlése előtt, 107%-os árfolyamon eladta 40%-os pakettjét a hitelintézet brókercégének, a Postabank Értékpapír Rt.-nek, amely több mint 1 Mrd Ft-ot fizetett érte készpénzben. Noha a pénz nyilvánvalóan jól jött a mindig szűkölködő önkormányzatnak, a részvényekért kapott árat utóbb túl alacsonynak tartották. Ebben az időpillanatban ugyanis a Dominancia portfóliójában – az államtól örökölt részesedéseken kívül – 1,3 Mrd Ft állampapír és további 1,6 Mrd Ft, a tőzsdén, illetve a tőzsdén kívüli piacon forgó értékpapír is volt. Ezek után már senkinek sem okozhatott meglepetést a brókercég és a Dominancia egyesülésének bejelentése. Ezzel az újonnan született cég, a Postabróker a BÉT öt legnagyobb saját tőkével rendelkező szereplőjévé lépett elő.3

A Dominancia beolvasztásához azonban még több közgyűlés összehívására és az egyesülési vagyonmérleg elkészítésére lett volna szükség. De nem ez történt, mert a Postabank (PB) vezetését a kormány leváltotta, s az új vezetés a Dominanciát – a bank sok rossz és jó befektetésével egyetemben – egyetlen tollvonással átpakolta a Reorg Rt.-hez. Pontosabban a cég nem is a Reorghoz, hanem annak 100%-os leányvállalatához, a Reorg Apporthoz került, mely elindította a végelszámolását. Ebből viszont azért lett baj, mert a PB azzal vette át a céget, hogy 1,5 Mrd Ft pönálét fizet az ÁPV Rt.-nek, ha 5 éven belül végelszámolja vagy felszámolja. A kormányzati apparátusok közötti egyeztetések során ez az „apróság” elfelejtődött, így az ÁPV Rt. – részben az ÁSZ kezdeményezésére – 2001-ben kénytelen volt pert indított a PB ellen. Ennek persze nem sok értelme volt, hiszen a Bank akkor már de facto állami tulajdonban – ti. a Magyar Posta Rt. tulajdonában – volt. Két évvel később az ügyet végül egy kormányhatározat simította el a Postabank eladhatósága érdekében.