A mai piaci társadalmakban szegénynek tekintik azt, aki nem képes megvenni a piacra termelt alapvető termékeket, s így azokhoz nem jut hozzá. A mai társadalomban a szegénység általában nélkülözést is jelent, hiszen aki a piacon nem jut hozzá az alapvető szükségleteit kielégítő termékekhez, az azokhoz egyáltalán nem jut hozzá, vagyis a modern piaci társadalmakban a szegénység általában egyben nélkülözés is. Ezzel szemben az önellátó gazdaságokra az volt a jellemző, hogy szükségleteiket az emberek a maguk erejéből is ki tudták elégíteni, még ha nem is jutottak hozzá a piacon esetleg kapható termékekhez. Így tehát szegények itt is voltak, de legtöbbször nem nélkülöztek. Például a természeti népek szegényei nem tudták megvenni a kőből épített épületeket, de bambuszból, sárból építettek maguknak házat, s így a lakhatás szükségletét kielégítették. Nem tudtak ruhát venni a piacon, de maguknak varrtak ruhát. Nem tudtak élelmet venni a piacon, de a maguk által termelt élelem elegendő volt létfenntartásukhoz. Shiva szerint tehát önellátó gazdaságokban a pénzzel alig rendelkező emberek hagyományosan szegénynek számítanak, de mivel szükségleteiket ki tudják elégíteni, nem nélkülöznek, sőt életminőségük esetleg nem is alacsonyabb, mint a gazdagabbaké. Hagyományos (vályog, bambusz stb.) házakban lakni sokszor kellemesebb, saját maga termelte élelmet enni egészségesebb, mint a piacon megvehető termékekkel történő igény-kielégítés, s általában sokkal hozzáférhetőbb is.1

A hagyományos (nem nélkülöző) szegénység megszüntetésére tett jó szándékú erőfeszítések a gyakorlatban gyakran szétrombolták a klasszikus önellátó társadalmakat, s igazi nélkülözést, nyomort eredményeztek, melyre az alapvető szükségletek kielégítésének a lehetetlensége a jellemző. (Éhezés, hajléktalanság stb.) Így a mai piaci társadalmak a nem alapvető szükségleteket is bőkezűen kielégítik ugyan, sőt, egyre több ilyen szükségletet hoznak létre, de azon az áron, hogy jelentős természetpusztítást okoznak, s a legszegényebbek számára a puszta létfenntartást is nehézzé teszik. A hagyományos, önellátó társadalmakban nem volt ugyan luxusfogyasztás, de az alapvető szükségleteket általában kielégítették, s ezért nevezik ezeket a társadalmakat „eredeti jóléti társadalmaknak.”2 Így korántsem igaz, hogy a hagyományos társadalmakat a nélkülözés, a mai társadalmakat pedig annak leküzdése jellemezné. Valójában a hagyományos társadalmak szegények, de az alapvető szükségleteket kielégítők, a modern, fejlett társadalmak pedig gazdagok ugyan, de sokak számára az alapvető szükségletek kielégítésének a lehetetlenségét, vagyis a nyomort, a nélkülözést jelentik, s egyben óriási környezetpusztítást is. A mai ipari társadalmak szegénységét nevezi Shiva új szegénységnek, mely sok szempontból tehát mélyebb, nélkülözést gerjesztőbb, mint a hagyományos önellátó társadalmak szegénysége.3 S ennek szem előtt tartása egyfajta kiutat is jelenthet: az önellátás bizonyos formáinak lehetővé tétele, a mesterségesen gerjesztett igényekről való lemondás, s az alapvető szükségletek egyszerűbb eszközökkel való kielégítése az életszínvonalat csökkentené ugyan, az életminőséget azonban nem feltétlenül. A mesterségesen gerjesztett igényekről való lemondás, s így a fogyasztás csökkentése mindenképpen szükségesnek látszik a fenntartható fejlődés biztosítása érdekében.