A később emblematikus jelentőséget nyert Fordulat és reform tanulmánykötet 1987 tavaszán – tehát még a Társadalmi szerződés megjelenése előtt – nyert végleges formát.2 Ezt is egy csoport alkotta meg. A már hónapok óta formálódó szövegek végső formába öntését Antal László, Csillag István, Lengyel László és Matolcsy György végezte, és ezt követően került az MSZMP KB mellett működő Közgazdasági Munkaközösség április 13-i ülésének napirendjére. Ekkor még – mint a cím is jelzi – reformról és nem rendszerváltoztatásról volt szó. A tulajdonviszonyok alapvető megváltoztatása fel sem merülhetett egy pártmegrendelésre készült kollektív tanulmányban. Ez az anyag egyébként is a gazdaságpolitika rövid távú kérdéseit állította középpontba. A „Tulajdonosi reform” címet viselő alfejezet mindössze két nyomtatott oldal terjedelmű és – bár ezt a megfogalmazást nem használta – lényegében a „vegyes tulajdon” szocialista-szociáldemokrata koncepcióját vázolta fel. „Az állami vállalatok privatizálása eszünkbe se jutott” – írta erről ironikus tömörséggel, jóval később az egyik fő szerző, Csillag István.3 A részletek között szó esik az értékpapírpiac megteremtésének szükségességéről, az önigazgató holdingokról, vagyonközpontról, pályázati alapon választott társasági vezetőkről, önkormányzati tulajdonlásról és a nagy közszolgáltatók (pl. posta, MÁV) részvénytársasággá alakításáról és tőzsdei bevezetéséről. Egy évvel később – igaz, még szamizdatban és álnéven – Bokros Lajos (1988) már felveti azt a gondolatot is, hogy az állami tulajdon meg fog maradni, de nem lehet uralkodó forma.

Eközben a kormány és a kormányzó párt, az MSZMP 1988-ban sorra alakította az egymással párhuzamosan működő különféle reformbizottságokat. Így jött létre a kormány gazdasági reformbizottsága és annak 6 munkabizottsága. Ez már azt követően történt, hogy megalakult az SZDSZ elődszervezete, a Szabad Kezdeményezések Hálózata (márc. 17.) és a Fidesz (márc. 30.), a párttól független első szakszervezet, a TDSZSZ (május 14.), és 32 év után Kádár Jánost Grósz Károly váltotta fel az MSZMP főtitkári székében (máj. 20–22.).4 Néhány hónapon belül az 1. sz. munkabizottság – Berend T. Iván vezetésével – egy gazdasági reformot és gazdaságpolitikai fordulatot is magában foglaló 3 éves programra tett javaslatot5 . Itt már nyíltan megjelent a „vegyes gazdaság” jelszava:

Az MSZMP-től – a májusi országos pártértekezlet határozata alapján – egy 15 tagú bizottság kapott megbízást a párt új programnyilatkozatának kidolgozására. Ennek a munkának a keretében 4 munkabizottság alakult, melyek közül a 2. számú bizottság feladata volt a gazdasággal foglalkozó részek előkészítése. Ennek a bizottságnak a munkáját egy szakértői csoport segítette. A bizottság jelentése 1989. április 21-én látott napvilágot.7 Ez az anyag is kimondja, hogy „radikális változások … csak a tulajdon mélységéig hatolva képzelhetők el”, mert minden hatékonysági probléma, a hiányjelenségek, a pazarlás, a társadalmi leszakadás és a világgazdaság perifériájára sodródás a fennálló tulajdonviszonyokban gyökerezik. Ezért a reform végcélja nem lehet más, mint egy „vegyes, jól tagolt, önfejlődésre képes tulajdonrendszer”. A szerzők kétségeit jól jellemzi, hogy a dokumentum eleve abból indul ki, hogy a szerves tulajdonfejlődést kell támogatni, a versenyben majd „kiselejteződnek” az életképtelen megoldások.

1989 februárjában alakult meg a Prognózis Szakmai Kör, amely számos baloldali-populista közgazdászt tudott mozgósítani. Lóránt (2015b) visszaemlékezése szerint a kör egy éven keresztül működött, és készült egy záródokumentum is.9 Ez a dokumentum élesen szemben állt a kormány liberális indíttatású gondolataival. A szerzők bírálták a megszorításokat, piacgazdaság helyett vegyes gazdaságot javasoltak, a Nyugattal való együttműködéssel szemben a közép-európai országok együttműködését tanácsolták és az adósságok elengedésében reménykedtek.10

1989 áprilisában egy magyar származású amerikai közgazdász, Paul Marer fejében fogalmazódott meg a Kék Szalag Bizottság (KSZB) megalakításának gondolata, és ő először Tardos Mártont avatta be terveibe.11 Ez – az amerikai szóhasználatnak megfelelően – tudományos szakértőkből álló bizottság volt, melynek munkájába egyének és kutatóintézetek egyaránt bekapcsolódtak. A KSZB hivatása az volt, hogy független testületként elemzéseivel és tanácsaival segítse a majdan megalakuló, új demokratikus kormányt. A munka 1989 őszén kezdődött 6 munkacsoportban. A munkához formailag nevét adta Soros György is, de a működéshez szükséges pénz nem tőle származott.

A KSZB arra számított, hogy három éven belül az állami tulajdon egyharmada, öt éven belül pedig a fele kerülhet magánkézbe. Miután számításaik szerint a magyar lakosság saját megtakarításaiból csak 100 év alatt tudta volna megvásárolni a kínált állami vagyont, a tőkeimport szorgalmazása mellett hitelkonstrukcióval javasolta segíteni a magyar vállalkozókat, de támogatásra méltónak találta a dolgozói tulajdonlást is.

A Híd-csoport létrehozását Soros György, az MDF és az SZDSZ vezetése kezdeményezte 1989 őszén. Mint az elnevezés is mutatja, itt már kifejezetten a pártok és a szakértői csoportok közötti hídépítés volt a cél. Egy hónapos munkával a csoport az 1990-es év veszélyzónáit kívánta feltárni, de formába öntött a majdani új kormány számára egy „100 napos programot” is. Ezen az időtávon belül a csoport reálisnak tartotta egy 20-30 Mrd Ft összegű privatizációs hitelkeret létrehozását, melynek egyik célja a privatizáció gyorsítása, a másik pedig a lakossági túlkereslet mérséklése lett volna azáltal, hogy a hitel igénybevételéhez 50%-os saját erőt írnának elő.12

1989 második felében megkezdődött a munka egy harmadik, hasonló jellegű és célú bizottságban is, a genfi székhelyű Battelle-Europe intézet koordinálásában, alapvetően külföldi szakemberek részvételével. A munkacsoport koordinátora Hieronymi Ottó Genfben élő magyar közgazdász volt. Az angol nyelvű első változat 1990. január végére készült el. Ez a tanulmány az adósságrendezés kérdését állította a középpontjába, s ennek alárendelten tárgyalta a privatizáció és a külföldi működőtőke-behozatal összefüggéseit. Ennek keretében merült fel a külfölddel történő adósság–részvény konverzió (debt/equity swap) gondolata is.13