A szialográfia a nyálmirigyek kontrasztanyaggal való feltöltése utáni röntgenfelvétel elkészítését jelenti. A módszer a ductusrendszert és ahol lehetséges, az acinusokat ábrázolja, természetesen a klinikai és radiológiai eredmények együttes elemzése szükséges a pontos diagnózishoz.

 

 

A nyálmirigy-szcintigráfia lényege, hogy radioizotóp (99Tc-izotóppal jelzett nátriumpertechnetát) intravénás bejuttatása után mérik gamma-kamerával az izotóp dúsulását és kiválasztását a nyálmirigyekben. A felvételeket sorozatszerűen készítik az intravénás injekció után, vagy videofelvételt készítenek. Az izotóp kiválasztását serkenthetjük gustatoricus vagy farmakológiai ingerléssel (12.2. ábra). A módszer előnye, hogy a beteg számára nem megterhelő, egyszerre vizsgálható az összes nagy nyálmirigy. Információt nyerhetünk a nyálmirigyek méretéről, helyzetéről, kontúrjáról (statikus képalkotás), és a mirigy funtiójáról (az izotóp felvétele és kiválasztása – dinamikus képalkotás). A tumorok kimutatására az eljárás nem megfelelő, mivel csak 1,5 cmnél nagyobb átmérőjű daganatot észlelhetünk. A malignus és benignus daganatok elkülönítése szintén nem lehetséges. Az eljárás igen hasznos a mirigyfunctio megítélésénél, pl. krónikus gyulladások, Sjögren-szindróma esetében. Az eljárás abszolút indikációja a nagy nyálmirigyek orificumának kanülálhatatlansága (pl. hegszövetképződés, műtéti kezelés a ductus áthelyezésével stb.). Ezekben az esetekben a szcintigráfia az egyetlen diagnosztikus eljárás a klinikai diagnózis kiegészítésére és a mirigyműködés megítélésére. A módszer különösen ígéretes krónikus gyulladások esetében, hátránya költséges és eszközigényes volta.

 

 

Az ultrahang diagnosztikus használata az ultrahanghullám a vizsgálandó területen való áthaladásának és a különböző denzitású szövetek határfelületéről történő visszaverődésének kimutatásán alapszik (12.3. ábra). Az egyéb radiológiai eljárásokkal szemben számos előnye van: olcsó, széles körben hozzáférhető, könnyen kivitelezhető, fájdalmatlan, nem invasiv eljárás. Fő alkalmazási területe a nagy nyálmirigyek cysticus (folyadék tartalmú) elváltozásainak a tömör daganatoktól való elkülönítése. (A parotis mélyebben fekvő lebenye esetében a mandibuláról visszaverődő visszhangok félrevezetőek lehetnek.) A tumorok szövettani típusára azonban az információ nem specifikus, aspiratiós citológia vagy biopsia szükséges a kiegészítésre. Gyulladásos és obstruktív kórképek esetében a szialográfia több információt nyújt. A nyálkövek diagnosztikájában is hasznosan alkalmazható eljárás, bár a natív röntgenfelvétel és a szialográfia pontosabb adatokat nyújt a nyálkövek lokalizációjáról.

 

 

A nyálmirigyek CT-vizsgálatát az 1970-es évek végén vezették be, és az ezt követő tapasztalatok alapján a térfoglaló folyamatok esetén választandó elsődleges eljárássá lépett elő. A gyulladásos és nem daganatos kórképek gyanúja esetében a natív röntgenfelvétel és a szialográfia az elsőként választandó módszer.

 

 

A számítógépes rétegvizsgálatot nem helyettesítő, hanem azt jólkiegészítő eljárás, mely elsősorban a nyálmirigyek tumoros elváltozásainak differenciáldiagnosztikájában alkalmazható módszer (12.5. ábra). Különösen jó hatásfokkal alkalmazták pleomorph adenomák recidívája esetén a kiújuló tumorok számának és kiterjedésének megítélésére (12.6. ábra). A módszer, ionizáló sugárzás alkalmazása nélkül képes nagy felbontású tomográfiás felvételek készítésére bizonyos szervekről, beleértve a nyálmirigyeket is. A módszer lényegében a különböző szövetek víztartalmáról nyújt alapvető információkat. Képes az ép és a kóros szövetek közti minimális különbség kimutatására is. A módszer hátránya időigényessége, kontraindikált volt pacemakerimplantáció, illetve intraoralis fémtárgyak (pl. rögzített fogpótlás, fix fogszabályozó készülék) esetében.