Amennyire ez utólagosan dokumentálható, úgy tűnik, hogy az 1970-es évek végétől nem annyira a közgazdászok, mint inkább a politikai közírók és a szociológusok körében fogalmazódott meg az a kettős állítás, miszerint a nagyvállalatokra épülő iparosítás Nyugaton és Keleten egyaránt kudarcot vallott, kimerültek a továbbfejlődés tartalékai. Ezt a világszerte terjedő érzületet fejezte ki E. F. Schumacher Small is Beautiful című, 1973-ban megjelent könyve. „Miként tudna a szocialista gazdaság is kihátrálni a nagyvállalatokra alapozott iparosítás zsákutcájából?” – tették fel a kérdést Magyarországon egyidejűleg többen is. A választ elsőként, nagy visszhangot kiváltva, Hegedüs András és Márkus Mária (1978) tanulmánya fogalmazta meg, melynek címe is sokatmondó volt: „A kisvállalkozó és a szocializmus”. Már ugyanettől az évtől kezdve – egymás munkáira is támaszkodva – nagyon hasonló választ adott erre a kérdésre Gábor R. István, Galasi Péter, Kolosi Tamás,1 Síklaky István és Szelényi Iván. Valamennyien azt tartották a legvalószínűbb – bár nem feltétlenül a legkívánatosabb – jövőnek, hogy az állami vállalatok („első gazdaság”) mellett egyre gyorsabb ütemben fognak megerősödni a második gazdaság, piaci elvek szerint működő, kisméretű magánvállalkozásai, és ezáltal kialakul a szocialista vegyes gazdaság. A visszavisszatérő gazdasági válságok egyik lehetséges ellenszereként ezt tartotta kívánatosnak a pártállami apparátus egy része is.2