A rendszerváltás előtti időszakkal összehasonlítva lényegesen csökkent a vállalatok által készített beszámolók (mérlegek) megbízhatósága. Ezért nehéz megítélni, mi történik a gyárkapun belül. Itt megint többfajta változás hatása összegződött. Egyrészt bekerült a mérlegekbe egy sor bizonytalanul mérhető tétel. Gondoljunk csak a vállalatok kintlévőségeinek megítélésére, az ingatlan vagyon vagy a szellemi apport és a goodwill értékelésére. A klasszikus szocializmus rendszerében ilyen kockázatok és bizonytalansági tényezők nem léteztek. Másodszor: a menedzsment elemi érdekévé vált a csalás. A szocialista gazdálkodás mindkét időszakában – tehát mind a klasszikus, mind a megreformált szocialista gazdaságban – a vállalati beszámolók elsősorban a felettes szervek számára készültek. Kevés vállalati vezetőnek volt mersze manipulálni a mérlegeket, eltorzítani a beszámolókat. Nagy volt ugyanis annak a valószínűsége, hogy a manipuláció kitudódik, s ilyen esetekben nem maradt el a felelősségre vonás. Az eredmények eltitkolása azért sem állt érdekükben, mert a gazdaságirányítás két fontos eszköze, a beruházás és a bérfejlesztés egyaránt a kimutatott többlet-teljesítményhez volt kötve. Az ellenkező irányú – tehát felfelé történő – torzítás pedig azért nem volt javallott stratégia, mert az előző évi beszámolóban szereplő eredmény a következő évben a terv „bázisául” szolgált.

Mint erről már pozitív értelemben fentebb szó esett, az 1990-es évek második felében az állampolgárok, így a menedzserek feletti politikai-rendőri kontroll megszűnt. Ez tágabbra nyitotta a kapukat a visszaélések előtt. Ehhez járult még hozzá, hogy a növekvő adóterhek szintén a mérlegek torzítása irányába taszították a vállalat vezetőit. Nem működtek a korábbi ellensúlyok sem: a beruházások és a bérfejlesztési lehetőségek nem kapcsolódnak közvetlenül a kimutatott termelési eredményekhez.