Ennek a különösen fájdalmas állapotnak a természete és kialakulásának oka nem ismert. Néhány betegnél vascularis abnormalitást írtak le a régióban (lehet artériás vagy vénás), ami az ideggyöknél okozhat kompressziót a fossa cranialis posteriorban. Ez helyi demielinizációt és abnormális ingerületvezetést okozhat. Ha az ilyen nyomást meg lehet szüntetni a fájdalom hosszú távú csökkenése várható.

 

Ezt az állapotot, mint tompa fájdalmat írják le, ami hasonló a fogfájáshoz, de belőle később típusos trigeminus neuralgia alakulhat ki. Ilyen a trigeminus neuralgiás betegek mintegy 20%-ánál fordul elő. A trigeminusneuralgia hagyományos kezelési módszerei ennél a kórképnél is alkalmazhatóak. A fogorvosnak – mert a beteg rendszerint először hozzá fordul – első lépésben tisztáznia kell, hogy a beteg panaszait nem fogeredetű probléma okozza. A betegség diagnózisa retrospektív.

 

A betegség gyakorisága világszerte, így Magyarországon is, 150/ 1 millió, a betegek nagyobb része nő (a nő: férfi arány 2:1). A leggyakrabban a 6–7. dekádban jelenik meg, de mindig a 4. dekád után. A fájdalom majdnem minden esetben egyoldali, csak az esetek 3%-ában bilaterális. A fájdalom érintheti a n. trigeminus egy, két, néha mindhárom ágát, bár az első ágat ritkán. A fájdalom rohamszerű, erős, úgy írják le, mint éles, szúró (hasogató), és csak néhány másodpercig tart. Ez a rövid roham perceken–órákon belül megismétlődhet. Ilyenkor nem mindig lehet a triggerező faktort kimutatni, de sok betegnek van trigger zónája, a szájon kívül, néha a szájon belül (de még az ideg ellátási területén kívül is előfordulhat), ahol a legkisebb érintés kiválthatja a rohamot. A stimulus lehet érintés, hűvös huzatos légáramlat, fogmosás, étkezés, de még nevetés is. A rohamok között lehet tompa, folyamatos fájdalom, aminek következtében az ún.„fagyott arc” alakul ki, de vannak fájdalommentes időszakok is.A roham néha éjszaka is kialakul. A rohamok kialakulásának gyakorisága spontán is javulhat, de ez az állapot nem permanens. A súlyos fájdalom következmény a beteg súlyvesztése és depressziója.

 

A trigeminus neuralgia az anamnézisében szereplő fájdalom, és annak jellegzetességei alapján diagnosztizálható. Nincs specifikus diagnosztikus módszer, ezért az egész száj és a területet ellátó agyidegek vizsgálata szükséges, hogy a fájdalom más okát kizárjuk. Általában a trigger pont jelenléte elég a diagnózishoz. A fogorvosnak döntő szerepe lehet a trigeminus neuralgia diagnosztizálásában. Legfontosabb a fogászati ok kizárása. A trigeminus neuralgiás beteg úgy írja le fájdalmát, mint fogfájást egy teljesen egészséges fognál. A fog eltávolítása után a beteg a következő ép fogra panaszkodik. Előfordul, hogy egy oldalon teljesen fogatlan beteg trigeminus neuralgia miatt vesztette el fogait. Ezért, ép fog eltávolítása előtt gondolni kell trigeminus neuralgiára (18.4. táblázat).

 

 

Nagyon ritkán súlyos mellékhatások is előfordulnak, mint pl. agranulocytosis. Idős személyek különösen érzékenyek a mellékhatásokra, ezért a fehérvérsejtszámot rendszeresen ellenőrizni kell, mert ha ebben változás történik, az minden előzetes figyelmeztetés nélkül alakul ki. Más, kevésbé súlyos hematológiai mellékhatások is előfordulnak, mint anaemia, neutropenia, thrombocytopenia és hyponatraemia. Ezen mellékhatások kialakulásának lehetősége miatt ajánlott a kezelés megkezdése előtt és utána 1, illetve 3 havonta – a beteg állapotától függően – laborvizsgálatot végezni. Érdemes a kezelés során a májfunkciót is rendszeresen ellenőrizni, mert a carmabazepin aktív szerepet játszik a májenzimek termelődésében. Carmabazepin nem adható együtt Walfarinnal (K-vitamin-antagonista). Ritkán bőrkiütéseket is okozhat (18.5. táblázat).

 

 

A betegek egy kis része alkalmatlan a gyógyszeres kezelésre, mert nem lehet őket felelőssé tenni a gyógyszer rendszeres szedésének elmaradása miatt, vagy nem képesek elviselni a mellékhatásokat. Mások úgy gondolják, hogy csak a sebészi lehet hosszú távú megoldás. Több sebészi lehetőség van a trigeminus neuralgia kezelésére, az egyszerű perifériás beavatkozástól a (pl. krioterápia), a ganglion regiójában futó rostok magas frekvenciás koagulációjáig és a fossa posteriorban futó ideg intracranialis dekompresszionálásáig. Ha sebészi kezelési módszert választunk, vegyük figyelembe: posztoperatív fájdalom, recidíva gyakorisága, egyéb veszélyek, pl. adverz hatás lehetőségét.