Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Bevezetés

1.3.1.4. Jó és rossz vállalatok egymás mellett

Míg a piacgazdaságokban erős mechanizmusok hatnak a profitráták kiegyenlítődése, és ezen keresztül a sikeres technológiai, vezetési és szervezési formák elterjedésére, a szocialista gazdaságot igen eltérő jellegű és hatékonyságú vállalatok egymás mellett élése jellemezte.1 Ennek az összefüggésnek a jelentősége a privatizáció során vált kézzelfoghatóvá. Ekkor derült ki ugyanis, hogy a piacon megméretve mekkora értékkülönbség van tejüzem és tejüzem, erőmű és erőmű között.

Az alapmodell a klasszikus szocialista gazdaságnak ezt a sajátosságát is segít megmagyarázni. A három tulajdonosi csoportból kettő – a totalitárius vezér és a pártállami bürokrácia – a vállalatokat mint jogi képződményeket nem tekintette egymástól elkülönülő entitásnak. Ez volt az oka annak, hogy a hasonló profilú vállalatok közötti hatékonyságkülönbség nem is volt fontos számukra. Két hasonló profilú üzem bármikor összevonható vagy szétválasztható volt, mint ahogy arra is könnyen akadt magyarázat, ha különböző profilú cégeket olvasztottak össze, illetve bontottak szét. Lehetett szövetkezetből vállalatot csinálni, trösztből konszernt vagy fordítva. Ez a döntés – mindig és mindenütt – a pártállami bürokrácia monopóliuma volt.

2: Vállalatok átszervezése

A rendszerváltást megelőző évtizedben a magyar ipar jelentős mértékű, kampányszerű átszervezésen ment át, amitől a pártállami bürokrácia jelentős hatékonyságjavulást várt. A kiindulópont a Politikai Bizottság 1979. júliusi határozata volt. 1980–84 között 35 nagy egység (tröszt és soktelephelyes nagyvállalat) kerül átszervezésre. Összesen 165 tröszti tagvállalatot és 46 gyáregységet érintett az átszervezés. Végeredményben 403 új ipari egység jött létre.2

Mindaz, amit a mai vállalatvezetési szaknyelv „corporate governance”-nek nevez, a szocializmus időszakában az első két tulajdonosi csoport számára csakis a vállalatok összességére volt értelmezhető.

Ezzel a szemlélettel állt szemben a mindenkori vállalati menedzsment, amely anyagilag, érzelmileg és karrierérdekeit tekintve egy adott vállalathoz kötődött.3 Voltak persze olyan vállalati menedzserek is, akik vállalati pozíciójukat csak és kizárólag ugródeszkának tekintették. Ők voltak azok, akik – az egykori pártzsargon önironikus megfogalmazása szerint – „mindig szilárdan együtt ingadoztak a párttal”. Ők voltak azok, akik nem is igyekeztek azonosulni a rájuk bízott vállalat sorsával, csak saját karrierjükkel vagy anyagi jólétükkel foglalkoztak. Akadt ilyen, de nem ez volt a tipikus.

1	Bod (1988).
2	A témakör monografikus elemzését lásd Voszka (1988), az adatok forrása Havas (1986: 19).
3	Lásd erről Kornai (1980) megállapításait „A vállalati vezetők motivációjáról” szóló alfejezetben (id. mű: 77–79).