Mi volt a valódi tét? Mint arról már korábban szó esett, az állami vagyonkezelés egységesítése, ezen belül gyorsan megvalósítandó feladatként az állami vagyonkezelő részvénytársaság és a KVI összevonása már 1994-ben felmerült (1.5.2., 4.7.2.). Csakhogy igazi jelentősége ennek az összevonásnak sem akkor, sem 2008-ban nem volt. A döntő kérdés akkor is, később is az volt, hogy mi lesz a sorsa azoknak az országos hatókörű állami monopolcégeknek, amelyeket a rendszerváltást követő másfél évtized nagyobb részében nem az állami vagyonkezelők, hanem az ágazati minisztériumok irányítottak. Vagyis ki fog dirigálni a MÁV-nak, a Postának, a Magyar Fejlesztési Banknak stb.? Ki fog dönteni az állami termőföldvagyon sorsáról: az eladásokról, a birtokcserékről, a földbérletekről?1 Ki fog dönteni a többségi állami tulajdonú cégek IG- és FB-tagjairól – összesen több mint ezer fizetett pozícióról?2

 

Az állami vagyon ide-odatologatása. Azt már a vagyontörvény vitája során elrendezték, hogy a megmaradt állami pénzintézetek (MFB, Eximbank stb.), amelyekről egyébként külön törvény is intézkedik, a korábbi tulajdonosnál, a Pénzügyminisztériumnál maradtak. Más döntések az MNV Zrt. megalakulása utáni időszakra maradtak. Így született meg 2007. október közepén az az új döntés, ami egy tucatnyi fontos és kevésbé fontos további társaság állami részesedése tekintetében a vagyonkezelés (8.4.) feladatát5 – a vagyonkezelési stratégia kormány általi elfogadásáig – az SZDSZ irányítása alatt álló Gazdasági és Közlekedési Minisztériumra (GKM) ruházta. Vagyonkezelés-konstrukcióban a GKM-hez 15 társaság került, melynek összesített vagyonértéke kb. 150 Mrd Ft volt, a teljes társasági vagyon 10-11%-a. Ettől kezdve tehát a GKM képviselte a magyar államot az MFB-csoportban is. Abból a szempontból viszont új helyzet keletkezett, hogy a vagyonkezelő szervek összevonásakor a földvagyon is az új szervezethez került. Tekintettel arra, hogy 2007-ben még mindig az állam volt a legnagyobb földtulajdonos és földbérbeadó, a termőfölddel kapcsolatos rendelkezési-hatalmi jogosítványok óriási politikai és üzleti-gazdasági értéket képviseltek. A jogszabályok szerint az MNV Zrt.-nek vagyonkezelési szerződést kellett kötnie a MÁV Zrt.-vel is. Formálisan ez meg is történt, de sok köze a két szervezetnek nem lett egymáshoz. Végül, 2011. március 7-én – vagyis már jóval a kormányváltás után! – az MNV Zrt. IG-je közös megegyezéssel felbontotta a vasúttársasággal kötött vagyonkezelési szerződést.6

Az állami vagyon fölötti vita és a vagyontárgyak ide-od tologatása tehát megint elkezdődött.11 Az ezzel járó tranzakciós költségek milliárdos összegeket generáltak, elhúzódtak az érdemi döntések, és szükségszerűen kiújultak a tárcákkal való konfliktusok is. Külön probléma adódott abból, hogy még a nem vitatott cégátadások esetében is hónapokig húzódott a részvények átforgatása (vagyis a cégbíróság felé történő nyilvántartások rendezése). Ennek – egyebek mellett – az lett a következménye, hogy az MNV Zrt. 2007. évi könyveibe egy sor társaság egyszerűen nem kerülhetett bele, így látszólag hatalmas vagyonvesztés keletkezett. Sokan felvetették, hogy a részvényátforgatás miatti késedelem jogi problémákat is felvethet, miután a 2007 utolsó hónapjaiban, illetve 2008-ban megtartott társasági közgyűléseken az MNV Zrt. úgy szavazott, hogy a részvények feletti tulajdonlása cégjogi szempontból támadható volt. Ismét előfordult, hogy az állami cégvagyonnak egyidejűleg két gazdája lett. Így – például – a két speciális jogosultságokkal rendelkező állami pénzintézet, az Eximbank és a Hitelgarancia 75% – 1 szavazatarányban az MFB tulajdona volt, míg a részvények 25% + 1 szavazatarányban az MNV Zrt.-hez tartoztak.

 

 

Kezelhetetlen és átláthatatlan vagyontömeg. Irányítási szempontból nézve durván elméretezték az MNV Zrt. hatáskörét. Ide került a kormány és az ágazati minisztériumok által tulajdonolt kft.-k, betéti társaságok és közhasznú társaságok tömege is. Ezek között rengeteg apró cég található (pl. Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Kht., Helikon Kastélymúzeum Kht.), de vannak közöttük olyanok is, amelyek komoly feladatokat bonyolítanak le. Ilyen cég – például – az Európai Szociális Alap Nemzeti Programirányító Iroda Társadalmi Szolgáltató Kht. (ESZA Kht.), amely sok tíz milliárd forintnyi EU-s támogatás összegével gazdálkodik. Sőt, a helyzet tovább bonyolódott azáltal, hogy az első két évben – a tulajdonos jogán – a Vagyontanács kénytelen volt egyenként jóváhagyni az összes olyan EU-s fejlesztési pályázatot, amelyet a költségvetési intézmények nyújtottak be és amelyek érintették az állami tulajdonban lévő épületeket. Ennek a többlettehernek csak egy következménye lehetett: késett a jóváhagyás, késett a pályázat, mindenki elégedetlen volt.12

Tovább bonyolította a helyzetet, hogy 2007 októberében az Országgyűlés – az ellenzék jelentős részének támogatásával! – speciális vagyongazdálkodási törvényt fogadott el – úgymond – a „közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozások” működésére vonatkozóan. Ez a törvény speciális szabályokat fogalmazott meg az energia- és vízellátó közművekre – csak erre a két ágazatra, másokra nem.16 Akkor ez keveseknek tűnt fel, de az Orbán-korszakból visszatekintve érdemes megemlíteni, hogy pár héttel a törvény elfogadása után a Fidesz beterjesztett egy javaslatot, amely a „stratégiai ágazatok” definícióját kiterjesztette volna a közösségi közlekedésre, az ehhez kapcsolódó hálózatokra, a távközlési és postai szolgáltatásokra, valamint a környezet és az éghajlat megóvását biztosító erdészeti tevékenységre is.17

Összefoglalva tehát a fentebb bemutatott, rövid időn belül lejátszódó szétforgácsolódási folyamat tanulságait, egyértelmű, hogy súlyos koncepcionális hiba volt az ágazatspecifikus feladatokat ellátó állami cégeket egy igazából semmihez sem értő, egyetlen szakterület működése iránt sem elkötelezett kváziminisztériumhoz, az MNV Zrt.-hez tenni. A nagy szervezetek esetében – mint például a Posta, vagy az MVM – az MNV Zrt. tulajdonosi-vagyonkezelői hatalma valójában látszólagos volt, mert az igazi döntések vagy az ágazati minisztériumban, vagy a kormány szintjén történtek. Más nagy szervezetek esetén – MÁV, Eximbank – az érintett szaktárcák a vagyonkezelési jogosítványokat is visszaszedték az MNV Zrt.-től. A kisebb szervezetek – például kutatóintézetek, nonprofit cégek – esetében az a gyakorlat vált általánossá, hogy az MNV Zrt. apparátusa idő- és energiahiány miatt egyszerűen nem is foglalkozott velük. Azután történt velük, ami éppen történt…