Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Bevezetés


A tulajdonreformtól a privatizációs vitákig

Visszafordítható-e a történelem kereke?1 Ha újraolvassuk az 1968 és 1988 között – jobbára három kutatóintézet, az MTA Közgazdaságtudományi Intézete (KTI), a Pénzügyminisztérium keretén belül működő Pénzügykutatási Intézet és a Konjunktúra- és Piackutató Intézet (Kopint) fiatal munkatársai által írt vitairatokat, akkor szembeötlő, milyen sokféle álláspont fogalmazódott meg a privatizációról egy olyan korszakban, amikor maga a „privatizáció” kifejezés még nem is létezett.2 Nemcsak arról van szó, hogy a szerzők nyilvános publikációikban önmérsékletet, illetve öncenzúrát tanúsítottak. Privatizációra – azaz az államosítás visszafordítására – akkor még senki sem gondolt. 1953-tól kezdve sokan, sőt talán majdnem mindenki fontosnak tartotta a magánvállalkozások számának bővülését, de azt senki sem hitte, hogy a nyugati értelemben vett magántulajdon valaha is meghatározóvá válhat. Sem Magyarországon, sem Kelet-Európában.

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 045 3

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-1//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave