Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Bevezetés

1.2.5.2. A Liska-modell

Liska Tibor végső soron egy aukciók, pályázatok sorozatán nyugvó bérleti rendszert képzelt el, ahol mindenki csak addig rendelkezhet a társadalmi tulajdonnal – az ő szóhasználatát idézve a társadalmi örökséggel –, amíg egy rivális vállalkozó nem ígér nagyobb társadalmi hozamot ugyanennek a vagyontárgynak a működtetéséből. Liska a társadalmi örökség fogalmának bevezetésével eljutott addig a gondolatig, hogy a szocialista állam juttasson minden újszülött csecsemőnek egyfajta értékpapírban megtestesülő, pénzben kifejezhető társadalmi örökséget, formálisan egy bankbetétet, amely egészen addig kamatos kamatokkal gyarapodik, amíg az újszülöttből 21 éves felnőtt nem lesz. Akkor viszont ezzel a társadalmi örökséggel kezdheti meg vállalkozói pályáját és indulhat a társadalmi tulajdon kezeléséért folyó licitversenyben.1

Liska gondolatai egyébként rokonságban álltak Silvio Gesell (1862–1930) német „pénzjobbító” közgazdász nézeteivel is, amivel Liska vélhetően nem volt tisztában. A „kamatmentes gazdaság”, a „természetes gazdasági rend” és a Liska-féle tanok hasonlóságát csak Liska tanítványa, Síklaky István fedezte fel, aki a rendszerváltás után Gesell magyarországi „helytartójaként” komoly energiát fordított Gesell tanainak népszerűsítésére.2

11: Társadalmi örökség – egy újra és újra feltalált ötlet

Liska – mint kelet-európai csodabogár – gondolatait hosszú tanulmányban ismertette a nagy tekintélyű, angol The Economist is.3 (Valószínűleg Liska az egyetlen magyar közgazdász, aki valaha is ebben a kitüntető figyelemben részesült.) Érdekes – és a korszakra mélyen jellemző –, hogy a „társadalmi örökség”-koncepcióval Liska tulajdonképpen újra felfedezte az angol–amerikai filozófus, esszéista és politikus Tom Paine majd két évszázaddal korábban, 1797-ben megfogant ötletét. Paine úgy gondolta, hogy a demokratikus Amerika államainak 15 angol fontsterlingnek megfelelő adományt kell biztosítania minden 21. évét elérő állampolgárának. Minden jel szerint erről a szellemi rokonságról Liska nem is tudott, a kor- és vitatársaknak sem jutott eszébe, sőt az angol lapnak sem.

2001-ben előbb Tony Blair angol miniszterelnök, majd pár hónappal később Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere is előállt az ún. babakötvény ötletével, ami lényegében azonos volt Paine javaslatával.4 Angliában a terv meg is valósult, igaz, csak 2005 tavaszán, egy hónappal az ottani választások előtt. Ám 2010-ben az akkori kormány meg is szüntette, így tehát nincs és nem is lesz mód a babakötvény hosszú távú hatásainak vizsgálatára.5

A magyar kezdeményezés – Demszky javaslata – már az Országgyűlés bizottsági vitája során elhalt.6 2004 őszén Esztergom városa viszont valóban beindította a maga „életkezdési támogatás”- programját.7 Ezt a mintát követte Gyurcsány Ferenc későbbi magyar miniszterelnök is. Az 50 ezer Ft-os bébikötvény vagy „startszámla”-akció gondolatát 2005 novemberében vetette fel először a kormányfő, gondolva a 2006 tavaszán esedékes magyar választásokra. Végül a babakötvénynek elkeresztelt konstrukció 40 ezer Ft-osra sikerült, és 2006 januárjában lépett életbe az ún. 100 lépés program keretében.8 Az első év tapasztalatai alapján – a kötvény a kutyának sem kellett; 10 ezernél is kevesebben igényelték! A későbbi években is főként állami transzferként működött a kereskedelmi bankok által fenntartott rendszer: befizetésekből 60 Mrd Ft volt az állami utalás, és csak 15 Mrd a magánszemélyek járuléka. 2012 októberétől a 2. Orbán-kormány az egész számlarendszert államosította. 2013. január 1-től csak a Magyar Államkincstár nyithatott új babakötvényszámlát.

Bár koncepciója távolról sem valósult meg, két fejlemény nagy erkölcsi elégtételt jelenthetett Liska Tibornak. A 70-es évek közepén kísérleti jelleggel – részben okkal, részben csak álcázásként az NDK-ban fennmaradt gyakorlatra hivatkozva – több kiskereskedelmi egységben is bevezették a szerződéses üzemeltetést.9 Ennek nyomán a 80-as évek második felében Magyarországon a gazdaság egy szektorában, a vendéglátásban meghatározóvá vált a bérleti forma.10 Ezt ő javasolta először. Liska volt a kezdeményezője annak a gondolatnak is, hogy a vállalatvezetést birtokából bármikor el lehessen mozdítani annak az elvnek a nevében, hogy azé legyen a vagyon, aki a leghatékonyabban tudja működtetni. Ez a koncepció a későbbiekben minden privatizációs törvénybe beépült mégpedig abban a formában, hogy a privatizációt nemcsak a tulajdonos – az állam –, hanem bárki, külföldi és belföldi magánvállalkozó, ezek társaságai, bármely más vállalat is kezdeményezheti. Ezt nevezték külső kezdeményezésű („harmadik utas”) privatizációnak. Ez az első hallásra észszerűnek tűnő Liska-féle javaslat alaposabb meggondolás után elvileg is problematikus, s ez rövidesen a gyakorlatban is megmutatkozott.

„A probléma csak az – írta Sárközy (1991), hogy ki dönt a kezdeményezés tárgyában. A Vagyonügynökség kötelezheti-e a vállalatvezetést arra, hogy külső pályázónak – esetleg konkurensének – információkat gyűjtsön, üzleti titkait kiadja? [...] [A] külső vállalkozó az államnak ígért nagyobb bevétellel kilicitálhatja-e a régi menedzsmentet? Nyilvánvaló, hogy egy ilyen szabályozás [...] a vállalatvezetés teljes elbizonytalanodásával, rövid távú érdekeltségének eddiginél is nagyobb mérvű felerősödésével járna. Különösen irányadó ez, ha ez a »kilicitálás« nem az egész vállalatra, hanem annak egyes részegységeire vonatkozik. Mindenkinek van annyi esze, hogy a jól menő telepet, üzemrészt, büfét, modern gépet »támadja« meg, és a veszteséges részeket rajta hagyja a vállalaton. Ez a módszer tehát alapjaiban érinti a vállalati gazdálkodás biztonságát.” 11

Liska a 80-as évek közepétől már súlyos beteg volt, a szakmai és politikai vitákban nem vett részt. Közvetlen munkatársai és tanítványai – például Siklaky István és Bokros Lajos – az új körülmények között nem tudtak elegendő támogatást szerezni az alapgondolatnak, a liciten alapuló, ingyenes privatizáció általános bevezetésének. Egy-egy rövidebb írás, egy-egy interjú még megjelent a lapokban, de ezek nem voltak képesek a folyamatokat érdemben befolyásolni.12

„A tulajdonreform során az ő gondolatait (ti. Liskáét – M. P.) is jól lehetne hasznosítani, és Siklaky István kisembervédő programjának is meglenne a helye. A társadalmi vagyon 20 százalékát az állampolgároknak lehetne juttatni részvényvásárlásra jogosító ingyenes utalványok formájában. S így azok is – például tanárok, ápolók – dolgozói részvényesek lehetnének, akiknek erre különben nem lehetne módjuk” – nyilatkozta Bokros Lajos még 1990 közepén is.13

A Liska-gondolatnak érdekes utótörténete, hogy 2015-től az a Lenkovics Barnabás lett az Alkotmánybíróság elnöke, aki több előadásában is síkra szállt a Liska-féle személyes tulajdon és a licitálásos tulajdonszerzés mellett.14

1	A Liska-modell leírását lásd Bársony (1988b) könyvében – melynek már a címe is hitvallásértékű volt: A korszerű szocializmus –, valamint Bársony (1988a), Síklaky (1989b), Sebestyén (1990) és Liska F. Tibor (1998) tanulmányaiban. Liska gondolatvilágának angol nyelvű ismertetését lásd Bockman (2011: 162–163).
2	Gesell nézeteiről és a fasizmus ideológusaival való eszmei rokonságról részletesen lásd Madarász (2005) tanulmányát.
3	Macrae (1983). A cikk magyar nyelvű ismertetését lásd Síklaky (1985: 376–385).
4	Gyermekük születésekor a szülők minimum 250 fontot kaptak. Ezt olyan kamatozó értékpapírba kellett fektetni, aminek hozamát a gyermek majd csak 18 éves korában veheti kézbe.
5	A későbbiekben az angolszász szakirodalomban meghonosodott a basic capital grant, a stakeholder grant és a coming-of-age grant (COAG) megnevezés is (Standing, (2017: 8).
6	HVG, 2004. nov. 20.
7	Mint néhány évvel később kiderült, az e célra öt éven át felhalmozott, újszülöttenként 500 ezer Ft pénzalapot Esztergom város vezetése fokozatosan felélte. 2010-ben a Szent Miklós Alapból már 400 M Ft hiányzott (HVG, 2010. nov. 10.)
8	2005. évi CLXXIV. törvény a fiatalok életkezdési támogatásáról, NSZ, 2005. nov. 7., HVG, 2005. nov. 12.
9	Lásd Csillag–Antal (1985: 208–211).
10	A folyamat 1982-ben vett lendületet. 1988-ban a kiskereskedelemben működő üzletek 11%-a, míg az éttermek 44%-a erre a jogi formára állt át. Lásd Belkereskedelmi Statisztikai Évkönyv (1988: 158).
11	Sárközy (1991: 159).
12	Lásd MN, 1988. dec. 27., 1989. márc. 21., Bársony (1989). A belföldieknek történő ingyenes privatizáció gondolatát – egy eklektikus érvelésre alapozva – több cikkben is kifejtette Kozma Géza, a Világgazdaság c. lap újságírója is. (Lásd VG, 1989. szept. 28., 1999. aug. 18., 1993. febr. 18. és Figyelő, 1990. szept. 20.) Írásainak nem volt különösebb visszhangja.
13	HVG, 1990. jún. 30. Bokros ebben az időpontban az MNB egyik ügyvezető igazgatója, egyben a Tőzsdetanács elnöke is volt.
14	Lásd – például – Lenkovics előadását a „Jogállamiság 20 éve” címmel rendezett konferencián, a győri Széchenyi István Egyetemen 2009. május 8-án (http://dfk-online.sze.hu/images/J%C3%81P/2009/3/Borsa.pdf).