Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Bevezetés

1.1.18.4. A kollektivizálás és az államosítás utolsó fejleményei, 1959–1962

A mezőgazdaság erőszakos kollektivizálása (pontosabban: nagyüzemesítése) – megint csak hasonlóképpen a többi kelet-európai országhoz – jóval a kommunista hatalomátvétel után ment végbe. Magyarországon 1953-ban még a megművelt földterületnek csak 13% + 26% = 39%-a volt állami, illetve szövetkezeti tulajdonban, vagyis a föld majd kétharmada még egyéni gazdák kezében volt.1 Ugyanebben az évben ennél lényegesen magasabb arányú szocialista tulajdon csak Bulgáriában (56%) és Csehszlovákiában volt (54%), lényegesen alacsonyabb pedig csak Albániában (13%) és Lengyelországban (19%).2

1956 nyarán Magyarországon 4863 termelőszövetkezet volt – a forradalom hatására ezek túlnyomó többsége napok alatt szétesett; kb. 700 maradt csupán meg. A forradalom után több engedményt is tett az állam: ismét engedélyezték a kilépést a tsz-ből, a föld korlátozott adásvételét, megszüntették a beszolgáltatási rendszert stb. Miután a Kádár-rendszer konszolidálta a pártállam hatalmát, a szétesés megállt, sőt valamelyest nőtt a tsz-ek által megművelt földterület, ám még így is csak az összterület 10%-a volt a birtokukban.3 A földhasználat véglegesnek tűnő átrendezése, a második tsz-esítési hullám 1959–1962 között ment végbe (részben kínai és orosz nyomásra), jogszabályok útján,4 formálisan önkéntes alapon – például földfelajánlással –, valójában azonban erőteljes politikai nyomással, zsarolással, alkalmanként fizikai erőszakkal is.5 Ám a korábbi tsz-szervezési kampányokkal ellentétben ez alkalommal kimondott cél volt a faluban élő tekintélyes gazdák megnyerése (korábban őket mondták kulákoknak).

1961 végén már 1,2 millió tsz-tag volt, a tsz-ek földterülete 4,7 millió hektárt tett ki. A földtulajdon ekkor még nem változott. Csak az 1967. évi termelőszövetkezeti törvény annulálta az 1945-ös földosztás jogi végeredményét. Ez a törvény azt is kimondta, hogy a termelőszövetkezeti tag földje – a tagsági jogviszony megszűnésekor, tsz-tag örökös hiánya esetén – szövetkezeti tulajdonba kerül. Főszabályként azonban továbbra is érvényben maradt az a jogfelfogás, hogy a kollektivizálás nem érinti a föld tulajdonjogát – a föld továbbra is a parasztok nevén maradt, de áruba nem bocsáthatták. Még a cserejog is a szövetkezeté volt. Az ún. személyi földtulajdont – amely viszont adható-vehető volt – 6000 m2-ben korlátozták.

Az 1962-es év legfontosabb belpolitikai eseménye az MSZMP VIII. kongresszusa volt, melyet részben a mezőgazdaságban végbement – sikeresnek mondott – átalakulás ünneplésének szántak. Kétségtelen, az átalakulás abban az értelemben sikeres volt, hogy nem járt a termelés csökkenésével annak ellenére sem, hogy az időjárás több éven át aszályos volt. Ám ez csak úgy volt lehetséges, hogy az ipar kárára a termelőszövetkezetek óriási szubvencióban részesültek. Mindezek alapján az állampárt határozatban rögzítette, hogy „leraktuk a szocializmus alapjait, kezdődhet a fejlett szocialista társadalom építése".6 Utóbb kiderült, hogy az átalakítások sem zárultak le: az állami irányítású mezőgazdaságon belül megindult az állami gazdaságok és a tsz-ek erőltetett ütemű koncentrációja. 1961 és 1977 között az állami gazdaságok száma 271-ről 141-re, a tsz-ek száma 4204-ről 1425-re csökkent.

Ugyanakkor ez az 1962-es rendezvény a nyitás kongresszusa is volt. Itt váltak hivatalos párthatározattá azok az ideológiai megközelítések, amelyek később a frizsiderszocializmus (vagy más elnevezéssel: a gulyáskommunizmus) meghatározó építőköveivé váltak (pl. aki nincs ellenünk, az velünk van). A következő évben amnesztiát kaptak az 1956-os politikai foglyok. 1961-ben egy Arkagyij Rajkin nevű orosz humorista vendégszerepelt Budapesten, és – egyszerre minősítve a szovjet és az akkor nagyon hasonlító magyar közállapotokat – roppant találóan így fogalmazott: „Most is ván válami, természetesen. Válámi ván: de nem ez áz igázi.”7

1	A magyar kollektivizálás történetéről lásd a Korall című társadalomtörténeti folyóirat 2009. évi 36-os számát.
2	Brus (1986).
3	Gunst (2005: 147).
4	Lásd az Elnöki Tanács 1959. évi 24. sz. törvényerejű rendeletét a mezőgazdasági nagyüzemi gazdálkodásra alkalmas területek kialakításáról, illetve a hasonló célú 1960. évi 22. sz. tvr.-t.
5	Lásd Berend (1983: 262–263), valamint a Horváth–Ö. Kovács (2015) szerkesztésében megjelent monográfiát.
6	Az idézet megállapítás első fele azután bekerült az 1972-es alkotmány preambulumába is. Lásd 1972. évi I. törvény az 1949. évi XX. törvény módosításáról és a Magyar Népköztársaság Alkotmányának egységes szövegéről.
7	https://www.youtube.com/watch?v=xIbRpfD69fc