Az első ügyben már 1997 szeptemberében döntés született. Az ÁPV Rt. öt munkatársára építve, 50 M Ft törzstőkével megalakult a Nemzetközi Privatizációs és Tanácsadó Kft. A vállalkozás célja a „magyar privatizációs tapasztalatok exportálása üzleti alapon” – nyilatkozta az ügyvezető igazgató.1 Az ötlet azonban nem vált be, a vállalkozás képtelen volt önmagát eltartani. Előbb átkerült az MFB-hez, majd – a kormányváltást követően – az új tulajdonos végelszámolással megszüntette.

Az irattárolás ügyében 1998 márciusában született egy olyan kormánydöntés, miszerint az ÁPV Rt. Priv-Dat Dokumentum Archiváló és Tároló Kft. néven önálló céget alapít, amely egy BHG-től átvett irodaházban 15 éven át fogja gondozni a privatizációs szervezet irathagyatékát. 15 év után a dokumentumok – a levéltári törvény előírásai szerint – átkerülnek az Országos Levéltárba.2 Az ÁPV Rt. felmérése szerint az őrizni való irattömeg már akkoriban 4500 folyóméter volt, ami nagyságrendileg közel áll a Fővárosi Levéltár (21 000 fm), illetve a Történeti Hivatal (3000 fm) méreteihez. Később, ahogy a technika fejlődött, a papírok fizikai értelemben vett tárolásáról a hangsúly átkerült a digitális adatrögzítésre. A 90 M Ft alaptőkével létrehozott társaság éveken át ezt és csak ezt a munkát végezte, mintegy 400 M Ft/év költség fejében. 2007 őszén váratlan reflektorfénybe került, amikor híre kelt annak, hogy az MNV Zrt. pályázat útján értékesíteni kívánja a céget. Ez azért tűnt sokak szemében aggályosnak – teljes joggal –, mert ezzel könnyebbé válhatott volna az irateltüntetés, az iratok ellopása, meghamisítása. Tekintettel arra, hogy a privatizációs tranzakciók részletes dokumentációja még akár évtizedekkel a magánosítás után is potenciális politikai gyúanyag, nem csoda, hogy a hír kisebb vihart váltott ki.3 Ezek után a tervet ad acta tették.