A szocializmus nemcsak az állami tulajdon mindenhatóságát jelentette, de ezen túlmenően még egy sor más, a gazdasági hatékonyság szempontjából is igen káros vonással rendelkezett. Jól ismert, sokszor elemzett jelenségekről van szó, ezért elegendő ezek rövid felsorolása:

 

Ez Magyarországon 1988 és 1991 között – történelmi léptékkel mérve szinte egy csapásra – megszűnt. Gyorsan egyértelművé vált, hogy „mi mibe kerül”, a nyereség és a veszteség kategóriái a korábban senki által komolyan nem vett számviteli rendszerben valódi életre keltek. Különösen nagy jelentőségű volt, hogy megszűnt az ideológiai szempontok miatt fenntartott túlfoglalkoztatottság, az összenyomott bérskála és az egyenlősdi. A méreteinél fogva szükségszerűen nyitott magyar gazdaság számára hihetetlen ösztönzést adott az 1987 januárjában bevezetett világútlevél, a határok átjárhatóvá tétele, valamint a forint évről évre erősödő konvertibilitása. Sokkszerű változást hozott az 1991-ben elfogadott három új gazdasági „alaptörvény”, amely a számvitel, a csőd és pénzintézetek működését helyezte teljesen új alapokra. Megszilárdult a jogrendszer, és végre a gyakorlatban is érvényesült az az elv, hogy amit nem tilt a törvény, azt valóban szabad is megtenni.

 

 

Az import de facto liberalizálása a vártnál sokkal nagyobb mértékben rendezte át a gazdaság erőviszonyait. Szinte egyik napról a másikra értelmét vesztette az ellátási felelősség, és ami ezzel járt, csökkent a vállalati menedzsment érdekérvényesítő képessége. „Ha ti nem tudtok olcsó és jó csövet (almát, ágyút stb.) gyártani – mondta vagy mondhatta a mindenkori gazdaságpolitikáért felelős miniszter –, akkor majd behozzuk importból. A cégetek problémái pedig nem érdekelnek.” S ha nincs állami segítség, akkor nem marad más lehetőség, mint a kemény döntések meghozatala. Ez mind az eszköz-, mind a létszámgazdálkodásban kimutatható. Számos vállalati esettanulmány2 bizonyította, de a mindennapi fogyasztói tapasztalatok is igazolták, hogy mindezek hatására az állami tulajdonban maradt vállalatok hatékonysága – korábbi önmagukhoz képest – évről évre javult. Érdemes felfigyelni arra, hogy már a 80-as évek második felétől szinte minden állami cég jelentős mértékű fogyókúrán ment át. Annak ellenére, hogy az időszak nagyobb részében az állami többségű cégek esetében továbbra is érvényesült az átlagbér-szabályozás (1.1.4.), a foglalkoztatottak létszáma felére-harmadára csökkent, és így a megmaradt egységekben 1993-tól néhány éven keresztül az élőmunka termelékenysége évi átlagban 10-15 százalékkal emelkedett. Fontos hangsúlyozni, hogy ez a folyamat az ezredforduló után sem állt le: az állami és önkormányzati tulajdonú vállalatoknál foglalkoztatottak száma 2000 után is töretlenül csökkent. Ezen belül is szembeötlő az állami cégek létszámcsökkenése, ami – a módszertani bizonytalanságok szerint csak közelítő pontossággal becsülhető – 2004 után kb. 100 ezer főt tett ki.