Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Intézmények, technikák


A vagyontörvény első három évének tanulságai

Alig pár hónappal a vagyontörvény életbe lépése után a privatizációval foglalkozó államapparátusi szakemberek, illetve az MNV Zrt. vezetői már egyaránt érzékelték, hogy sem a törvény, sem az újonnan létrehozott szervezet nem működik az elvárások szerint. Ennek volt az egyik következménye Tátrai Miklós – korábban már említett – rendkívüli felmondással történő leváltása 2009. július 14-én, majd – fél éven belül – három vezérigazgató-helyettes felmentése. Több, egyenként is súlyos problémahalmaz került egymásra, illetve egymás mellé.

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 101 6

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-2//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave