Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Bevezetés

A Treuhand-modell

Az egyedi értékesítéseken belül a fenti modelltől jól elkülöníthető a volt NDK-ban megvalósuló, ún. Treuhand-modell. Itt az történt, hogy ez az eredetileg vagyonkezelésre (és nem privatizációra!) létrehozott központi állami intézmény (3.2.2.) a német egyesítés nyomán alapvetően megváltozott politikai helyzetben, a privatizációgyorsítás érdekében, standardizálta a folyamatot: mind a pályázatokat, mind az adásvételi szerződéseket a lehető legsablonosabb formában fogalmazták meg. Ezt a megoldást az tette lehetővé, hogy a nyugat-német adófizetők pénzén működtetett Treuhandanstalt (rövidített nevén: Treuhand) még az értékesítés előtt eltüntette, illetve magára vállalta a társaságok sarát (banki hitelek, kifizetetlen számlák, folyamatban lévő peres ügyek, környezeti károk és szavatosság stb.), így nem volt nehéz szabványosítottra lecsupaszított pályázatokkal és szerződésekkel operálni. Jogi és gazdasági szempontból is különös helyzet jött létre:1

(i) A privatizáció szabályait semmiféle külön törvény nem részletezte, a Treuhand kváziminisztériumként – az addig is érvényben volt „nyugat-német” jogrendszer keretein belül – korlátlan szabadsággal rendelkezett a kelet-német vállalatok átalakítására.

(ii) Egy rövid ideig a Treuhandanstalt volt a világ legnagyobb holdingcége, hiszen ő lett a tulajdonosa a kelet-német állami vállalatok kb. 70 ezer telephelyének, a települések tulajdonában volt vállalatoknak, az egykori állampárt vagyonának és munkaadója 4 millió foglalkoztatottnak.2

(iii) A fentieken túlmenően az intézmény még megörökölt kb. 30 ezer ingatlant, 1 millió hektár (ha) termőföldet és 400 ezer ha erdőt is.

(iv) A megalakuláskor átvett vállalatokat a Treuhand részekre bontotta, átalakította, s az így létrejött 12 350 céget próbálta meg eladni. Ebből:

400-ra sikerült is vevőt találni,
700 felszámolásra került,
1972 céget visszaadott az eredeti tulajdonosnak vagy leszármazottainak (restitúció), 250 az utódszervezethez került.3 a nagyon zűrös cégeket pedig egyszerűen bezárták.

A Treuhand-modellt közvetlenül átvette két balti állam is (Észtország, Lettország), és ott ez vált a privatizáció alapmódszerévé. Ez úgy történt, hogy a Berlinből importált szakértők – pontosabban szólva egy Schmidt nevű, kövér, joviális, de egyben nagy tudású, nyelveket beszélő világfi – meglehetősen nagy befolyásra tett szert mind Tallinban, mind Rigában. Érdemes összevetni a nemzetközi sajtóban (Financial Times, The Economist) megjelent, észt és lett privatizációs hirdetéseket a Treuhand által 2-3 évvel korábban feladott hirdetésekkel: nemcsak a pályázati feltételek, de még a nyomtatáshoz használt betűtípus esetében is feltűnő a hasonlóság. 2015-ben Görögország esetében éppen Németország vetette fel, hogy célszerű lenne a kormány által megígért privatizációt egy luxembourgi székhelyű, Treuhand-típusú szervezetre bízni.4

Magyarországon a Treuhand-modell átvétele csak indirekt formában valósult meg, és csak a nehezen értékesíthető, kis- és középvállalatok esetében. Mind az 1992-ban indított önprivatizáció, mind az 1995-ben indult egyszerűsített privatizáció rokona volt a Treuhand-modellnek – ti. annyiban, hogy szabványosított privatizációs eljárást rendelt el, előre megszabott általános feltételekkel, proforma szerződésszövegekkel stb. Míg a technika szempontjából erős a hasonlóság, a mögöttes filozófia Magyarországon más volt. Részben elvi megfontolások alapján, részben direkt politikai nyomás miatt az ÁVÜ, illetve az ÁPV Rt. elsősorban az érintett cég menedzsmentjének kívánt kedvezni.

1	Kaser (1996), Freese (1995: 42–47, Maier (2010: 6).
2	Az egyesített Németországban máig szimbolikus üzenetértéke van annak a ténynek, hogy a német privatizációs szervezet, a Treuhand vezetőjét Detlev Karsten Rohweddert 1991. április 1-én saját lakásában, az utcáról leadott puskalövéssel ölte meg az RAF nevű, szélsőbaloldali német terrorista csoport. Ez volt egyébként az RAF utolsó merénylete. Rohwedder 1990 júliusa óta volt a Treuhandanstalt elnöke, vagyis csak 9 hónapja volt hivatalban. Ehhez hasonlítható terrorcselekmény nemcsak Magyarországon, de más posztszocialista országban sem történt.
3	Lásd Maier (2010). Ezt követően a szervezet – jogutódlással – megszűnt. A Treuhand közel 85 ezer szerződését a Bundesanstalt für vereinigungsbedingte Sonderaufgaben (BvS) vette át. A BvS megszűnésének határideje 2004 vége volt.
4	http://www.project-syndicate.org/commentary/greece-privatization-plan-public-assets-by-yanis-varoufakis-2015-07