Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Intézmények, technikák

4.5.3. 1997: Kezdődik a végjáték?

Suchman Tamás javaslatára 1996 júniusában a miniszterelnök – indoklás nélkül – minden pozíciójából felmentette Lascsik Attilát, s utódául a korábbi vezérigazgató-helyettest Kocsis Istvánt nevezte ki. Kocsis nagy lendülettel kezdett hozzá az ÁPV Rt. áramvonalasításához, ami gyorsabb döntéshozatalt eredményezett, de növelte a szervezeten belüli elégedetlenséget. A szervezet középvezetése ugyanis teljesen kiszorult a döntési folyamatból – szó szerint az újságból tudták meg, hogy milyen döntések születtek –, s ez is hozzájárult a Tocsik-botrány kirobbanásához (9.5.5.).1 Októberben, amikor a Tocsik-botrány miatt a teljes IG-nek, Suchman Tamásnak, sőt az FB elnökének is mennie kellett, megint új csapat vette át az ÁPV Rt. irányítását: Csiha Judit privatizációért felelős tárca nélküli miniszter, Kovács Árpád elnök és Szabó Pál vezérigazgató. Kocsis István eggyel hátrább lépett, általános vezérigazgató-helyettes lett.2

Az új IG az MSZP holdudvarába tartozó menedzserekből állt össze. Az elnöknek kinevezett Kovács Árpád3 és Tömpe István4 kivételével, valamennyien homo novusok voltak, azaz új emberek, akik korábban a privatizációs folyamatban semmilyen formában sem vettek részt. Az új IG érdemben csak 1997 elején kezdte meg a munkát. Fél évig tartott, amíg elfogadták és hatályba léptették a privatizációs törvény, az alapító okirat, az SZMSZ és a versenyeztetési szabályzat módosítását. A magyar privatizáció történetében ez volt a hetedik csapat, amelyik döntési lehetőséget és hatalmat kapott.

A Csiha–Kovács–Szabó-trió mind politikai, mind szakmai szempontból nehéz időszakban vette át az irányítást. A Tocsik-botrány után az MSZP és Horn Gyula elsősorban azt várta az új csapattól, hogy az 1998-as választásokig zűrök és konfliktusok nélkül húzzák-tolják a privatizáció szekerét.5 Szakmai szempontból azért volt nehéz ez a periódus, mert a Suchman Tamás nevéhez kapcsolódó nagy privatizációs tranzakciók már lezajlottak, így látványos siker nem volt remélhető. Másfelől viszont azt is látni kell, hogy a Csiha–Kovács-duó egyik tagja sem volt elkötelezetten privatizációpárti. Hozzájuk képest pedig Szabó Pál súlytalan, politikai háttér nélküli vállalati csúcsvezető volt csupán. Mind Csiha Judit, mind Kovács Árpád csak ideiglenes állomásnak tekintette a posztját. Csiha arra készült, hogy a MSZP jelöltjeként 1998-ban ringbe szálljon a budapesti főpolgármesteri címért, Kovács Árpád pedig Hagelmayer István évek óta üresen álló székére, az Állami Számvevőszék elnöki pozíciójára pályázott.

Ennek az óvatos, konfliktust kerülő vezetésnek tulajdonképpen jó lehetőséget nyújtott volna a privatizáció intézményes befejezésének programja. Végtére is az 1995-ös privatizációs törvény nem rendezte el, hogy miként fejeződjön be a privatizáció, mi történjen az intézményekkel és mi legyen az esetlegesen megmaradó vagyon sorsa. Csiha Judit megbízása alapján Kocsis István vezérigazgató-helyettes nagy erőkkel látott munkához. Pár hónap alatt el is készült egy koncepcióvázlat, sőt később egy komplett törvényjavaslati szöveg is. Csihával ellentétben Kocsis István nem akarta lezárni a privatizáció folyamatát, s főként azt nem akarta, hogy a befejezés érdekében az ÁPV Rt. minél gyorsabban értékesítse maradék vagyonát. Kocsis azt szerette volna, ha megvalósul korábbi álma, a vagyonkezelő holding, egy második gazdasági minisztérium – tehát az a szervezet, amivé Kocsis már 1994-ben szerette volna az ÁV Rt.-t átalakítani. Neve is volt a javasolt szervezetnek: Magyar Holding.

Mint ahogy az ilyenkor lenni szokott, a konfliktuskerülő megoldásokról is kiderül, hogy konfliktusokat generálnak. A Magyar Holding javaslatát ellenszenvvel fogadta a kisebbik koalíciós párt, az SZDSZ, és pillanatok alatt negatív nyilatkozatokkal lett tele a gazdasági szaksajtó.6 Csiha mindenesetre formálisan elvégezte a feladatot: előterjesztést készített a kormány számára,7 de végül maga sem erőltette, hogy a kormány el is fogadja a javaslatát. Persze döntésre már idő sem nagyon volt. Mire a javaslat megjárta az államigazgatás kényszerpályáit, már 1998 májusa állt a naptárban, jöttek a választások.

* * * * *

A privatizáció tervezett lezárásához gesztusértékű akcióként járult hozzá a Számadás a talentumról8 kiadványsorozat, amelynek munkálatait Csáki György, az IG tagja irányította. A 25 kötetre tervezett sorozat hiánytalanul meg is jelent.9 Az 1998. évi választások után az ÁPV Rt. új elnök-vezérigazgatója feloszlatta a sorozat szerkesztőbizottságát,10 de újat nem nevezett ki. A munka és a sorozat kiadása csak 2002-ben, a szociálliberális koalíció ismételt hatalomra kerülése után folytatódott. 2005-ben további 4 kötet látott napvilágot. Ám a privatizációs szervezet 2005-ben sem szűnt meg. De ne szaladjunk ennyire előre.

1	Minden jel szerint már 1996 nyarán kikerültek az ÁPV Rt.-ből a Tocsik-ügy perdöntő bizonyítékai, és a szervezet legfelsőbb vezetői tudtak is arról, hogy eredeti dokumentumok hiányoznak.
2	Az FB élére – ideiglenes jelleggel – a munkavállalói oldal képviselője került. Ez összefüggött azzal, hogy az FB elnökének kinevezési joga az Állami Számvevőszék elnökének privilégiuma, de 1996/97 fordulóján ez a poszt sem volt betöltve.
3	Kovács Árpád korábban az Állami Számvevőszék egyik igazgatója volt, s ebben a minőségében szoros kapcsolatban állt az ÁPV Rt.-vel, illetve jogelődeivel.
4	Tömpe csak öt hónapig volt tagja az IG-nek. 1997 májusában a miniszterelnök – saját kérésére – felmentette, miután kinevezték a MÁV Rt. elnökének.
5	„A pártvezetés úgy ítélte, akkor nyerjük meg a választást, ha a reformokat abbahagyjuk, és felfüggesztjük az együttműködést a liberálisokkal is” – írta erről az időszakról sok-sok év távlatából az MSZP egyik vezető ideológusa, Vitányi Iván (NSZ, 2011. máj. 21.).
6	Lásd például Mihályi (1997h).
7	Privatizációért felelős tárca nélküli miniszter: Előterjesztés a Kormány részére az állam vállalkozói vagyonával való gazdálkodásról szóló törvény tervezetéről. (Tervezet – átdolgozva az 1998. május 11-i közigazgatási államtitkári értekezlet és az azt követő egyeztetések alapján), Bp. 1998. máj. CSJ-37/1998.
8	A sorozatcím utalás Karinthy Frigyes hason című versére.
9	Lásd az Irodalomjegyzékben.
10	A szerkesztőbizottság elnöke Csáki György volt, tagjai Csillag István, Lajtai György, Matolcsy György, Mihályi Péter, Voszka Éva, Macher Ákos (a szerkesztőbizottság titkára).